A digitális térben elszabadult, egyre durvább indulatok megzabolázására Budai Gyula feljelentette azt a tiszás aktivistát, aki a szeretetre hivatkozva facebookos kommentjében a miniszterelnök és édesanyja kivégzésére ösztökél. Bizonyos Mezei Tünde nevű finom úrihölgy azért gerjedt haragra, mert a kormányfő megemlékezett saját születésnapjáról és felköszöntötte az őt világra hozó mamáját. Hát.. Nem lehet vitás, a féktelen gyűlölet nagyon ártalmas, lelki nyomorúságba dönt és könnyen az őrületbe kerget.
Az irigység és a gyűlölet a morális válság közepette manapság azért különösen veszélyes, mert a társadalmi közösségekben a gondolkodás helyett többnyire az indulat diktál és ezáltal az ember mindinkább embernek a farkasává válik.
Kérdés, hogy a farkasbőrbe bújt ember a közösségi média felületein miért ennyire eszeveszetten harapós?
A talány megfejtésére az egyik lehetséges válasz az általános identitászavarban keresendő. Amikor valaki az önmeghatározáshoz szükséges alapkérdésekre – a hit, a nemzettudat, a nemi hovatartozás – valamelyikére nem talál megnyugtató választ, akkor könnyen elbizonytalanodik. Kiszolgáltatottnak érzi magát, ami félelmet vált ki belőle, ezt pedig agresszivitással próbálja kompenzálni. Akár a sarokba szorított vad, támadásba lendül és a virtuális térben közzétett kommentekben vicsorgatja fogait.
A nyugalom megzavarására alkalmas üzenetek küldözgetőjének kell egy külső igazodási pont, valamilyen ellenségkép, akire az egyéni kudarcait át tudja hárítani. A mocskolódó, dühöngő kommentelők hasonlítanak egy keskeny, kanyargó hegyi úton araszoló turistabusz utasaira, akik a reggeli svédasztalnál degeszre ették magukat és emiatt hányinger gyötri őket. Falánkságukért azonban nem magukat okolják, hanem öklendezésükért a buszvezetőt szidalmazzák, és azt, hogy miért forgatja állandóan a kormányt. Új sofőrért óbégatnak, azt sem bánják, hogy a jelentkezőnek nincs jogsija. Viszont jólfésült, sportosan öltözködik és megígéri: az ő vezetésével nem lesz több kanyar. „Ő a mi emberünk, akivel elkerülhető, hogy kidobjuk a taccsot!”
Az érzelmek irracionálisak, következményeik viszont igencsak valósak. Erre az igazságra már az ókori latinok is rájöttek, amikor megállapították, hogy a „történelem az élet tanítómestere.” A gyűlölettől sistergő, elvakult kommentelőknek érdemes lenne az Élet iskolája tanintézmény levelező tagozatán felidézni az elmúlt évezredek tanulságait. A bibliai Káin az irigység hevületében még csak a testvérét ölte meg, aztán már a gyűlölettől áthatva véres háborúk végtelen sora következett. És most itt van nekünk az újabb világháború veszélyével fenyegető, a negatív érzelmek kiváltotta orosz-ukrán testvérháború.
A gyilkos ösztönöknek teret engedő kommentek olyanok, mint mikor valaki rágyújt a puskaporos hordó közelében: a gyufaszál sercegése magában hordozza a katasztrófát. E veszély mérséklésére lépett idén januártól életbe az internetes agressziót büntető törvény. A szabály megszegőjére akár egyéves börtönbüntetés is kiszabható. Ám a gyilkolási vágyairól közzétett internetes bejegyzésért most feljelentett hölgyemény akár jól is járhat. A cella hűvösében eltöprengve kaphat majd egy esélyt, hogy magába szálljon és egy életre megszabaduljon a gyűlölet sátáni érzésétől.
Ha lenne igazság, akkor az internetes agresszor mellé zárkatársnak bekasztliznák a hatgyerekes Ursula von der Leyent, aki nem a virtuális térben, hanem a rögvalóban képes mások gyerekeit feláldozni ágyútöltelékként. Megrázó pillanat lenne, ahogy az Európai Bizottság elnöke a beszélőn a kamerák össztüzében egy fiát elveszített ukrán édesanya szemébe néz.