Kruppa Géza

Vélemény és vita

A Fekete Vonat-ra várva

Egy titokzatos jótevő felkarolta az egykor közkedvelt Fekete Vonat roma hiphopegyüttes szétcsúszott frontemberét, hogy egyéni válságából kikeveredhessen, és esélye legyen újra énekelni, zenét szerezni. A nyolcadik kerületi lakos, Beat művésznevű tehetséges rapper évekkel ezelőtt került gödörbe, csak céltalanul tengődött, drogfüggővé vált, hosszú hónapok óta lepusztulva, fedél nélkül egy parkoló roncsautóban húzta meg magát. Az autó azonban kigyulladt, így számára a kényszer szülte kis mentsvár is elveszett. Ekkor figyelt fel rá az empatikus pártfogó. Vállalta a jobb sorsra hivatott művész drogelvonó kezelésének intézését, egy évig fizeti az albérletét, és még egy leendő új lemez kiadását is menedzseli.

Eddig a csodák világát idéző meseszerű történet, ám mint manapság mindenben, itt is a zord valóságként megjelent a politika. A kilétét elrejtő jótevőről ugyanis kiderült, hogy nem más, mint Kocsis Máté, a kerület volt polgármestere, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. A szociális érzékenységét hangoztató, jelenleg ellenzéki vezetésű Józsefváros önkormányzata a lelepleződésre reagálva azon mód valóban érzékennyé vált, és villámgyorsan ő is felajánlotta segítő kezét az ezidáig levegőnek nézett rappernek. Vagyis ez esetben a zene – legyen akár a hiphop – valóban összeköt, képes az ellentéteken átívelve egy sorsfordító közös jótétemény érdekében – Fidesz- ballib ellenzék összefogásával legalább egy szusszanásnyi időre – felhagyni a sárdobálással.

Beat remélhetően hepiendel beteljesülő története nyomán újra dübörög majd a zene, az ő sorsa egyenesbe hozásának közös szándéka pedig akár egy, a „nyóckerből” merészen szárba szökkenő újfajta szemlélet kialakulását is magában hordozhatja. Az egymás pocskondiázásában kimerülő szégyenteljes össznépi vetéledő- a 2026-os választáshoz közeledve mind kínosabbá válik. A gyűlölködés szításának csak vesztesei lehetnek, az össznépi frusztrált légkör rontja az életminőséget. (Lásd a tengerparti paradicsomban a gyermekeivel felhőtlenül nyaraló ellenzéki vezérről stikában készült videót, ahogy a finom, selymes homokon, a szikrázó napsütésben a telefonjába kapaszkodva a dühtől tajtékzik, mintha a pokol fenekén forró üstben az ördöggel perlekedne.)

A régebbi kultúrákban a „győztes mindent visz” szemlélet uralkodott, manapság a közös nyereség, a win-win nézet kezd terjedni. Versengés helyett a bennünk dúló indulatokon felülkerekedve a kooperációra törekvés hódít. (Egyelőre szűk körben.) Ezen elvnek a közelmúltban például Mahátma Gándhí volt a legfőbb szószólója, aki szerint nem az ellenfél megsemmisítése, hanem az igazságosságra a közös törekvés a követendő irány. Ma különösen aktuális e gondolat, amikor az eldurvuló közéleti vitákban az egymás hibáinak lázas keresése, felhánytorgatása helyett, a démonjaival küszködő zenész közös támogatásához hasonlóan pozitív példák mutatásában kezdenének az ellenfelek egymással vetélkedni. Párbaj helyett párbeszéd. A tolerancia egyik ilyen legutóbbi, megsüvelegendő példája, hogy augusztus 20-a alkalmából a pannonhalmi főapát Magyar Pétert fogadta, e gesztussal megadva neki a mindenkinek kijáró kellő tiszteletet.

Mivel az álmodozások kora sohasem ér véget, még az is elképzelhető, hogy a rapper életében fordulatot hozó történések sorozata szélesebb kőrben is meghozza a csodát. Az acsarkodó e-mailezők átváltanak egymás erényeinek méltatására, a politikai ellenfelek pedig a hibák kijavítására együtt keresnek előnyös megoldásokat. Tudjuk, keserű az ébredés, mégis nap mint nap mindenki megelégedésére lehet apró örömforrást találni. Bele is botlunk, csak le kell érte hajolni.

Ilyen sokakat felvidító közös sikerélmény lehet akár az is, amikor majd újra elindul a Fekete Vonat, és a tömegben ott lehet slágergyanus új nótákra csápolni.

Kapcsolódó írásaink

Kruppa Géza

Kruppa Géza

Kereszt Budapest felett

ĀA „hosszú forró nyár” ingerlékenyebbé teszi az embert, ezért a perzselő hőség is közrejátszhat a Gellért-hegyi Szabadság szobor talapzatára felrajzolt kereszt körül fellángoló újabb heves közéleti civakodásban