Ritkán adódó össznépi közös büszkeség tudni, hogy honfitársaink közül valaki négyszáz kilométer magasságból veheti szemügyre a világmindenséget, a bolygónkat és benne a Kárpát-medencében fellelhető, csupa ellentmondás, megfejtendő talány kis magyar hazánkat.
Kapu Tibor űrhajósunknak azonban nem sok ideje lehet elmerengeni és megcsodálni a szemkápráztató panorámát, mert minden percét kitölti a reá váró, hozzávetően harmincféle tudományos kísérlet elvégzése. Amelyek idelent, a rögvalóban különféle kutatásokhoz szolgálhatnak adalékként.
Egyik elsőre meghökkentő, de különösen hasznosnak ígérkező űrbéli szondázás a depresszió témakörét veszi célba.
A letargia és efféle más lelki trauma manapság már szinte népbetegség, emberek millió szenvednek tőle. Ráadásul például a home office elterjedésével sokaknál új kihívásként is megjelent az elszigeteltség rosszkedvre hangoló, szorongató érzése. Feloldásához elszakadva a földi léttől, odafent az űrben egy szűk helyiségbe zártan, a súlytalanság állapotában átélt reakciók elemzése értékes kiegészítői lehetnek a lélekgyógyászok, vagy akár a gyógyszeripar kutatói számára. Azért, hogy két lábbal állhassunk a talajon.
Böngészgetve a magyar űrkutatás sikere kapcsán ránk zúduló fanyalgó kommentek, és egyes, görcsösen erőlködő humoristák lekicsinylő reakciói között, nagyon indokoltnak látszik a depresszióval kapcsolatos kutatások felgyorsítása.
„A fanyalgok, tehát vagyok” lumpenprolit idéző szemlélet jellemzője, hogy az illető mások öröme, boldogsága láttán felbőszül és támadásba lendül, mert szembesül vele, hogy valami rémisztő üresség tátong benne. Vagyis rémülten észleli, hogy személyisége földi körülmények között is a súlytalanság állapotában lebeg. Az ilyen ember a jelentéktelensége leplezésére fölényeskedik, okoskodik, mindenhez is ért, a megoldás felvázolása nélkül kritizál. Állandó kísérője a sárga irigység. Energiavámpírként rontja maga körül a levegőt. Semmi sem tetszik neki, amiről Orbán Viktor juthat az eszébe, legyen az a Puskás Stadion, a nemzetközi díjesőt hozó Liget Budapest Projekt, vagy most a magyar űrkutatás világraszóló sikere. Mark Twain annak idején e jelenség lényegét így ragadta meg: ”Vannak akiknek minden nap borus. Mert ők maguk a felhő.”
A sötét felhőként a fénylő csillagokat is eltakaró emberek semmit sem hajlandók meglátni, ami jó adja magát körülöttük. Kimazsolázva a külföldi pozitív példákat, hergelik magukat és a véleményburkukba szorult társaikat, siránkozva, elkeseredetten dühöngve, hogy minden rossz, ez itt egy fideszes siralomvölgy amiben élünk. Nekik aztán mondhatják: nyugdijasként ingyen bejárhatod az országot, saját lakásod van, olcsón égetheted a villanyt, örülhetsz, hogy az űrben keringő hungarikum, az ételízesítő Erős Pista még a Rubik-kocka hírnevét is túlszárnyalhatja, az efféle tények náluk süket fülekre találnak. Ész nélkül nyomják tovább a fanyalgásgombot.
De akár ez a fanyalgás is lehetne hungarikum, hiszen már csaknem száz éve Márai Sándor is megállapította: „Nálunk az elégedetlenség már hagyomány, szinte népi sportág”.
A társadalmi jelenségként a kozmoszból nézve sem megfejthető mai talányok egyike, hogy habár a munkanélküliség mértéke alig észlelhető, hogyan fogadhatjuk el mégis a híres brit író, George Orwell állítását, amely szerint: „Aki mindig csak a rendszert hibáztatja, az vagy nem dolgozik, vagy nem gondolkodik.”