Digitális jövőnk – 4. rész

Azzal az aggodalommal szemben, hogy a MI az életünkre tör, ezt már valós, megalapozott félelemnek tekintem. Tekintsük át, csupán nagy vonalakban, mire is képes a MI. Az egészségügyi alkalmazás során diagnózisokat állít fel és terápiákat dolgoz ki, kiértékeli a röntgenfelvételeket; a jogban, igazságszolgáltatásban precedenseket keres (ez különösen az angolszász jogban alapvető); legyőzi a sakk és a go világbajnokait; a közgazdaságtanban kiválóan alkalmazható az optimalizálásra; elvégzi a vállalati könyvelést; a megadott főbb sajátosságok figyelembevételével épületeket és gépeket tervez; chatboxként információt ad, ügyeket intéz az interneten; „asszisztensként” is alkalmazható (Alexa, Siri), újságot szerkeszt, robotformába csomagolva idős emberek beszélgetőtársaként szolgál, fordít, feleslegessé teszi a fordítók munkáját.

A generatív MI pedig még tovább szélesíti a kört: zenét komponál a megadott zeneszerző stílusában, képeket fest a kívánt festő stílusában, regényt, novellát, forgatókönyvet ír a kért témában. A tudományos kutatásban a segítségével olyan eredményeket érnek el, melyek eddig elképzelhetetlenek voltak. A Seattle-ben működő Fehérjedizájn Intézetben például parányi robotokat, biológiai kompjutereket, a rák és a klímaválság elleni anyagokat terveznek szintetikus fehérjékből. Az a néhány billió fehérje, amit eddig az evolúció kipróbált, eltörpül amellett, ami mesterségesen előállítható (több, mint ahány atom van az Univerzumban). A természetnek ezt a végtelenül nagy teremtő erejét csapolják meg a tudósok és építenek fel egy fehérjékből álló új világot a generatív MI segítségével. Újabban komoly vita tárgyát képezi, hogy ki is az új felfedezések szerzője: a személy, aki a MI-t alkalmazza, vagy maga a generatív MI.

2013-ban megjelent egy sokat idézett tanulmány: The future of Employment: How susceptible are Jobs to Computerrization? A szerzők – C. Frey és M. Osborne – 0 és 1 közötti valószínűségeket adtak meg arra vonatkozóan, hogy az adott foglalkozás a kompjuterizáció áldozatául esik-e a következő két évtizedben. A szövegszerkesztők és gépírók, ingatlanügynökök, műszaki témájú cikkek és könyvek írói, bolti eladók, könyvelők és auditálók, telemarketingesek kapták a legmagasabb értékeket, az ő munkájuk gépi helyettesítése a legvalószínűbb. Ezzel szemben a rekreációs terapeuták, fogorvosok, atlétikai edzők és lelkészek tevékenysége fog a legtovább megmaradni. (Azóta már készültek olyan programok, amikor a generatív MI képes betölteni a pszichiáter szerepét.)

Frey és Osborne a vegyészmérnökök, valamint a szerkesztők és kiadók munkáját is a nehezen helyettesíthető tevékenységek körébe sorolta. De már ez is a múlté. Az idei kémiai Nobel-díjat David Baker, John Jumper és Demis Hassabis kapták, „fehérjehajtogatásért”. A MI felhasználásával szinte végtelenné tágították az adott területen a biokémia lehetőségeit. És a dolog pikantériája; hogy ráadásul egyikük sem vegyész; mindhárman programozók… Ami pedig a szerkesztők és kiadók munkáját illeti: a MI képes szaklapokat szerkeszteni és regényeket, történeteket írni. Nem csodálkoznék, ha az elkövetkező években az irodalmi Nobelt egy olyan regény – vagy regények – szerzőjének ítélnék, amelynek szerzője a MI… Az előbbi esetben a dilemmát még fel lehetett oldani: igaz, hogy a díjazottak nem értettek a vegyészethez, de programozóként meg tudták fogalmazni a vegyészeket, biokémikusokat foglalkoztató kérdéseket. De netalán majd egy regényötlet-téma kiötlőjének is jár majd az elismerés?

A tűzoltók besorolása a nehezen helyettesíthető tevékenységek kategóriájába érthető. A MI számára a szellemi munka semmilyen gondot nem okoz. Viszont – paradox módon – minden, amiben mozgás van, már igen. A „szenzomotoros” tevékenységek, feladatok gépi megoldása összehasonlíthatatlanul nehezebb. A színészi munka 0,37-es, tehát az átlagnál nehezebben helyettesíthető értékelésén pedig már csak mosolyogni tudunk. A színészek mesterségesen „előállíthatók” és utánozhatók. Gondoljunk a hollywoodi színészek és forgatókönyvírók tavaly nyáron kezdődő és majd fél évig tartó kitartó sztrájkjára. Bárkinek létrehozható az „avatárja”, mely ugyan a való világban nem, de a valótlanban, a virtuálisban megkülönböztethetetlenül él, mozog, szerepel. Az egészségügyi technikusok, a közgazdászok és a kereskedelem-irányítók tevékenységét pedig a lista közepesen nehezen helyettesíthetőnek minősítette.

Egy évtized elteltével tehát ezek a jóslatok már elavultak. A közgazdasági elméleteket lassan a sutba lehet dobni. A jelen idejű közgazdaságtan veszi át a helyüket, amikor nem kell statisztikai adatgyűjtéssel bajlódni, azok alapján elméleteket felállítani, majd gyakorlati igazolásukat elvégezni. A jelen idejű közgazdaságtan az internet segítségével azonnal produkálja a kívánt eredményeket és bizonyításokat. (Erről Fellner Ákos írt bővebben.)

Aldous Huxley a Szép új világban azt jósolta, hogy 2500-ra a gépek teljes tétlenségre kárhoztatják majd az embereket. Kedélyjavítókat fognak szedni, hogy elviselhessék céltalanná vált életüket. Ennek a megvalósulása reális veszély. De nem 2500-ban, hanem már 2050-ben. Az információtechnológia nagyjai bizakodók; szerintük azzal, hogy a gépek átveszik a munkánkat, új perspektívák tárulnak elénk. Megnyílik a lehetőség az igazi alkotómunka számára. De már az „igazi alkotómunkát” is a gépek végzik (zenét komponálnak, festenek, regényt írnak, szerepeket játszanak). Nem lehet mindenkiből kompjutertudós és új ötletek programozója. Ha másért nem, már csak azért sem, mert a fejlett MI-k képesek a programozásra is…

Ez lesz ám a tragédia! A feladatnélküliség, a dologtalanság… Amikor tétlenségre leszünk kárhoztatva. Ettől kell már előre rettegnünk, és nem attól, hogy a szuperintelligencia kiirt minket…

A szerző közgazdász

(A cikksorozat alapja a szerző tanulmánya, amely a Kulturális identitás a glokalizáció korában című kötetben jelent meg. Szerkesztette Szécsi Gábor és Tóth I. János, Gondolat, 2024)