Saját lakás elkobzás által

Remek gondolat mások tulajdonának elorzása – legalább is a „haladó” futóbolondok szerint. A fából vaskarika logika mentén elmélkedő, azaz „baloldali” körök ugyanis akként szemlélik, hogy akinek több saját ingtatlanja van, attól azt így-úgy, de egyszerűen el kell venni és odaadni azoknak, akiknek arra szükségük van. Különösen – vajon miért nem lehet ezen csudálkozni – Németoszágban népszerű ezen eszme, de ha alaposabban körbe tekintünk láthatjuk, nálunk is akad jó pár híve e „pompás” megoldásnak.

Az érintettek egy része szerint „igazságtalan”, hogy egyesek „sok” pénzt fizetnek a fejük fölé kerülő fedélért – míg mások komplett otthonportfóliók fölött diszponálnak. Tehát ezt a helyzetet mielőbb és kőkeményen orvosolni kell. Persze, ahogy két egyforma elmekórtani eset, úgy azonos aljas verzió sincs: az egynél magasabb ingatlannal bírók „szénné adóztatása” épp oly dicső, mint a nyers erő, mi alapján a tulajdonosokat addig szankcionálják és nyomasztják jogszabályokkal, míg azok „olcsóért” ki/el nem adják a „négy falukat”.

Lehetőleg olyanoknak, akik jellemzően két paraszthajszálat sem tettek keresztbe soha. (Értsd: hajléktalanok, illegális migránsok és...)

A programpontok között szerepelnek még olyan „kiváló” megoldások, mely szerint ha egy albérlő nem fizet, akkor azt semmi szín alatt ne lehessen utcára tenni. Utóbbi egészen bámulatos suttyóság, lévén bevezetése minden ellenkező baloldali maszlaggal szemben azonnali hatállyal kivégezné az albérletpiacot. Ezen túl pedig ott játszanak még a pályán az agresszív lakásfoglalók, kiknek szánni valóan csekély értelmezésében a világ így mutat: amibe beköltöznek, az az övéké is lesz. Örökre, ingyen és visszafordíthatatlanul.

És persze őket sem lehet kiebrudalni akkor sem, ha valakinek amúgy egyetlen szem otthonát teszik napi szinten tönkre.

Lehetne folytatni, de minek.

Zárásként viszont talán ennyi is elég: Berlinben olyan 3,4 millió ember lelhető föl – mely tömegnek nagyjából nyolcvan százaléka bérli az otthonát. Nincs az a – legálisan – beszerezhető pénzhalmaz, ami ennek a 2,720 millió polgárnak, azaz durván hatszázezer családnak, több százezer fiatalnak belátható időn belül rendezhetné a helyzetét. Tiszta sor, hogy egyesek úgy vélik, a fizikai kényszer az egyetlen eszköz, amellyel olcsó albérlethez/saját lakáshoz lehet juttatni az érintetteket.

Az persze már más kérdés, hogy általánosan tudott, mire vezet ez a módi – de ez szemmel láthatóan csöppet sem izgatja a más javára ácsingózó, politikusi-szakemberi gúnyát öltött sehonnani tolvajokat.