Török birodalmi álmok

Amikor multipolaritásról beszélünk automatikusan az amerikai-kínai-orosz vetélkedés jut az eszünkbe, pedig egyre több jel mutat arra, hogy a kialakuló világrend ennél is sokkal bonyolultabb lesz. Természetesen a BRICS nemrégiben befejeződött Rio de Janeiró-i ülése után a formálódó másik globális pólus áll az érdeklődés középpontjában, de a Globális Dél által fellobbantott tűznél más hatalmak is sütögethetik a pecsenyéjüket.

Törökország régóta szeretne befolyási övezetet kihasítani magának, akár az Oszmán Birodalom felélesztése, akár a türk eredetű (és tudatú) népekkel ápolt kapcsolata révén. Ennek során török NGO-k, azaz nem kormányzati szervezetek már Bangladesben is megjelentek, de a Türk Államok Szövetségének is az Erdogan elnök által vezetett állam a legerősebb, mondhatni domináns tagja. Ha hozzátesszük a fentiekhez, hogy évekig tartó elhidegülés után egyértelműen közeledni kezdett az USA-hoz, sőt a hírek szerint a 2019 júliusi döntés visszavonásával, még a az F-35-ös programba is visszakerülne. Ebben az esetben az ellenségem ellensége a barátom mondás egyértelmű gyakorlati megvalósulását látnánk, hiszen azok a területeken, ahol amerikai szövetségesként Törökország megjelenne ott orosz, és/vagy kínai befolyással ütközne.

Ebben nagy segítséget jelent számára a „hagyományos” nagyhatalmak gyengülése, illetve az általuk kínált megoldások vonzerejének csökkenése. A két terület, ahol a török befolyás egyértelműen megjelent: a Kaukázus, és Közép-Ázsia évszázadokig hagyományosan orosz befolyási övezetnek számított, amelybe csak a 19. század második felében jelentek meg az angolok, hogy a Nagy Játszma során megpróbálják Indiából, és Afganisztánból uralmuk alá hajtani az itteni erőforrásokat. Azonban a szigetország mára csak halvány árnyéka a tengereket korábban uraló Britanniának, és Oroszország évek óta leköti erőforrásainak döntő többségét Ukrajnában.

Így az európai és a kínai pozíciószerzések mellett török előretörést is látunk a két fenti régióban. Ide kapcsolódik az Európában gyakran figyelmen kívül hagyott örmény-azeri konfliktus, amelynek egyik sarkallatos pontja a korábban Hegyi Karabah, most Nahicseván által emlegetett azeri terület, illetve Azerbajdzsán és Törökország közötti szabad átjárást biztosító Zangezur folyosó kérdése. Amennyiben megvalósul, Oroszország elveszti az Örményországon keresztül fennálló közvetlen szárazföldi összeköttetését Iránnal, viszont Törökország kijut a Kaszpi-tengerhez, és ezáltal közvetlen összeköttetést tud teremteni Közép-Ázsia volt szovjet tagköztársaságaival.

Ez nyilvánvalóan a török terv, de ehhez egyértelműen másoknak is lesz egy-két szavuk. Az első ellenjelölt az az Oroszország, ahol a korábbi szovjet tagköztársaságok, még korábban cári területek, ahol sok esetben jelentős orosz kisebbség is él, az úgynevezett „közel-külföldhöz”, azaz Oroszország közvetlen érdekszférájához tartoznak. Ez a terület nem a külső hírszerzés, az SZVR területe, hanem a belső feladatokkal foglalkozó FSZB-é. Másik szóba jöhető jelölt az az Irán, ahol több azeri él, mint a független Azerbajdzsánban. Egy erős török-azeri szövetség akár Irán belső viszonyait is felboríthatná, ahol a 15 millió körüli azeri a 90 millió feletti lakosság nem lebecsülendő részét alkotja. Ráadásul a közelmúlt 12 napos háborúja után egy erős amerikai szövetséges megjelenését biztosan nem kísérné tűzijáték Teheránban.

Szintén a megváltozott világrend jele, hogy ezek a küzdelmek várhatóan egyre inkább katonai konfliktus során rendezhetők. Ugyan Törökország NATO-tagként erős és modern hadsereggel rendelkezik, köztük a világ első drónhordozó anyahajójával, a TCG Anadoluval, a folyamatosan imbolygó és gazdasági nehézségekkel küzdő Törökország számára például az orosz turisták jelentette 5-6 milliárd dolláros bevétel kiesése jelentős veszélyt jelenthet. Arról nem is beszélve, hogy nem saját területről lévén szó, így a NATO 5. cikkelye sem érvényesíthető.

Fentiek alapján elmondhatjuk, hogy Törökország egyértelmű regionális vezető pozícióra törekszik, azonban erre a helyre mások is pályáznak. Az átalakuló világ egyik legforróbb pontja várhatóan (Tajvan mellett) a korábban sem nyugalmáról ismert Kaukázus és Közép-Ázsia lehet. És akkor a láthatáron lebegő sárkány szándékairól még nem is beszéltünk.