Kocsmasirató

Megkongatták a vészharangot a hivatásos harangozók: az iskolák, óvodák, posták, boltok, takarékszövetkezeti fiókok után egyre több kistelepülésen zárnak be kocsmák, presszók, talponállók. Azt ugyan elismerik, hogy mindez az alkoholfogyasztás visszaszorítása szempontjából akár pozitív is lehet, de leszögezik: sok olyan falu van, ahol ezek voltak az utolsó közösségi terek, amelyek nemcsak az ivásról, hanem a szórakozásról is szóltak. Meg is szólalt Mezőcsokonya polgármestere, aki azért szomorkodott, hogy amíg korábban négy kocsma közül is választhattak a helyiek, hol ittasodjanak le kulturáltan, mára egy sem maradt belőlük. Vásárosnaményban máshogy látják a kocsmakérdést. Ott a polgármester szerint örömteli dolog, hogy inkább hazamennek az emberek a családjukhoz, mint hogy négy kevert után emberkedjenek a helyi ivóban. Persze, még messze vagyunk az attól, hogy minden söntésre lakat kerüljön, vagy éppen kizárólag zenéről és irodalomról essen szó falai között. Tehát továbbra is aktuális a Beatrice híres dalszövege: „A kocsmában, ott van a nagy élet, tompulnak az agyak, élesek a kések.”