Egy mindenkiért és mindenki egyért?

Visszatérő gondolat írásaimban, az az idézet, amely a „Paff, a bűvös sárkány” című dal magyar szövegének egy részlete: „Barát nélkül gyenge, még a sárkány is.” Idekapcsolódik Sallustius mondása, amely szerint „Egy országot erőssé nem a hadserege, vagy a kincstára teszi, hanem a barátainak száma.” Fentiek talán sosem voltak érvényesebbek, mint a jelen átalakuló világában. És ha végigtekintünk az elmúlt időszakon egy recsegő, ropogó nyugati szövetségesi rendszert, és vele szemben egyre inkább együttműködő Globális Délt látunk.

Mielőtt belemennénk a szemünk előtt zajló óriási jelentőségű, az emberiség történelmében is ritkán látható súlyú folyamatok elemzésébe, érdemes elővenni egy ókori példát. Miután a pun Hannibál – a köztársasági Róma leghalálosabb ellensége – karthagói és szövetséges katonánainak élén, Kr.e. 216 augusztusában a sokadik római hadsereget tönkre verte rövidesen az Örök Város ellen indult. „Hannibal ante portas – Hannibál a kapuk előtt!” harsant fel a kiáltás. A félelem joggal szorította össze a rómaiak szívét, ugyanis ha bármelyik szövetségesük átáll, és ostrom gépeket készítve segítséget nyújt az Afrikából érkezetteknek megostromolni a hét dombot, akkor elvesztek. De a római szenátus bölcsessége által létrehozott és fenntartott hálózat ekkor még kitartott.

Egyetlen megingás elég lehetett volna az éppen kibontakozó római hatalom megszűnéséhez, de a korábbi ellenségeket nagyvonalúsággal és bölcsességgel – és a lázadókat kiemelt kegyetlenséggel megbüntető – Róma barátai állták a sarat. Ez a tény végül odavezetett, hogy Hannibál nem merte sem Rómát, sem szövetségeseit hosszas ostrom alá vonni. Miután a római csapatok felett több győzelmet Itáliában nem tudott aratni, egy ostromhoz pedig egyedül nem volt elég ereje, és a bölcs római stratégia elvágta utánpótlását, végül dolgavégezetlenül volt kénytelen visszatérni Afrikába. A római szövetségesi rendszer rendkívül erős terhelésnek volt kitéve, de senki sem ingott meg.

Bár a jelen amerikai hatalom, nemcsak a feltörekvő köztársaság, hanem az ereje teljében lévő Római Császárság befolyását is felülmúlja, azonban szövetségesi rendszerében egyre nagyobbak a repedések, és egyre kevesebb megbízható barátra számíthat. Az egyoldalúan Amerikának kedvező skóciai USA-EU megállapodás tovább csökkentette ezek számát. Eközben – nagyrészt saját hibái miatt – vele szemben formálódik egy tömb, amely viszont egyre elszántabban keresi a hasonló helyzetű államok közötti együttműködés, és ezáltal az amerikai befolyás alól való menekülés lehetőségét.

A közelmúlt lépései, az Indiára kivetett plusz vám és Trump elnök „büntetésre” vonatkozó fenyegetései, Lula brazil elnök New York Times-nak adott interjúja, mind arról a folyamatról tanúskodnak, amelyet Leia hercegnő a Star Wars univerzum és a filmművészet egyik legkeményebb női karaktere így jellemzett: „Minél jobban szorítják össze az öklüket, annál több csillagrendszer igyekszik kicsúszni az ujjaik között.”

Ugyan egyértelmű, hogy sem a BRICS, sem katonai párja, a Sanghaji Együttműködés (SCO) szervezete nem érte még el a hasonló nyugati szervezetek: az EU vagy a NATO szintjét integrációban vagy képességekben, viszont a szándék egyre határozottabban látható. Brazília fokozódó elidegenedésével, ráadásul hazai pályán, az amerikai kontinensen jelent meg az ellenállás szelleme. Az Egyesült Államokkal szembeni ellenállásé. Mindeközben jelen írás szerzőjének az az egyértelmű érzése, megérzése, hogy az Oroszországnak adott 50 napos határidő váratlan lerövidítése 10-12 napra összefüggésben áll azokkal a háttér tárgyalásokkal, amelyeket az USA a másodlagos vámok ügyében Kínával és Indiával folytatott, és nem jártak eredménnyel. Az pedig, hogy Donald Trump másodlagos vámokat kilátásba helyező ultimátumai milyen hatással váltottak ki, nos az borítékolható. Az eddig egyértelmű vetélytársak, a BRICS két legnagyobb országa, Kína és India elkezdett közeledni egymáshoz. Mellékesen – érdemes megjegyezni – nem is nagyon van más választásuk.

Vagy behódolnak a Pax Americanának, Trump elnök gyorsan változó feltételei szerint, vagy az ellenállást, és az ugrást az ismeretlenbe választják. Mondjuk ez utóbbi alakításába van beleszólásuk. Visszatérve a cikk címére, a Dumas regényében elhangzott híres mondás a nyugat részéről úgy hangzik, ahogy Tim Curry Richelieu bíborosa a történet 1993-as feldolgozásában mondta: Egy mindenkiért, és még többen értem! Hogy mi erre az egyre gyorsabban formálódó ellenpólus válasza, arra előbb vagy utóbb választ kapunk.