Kondor Katalin

Vélemény és vita

Abszurdisztán

Nem emlékszem már arra, hogy ki vezette be ezt az ezúttal címnek használt kifejezést, mindenesetre a világ s benne sok-sok ország mai állapotára vitathatatlanul illik az elnevezés

Nem emlékszem már arra, hogy ki vezette be ezt az ezúttal címnek használt kifejezést, mindenesetre a világ s benne sok-sok ország mai állapotára vitathatatlanul illik az elnevezés: Abszurdisztán. Állítólag egy török filmnek volt ez a címe hajdan, amely egy megtörtént eseményt vitt a vászonra. Ugyanis egy falu vízellátása teljesen megszűnt, amikor megsérült egy vezeték. Az illetékesek azonban nem tettek semmit, telt-múlt az idő, ám víz továbbra sem folyt a vezetékekben. Eddig ez egy hétköznapi történet lehetne, mondhatjuk, az úgynevezett illetékesek ugyanis szerte a világon meglehetősen sok kalamajkát képesek előidézni nemtörődömségük miatt. Ám Törökországban az asszonyok színre léptek. Megelégelték a teszetoszaságot, meg a vízhiányt, és kijelentették, amíg nincs víz, addig megtagadják a szexet. Így is lett. Akik látták a filmet, azt mondják, rendkívül bájos és szórakoztató volt, mindenesetre így lépett be a világba az Abszurdisztán elnevezés. S bizony, ma már itt, a Kárpát-medencében velünk is megesik jónéhány olyan történet, melyet megtapasztalva gond nélkül hívhatjuk Abszurdisztánnak országunkat, ám az biztos, hogy nem az elsők vagyunk a világrangsorban. Elég egyetlen nap sajtótermését elolvasni, hogy megállapítsuk, az egész világot Abszurdisztánná tették végtelenül tehetségtelen és hátsószándékú vezetői. Mert tagadhatatlan, hogy világháborús helyzete Indiától kezdve Izraelen át Ukrajnáig abszurd és velejéig hátsószándékú történeteken alapul, ám a háborúságon túl is, a hétköznapi életünkben is százával megesnek a megdöbbentő történetek.

Kezdjük is egy frissnek mondható hírrel: napvilágot látott a sajtóban, miszerint Macron úr, a francia elnök a minap brit és német vezetőkkel Ukrajnába utazott, vonaton. Valahonnan előkerült erről egy videó is, melyről állítólag megállapítható, hogy némi kábítószert, talán kokaint is fogyasztottak, az unalmas vonatozást nyilván fel kellett dobni valamivel. Fejlett világunkban úgy tűnik, fontos és nehéz kérdések megvitatásához szükséges némi kábaság. A hír persze elterjedt villámgyorsan, nem lehet még tudni, hogy mivé fajul, mindenesetre az érintett vezetők renoméjának, hitelességének (ha van még egyáltalán) nemigen használ. Abszurdisztán.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc elváltak. Megesik ez másokkal is. Hogy Klára asszonynak miért kellett azt is bejelentenie, hogy idén is ott lesz a Pride-on, azt nem tudom. Ez igazán örvendetes közlés volt, de nézetem szerint magánügy. Menjen! Jó szórakozást! Ám mondott még mást is. Azt, hogy ő nem mismásol Ukrajna ügyében, szerinte az a nemzeti érdek, hogy egy erős EU-tag, azaz Ukrajna legyen közöttünk és Oroszország között. Erős?? Vajh mitől lesz hirtelen erős a tönkrevert Ukrajna? Ő csak tudja, mi még nem. Abszurdisztán.

Maradjunk még Magyarországon! Ahol béke van, mégis vannak abszurd történetek sajnos. Minapi hír, hogy keresztényellenes garázdák újból letörték a Margit-híd kőkeresztjeit. Nem akarom elhinni, hogy az ilyen cselekedetek ellen ne lehetne hatékonyan fellépni. Vannak ajánlataink: szigorú börtön, munka addig, amíg az okozott kárt száz százalékosan meg nem térítik, s bizonyos jogok megvonása a garázdától. Továbbá a büntetési tételek súlyosbítása minden garázdaság esetében. Mire várunk? Hogy ilyesmi megtörténhet, az már maga Abszurdisztán.

Friss hír az is, hogy Brüsszelben bejelentették: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU. Mely naponta bizonyítja, hogy háborúpárti, s nem szűnik fenekedése a behódolni nem akarók meg a saját szuverenitásukat fel nem adók ellen. No, ez már maga Abszurdisztán, bár még Európai Uniónak hívják magukat, s nemcsak kábítószereznek, hanem szünet nélkül fontoskodnak is, magukat mérhetetlenül nélkülözhetetlennek tartva. Van az a tündéri vicc, miszerint: „Szánt a paraszt a mezőn, az ökör húzza az ekét. Egy légy rászáll az ökör szarvára, és azt mondja, szántunk.” Na, az Európai Unió a légy az ökör szarván. Abszurdisztán.

A szerző újságíró