Egy igazán jó befektetés

Hallom, hogy több ezren szapulják koncertről koncertre a kormánypártot egy középszerű előadó fellépésein, amelyet úgy ünnepel a baloldali média, mintha elérkezett volna a forradalom. Mindez többszörösen is megnyugvással tölt el, hiszen a jelenségben benne van minden, ami a hazai közállapotokat hűen bemutatja, az állítólagos diktatúrát a jogállamisági deficittől, az autokrata kormányfőn át a jobboldali médiauralomig. Még véletlenül sem a buborékgyártó nagyüzemet, amely a fogyatkozó hívőkbe szeretné a remény illúzióját táplálni, őrizve a lángot, ahogy száz éve a bolsevik országrombolás után a föld alatti mozgalom tette. A magukat intellektus fellegvárként aposztrofálók szellemi nagyságát érzékeltetik ezek a rendezvények; no meg azt a tanácstalanságot, amely a tavalyi országgyűlési választások óta körbelengi a baloldalt. Tizenhárom esztendő tehetetlensége üvölt a sötét éjszakába, mert csaknem másfél évtized is kevés volt ahhoz, hogy a trükközéseken túl valós, támogatható alternatívák mellé állhassanak a hívek.

A gyurcsányi országrombolás termékeként létrejött alakulatok, az LMP, a Jobbik vagy a Momentum egykor új lehetőségekkel kecsegtető arcai éppoly fásultak, frázispuffogtatók lettek, mint a baloldal vezérét se kiköpni, se lenyelni nem tudó, az állampárt utódszervezeteként agonizáló mellékszereplők. Szánalmas vergődésük semmit nem mozdított a szekerükön, pedig minden szalmaszálba a fuldoklók elszántságával kapaszkodnak bele, hogy aztán a szalmaszálakat is a vízbe rántsák. Megszállott mániákussággal lépnek fel a magyar társadalom többségének akaratával szemben, miközben egyszerűen lemucsaiznak mindenkit, aki az illegális migrációt nem támogatja, aki kritizálni meri Brüsszelt, Sorost, aki nem küldene fegyvert, katonákat Ukrajnába, aki a háború szítása helyett a békés rendezést támogatja, aki meg meri kérdőjelezni az amerikai jóhiszeműséget, aki nem elég lelkes az óvodások genderérzékenyítése hallatán vagy a gyermekek nemváltásáért. Csupa lelkesítő cél, amelyet csak egy budai villában élve lehet megérteni, elmaradott vidékiként esélyük sincs erre az embereknek. Számukra felfoghatatlan módon mégis egyre többen vágynak vidékre, a szellemi menedékhelyként bemutatott Budapest lakossága pedig csak apad, apad; hiába tette a kiválasztottak megszállottságával oly élhetővé a várost a párt nélküli főpolgármester.

Csak azért nem állítom, hogy nincs már lejjebb, mert a baloldal mindenre képes, elképzelhetetlennek gondolt ötletekkel fordítja magával szembe a magyar társadalmat. Azért ne értékeljük túl őket, egyetlen elképzelés sem tőlük származik, jól felkészült, külföldi szakemberek érzékenyítik az aktivistáikat, akik ellenvetés nélkül követik a legnépszerűtlenebb elképzeléseket is. Nincs új a nap alatt, évtizedekkel ezelőtt a nem létező pirézek bevetésével már bebizonyították, hogy az ezerszer átvert és ezért gyanakvó magyarokkal van a baj, nem a felkínált portéka selejtes.

Értelmes, kívánatos áru helyett marad a szitkozódás, ami körülbelül annyira eredményes, mint a „Vesszen Trianon!” skandálása, amely időnként a szelepek kiengedéséhez elegendő volt, de mit sem változtatott a határokon túl élő magyarok helyzetén, a szégyenteljes béke minden felvetés ellenére száz év után is érvényben maradt, és az óvodás járókarázogatásnál lényegesen hasznosabbnak bizonyult a magyar állampolgárság megadása, az elcsatolt területeken épített óvodák, iskolák, művelődési házak finanszírozása.

Nem tudom, mit várnak a teli torokból kiabálók a kormánypártok pocskondiázásától, de a hisztérikus hangok aligha rázzák meg az országot, legfeljebb a külföldi támogatók felé lehet igazolni, hogy minden egyes dollár jó helyre kerül.

A szerző vezető szerkesztő