Fifty-fifty, ötven fillér

Van egy szimpla lángosos a Balaton partján. (Persze emberünk most csak amolyan állatorvosi ló, akivel megvilágíthatunk pár összefüggést.) A bódéban egész nap szól a rádió, a hírekben a szpíker meg már két napja szajkózza, hétfőn odaér a nagyon nagy vihar. Mivel ugye a kisvállalkozó nem önmaga pénzének ellensége, továbbá a vevőváró bútorok, ártáblák, abroszok, só- és borstartók is pénzbe kerülnek, hát az online követhető förgeteg landolása előtt egy-két órával beszed mindent a placcról, s gondosan elzárja azokat holmi szélvédett raktárban.

Nem „csak úgy”, hanem a közbiztonság, de legfőképp az értékmentés végett.

Taktikusan a Balatonnál maradva és elnézve a tegnapi károkat az ember egészen elképed. Ott van (például) ugye jó pár iszonyat drága hajó, melyeket valakik képesek voltak kiszedni a vízből és egy néhány kerekes guri-gurira helyezni – hogy aztán a hatalmas felületbe kapaszkodva az orkán az egész miskulanciát fölborítsa a fenébe. Persze „minden is jól” összetört, ahogy kell.

A kár az érintett tulajdonosok szerint is „fájó”. Józan ésszel pedig megkerülhetetlen: vajon mit vártak? Az a vihar, ami kissé odébb fákat tolt ki a helyéről itt lagymatag szellőként suhan tova?

Viszont nincsen semmi baj, felelős tuti nem lesz, az egyik hajót támogató bank ügyfeleinek pedig legfeljebb ötven fillérrel kell majd többet fizetniük a számlaegyenleges SMS-ekért – s máris összejön a helyreállítás költsége. Aki pedig a minap hülye volt, azt pár nap múlva úgyis a sikeres csapat tagjaként fogja ünnepelni a fejlett és hajózásért rajongó sportközvélemény. A neve bekerül a „Magyar hajózás nagykönyvébe”, a többiek meg két feles között röhögve elevenítik majd föl a botor sztorit.

Ennyi az egész, nincs itt semmi látnivaló, mindenki hajózhat tovább csöndesen.

A lángosos meg úgyis megúszta, így tovább fizetheti az adót.