Dögös, kanos Hollywood?

A woke-filmek legatyásították az amerikai filmipart, és mennek a süllyesztőbe. Az a kérdés, milyen filmeket forgatnak utánuk? Milyen lehet egy antiwoke-film?

A New York Times vendégcikkírója, Sarah Waxmann szerint számos jele van annak, hogy Hollywoodban és az onnan kikerülő filmekben leáldozik a tíz éven át meghatározó woke-korszaknak. Férficsókok és dragqueenek, érzékenyítés és politikai korrektség helyett jönnek a szép és szexi, zömmel fehér heteroszexuális hősök, akik nem bírnak a hormonjaikkal.

Például Joe Esterhasnak két millió dolláros szerződése van arra, hogy újragondolja a kilencvenes évek egyik hollywoodi kasszasikerét, az Elemi ösztönt. De a Netflixen már látható a Vadászfeleségek című sorozat, amelyben a hosszú hajú, déli akcentusú hősnő elcsábítja a helyi lelkész fiát.

A woke-filmek nem nyereségesek, nem túl széles réteget érdekelnek, és Hollywoodnak most pénz kell. Trump elnök meg is hirdette, hogy újra naggyá kell tenni Hollywoodot, és ki is nevezte Jon Voightot illetve Sylvester Stallonét, hogy a hollywoodi filmgyártást tereljék a konzervatív értékek és realistább történetvezetés irányába.

A South Park című szatirikus rajzfimsorozatban az alkotók már ki is mondták: „a woke halott”.

A New York Times facebook-oldalán Sarah Waxmann megosztott cikke alatt egy kommentelő úgy értékelte mind a woke-filmeket, mind az eljövendő és a cikkben körvonalazott „anti-woke” filmes korszakot, hogy „… már csak pattogatott kukoricáért járunk a moziba.”

A legtöbben egyetértettek azzal, hogy a genderezős, politikailag korrekt forgatókönyvekből, a kvóták szerinti szereposztásokból a filmrajongók jelentős részének elege van.

Csakhogy nem feltétlenül a tervezett dögös-kanos vagy másféle szórakoztató filmeket tartják a legjobb alternatívának, hanem inkább a hatvanas-hetvenes évek stúdiórendszerét sírják vissza, amikor például az amerikai újhullám filmjei születtek, illetve úgy egyáltalán a jelentős művészi értéket képviselő, ámde nézhető, társadalomkritikus „értünk (Amerikáért)haragszom” típusú megmondós filmalkotások jöttek létre kiemelkedő hősökkel és színészi alakításokkal.

Az is kiderült több hozzászólásból, hogy hiába a csodás fényképezés, a pazar hang, a rengeteg fordulat, humor, a kiváló színészi alakítások, hiába a polgári nagyregényhez hasonló igényesség a részletekkel kapcsolatban, amelyek a kor gondolkodását, életérzését, kultúráját mutatják be, a kommentelők a sorozatokért sincsenek oda. Nehezen viselik a kliséket, a túlszabályozottságot a filmekben. Hiányzik nekik a szabadság. A szabadon kimondott igazság ereje.

Még azt is szóvá tették, hogy miért van minden film végén happy end, hova lettek a rosszul végződő történetek.

Mondhatnánk, hogy akkor nézzenek európai filmeket, de csak egyetlen hozzászóló írta, hogy külföldi filmeket néz. És önmagában teljesen jogos, hogy az amerikaiak magukról akarnak igényes művészfilmeket látni, főleg, ha már van egy Hollywoodjuk.

Nagy kérdés, hogy ilyenkor mi van előbb? Születik egy vagy több ilyen nagy ívű alkotás, amit körbe lehet ülni, és akkor közelebb mennek egymáshoz azok, akiket érint, vagy előbb kellene egyeztetni az órákat, és utána születhet meg egy korszakos mű. Vagy talán mindez egyszerre történik.

Mindeközben nálunk Magyarországon az utóbbi években létrejött, működik az a filmes infrastruktúra, amelyre alapozva már lehet nemzetközi igényű saját vagy részben saját filmeket készíteni. A Hunyadi már úgy született, mintha egy Európába kiszervezett hollywoodi film lenne, miközben rólunk, a mi múltunkról, az elődeinkről, a térségünkről szól, és a mi színészeink játszanak benne.

Lassan sikerül megteremteni itthon az egészséges arányokat is a magyar művészfilmek, rétegfilmek valamint a szórakoztató filmek között.

Káel Csaba miniszteri biztos szerint hosszabb távon nem elképzelhetetlen egy közös európai streaming-csatorna sem, annak érdekében, hogy széles körű európai filmes összefogás révén az európai filmek is nyereségesek lehessenek, az amerikai filmekkel szemben, amelyek manapság, a hollywoodi pénz-sirámok közepette is tarolnak az európai piacon.