Olvasói levél

Vélemény és vita

Kinek és minek higgyünk?

A kérdés természetesen költői, nem nekünk kell válaszolni rá, hiszen azok a fránya számok és makacs tények úgyis megadják a válaszokat.

Amikor a főpolgármester 2021 szeptemberében bevezette a 14 éven aluli gyermekek ingyenes utazását a BKK járatain Budapest közigazgatási határain belül, lehetett tudni, hogy ennek valamikor meglesz a böjtje. Ez 2023 júliusában be is következett, amikor bejelentette a jegyárak szeptembertől érvényes 30 százalékos emelését. Viszont egy szót sem vesztegetett arra, hogy esetleg tervezi a 40-en felüli tanácsadói létszám csökkentését is.

Amikor erről az ATV-ben szó volt, Závecz úr nem tudott kijönni a saját körmondatából, Karácsony „indoklását” szajkózva, hogy a kormány kivérezteti a fővárost. (Hogy nem unják már ezt a szóhasználatot!) Holoda energetikai szakértő úr a Tarlós István végzettségére irányuló kérdésre rémes „humort” préselt ki magából: „Hídépítő mérnök? Akkor azért tud ilyen mélyre süllyedni!” Bod Péter Ákos szintén küszködött a kommunikációval, amelynek eredménye, amikor az LMBTQ-ról volt szó, ez volt: „Félek, hogy a kormány magatartása, mivel számos más szabállyal ütközik, még több következménnyel fog járni”. Az ember nem is érti, hogyan lehet egy ilyen társaságot összehozni!

Ha már LMBTQ, muszáj a túlbuzgó amerikai nagykövetet is megemlíteni, mert teljes döbbenetünkre a mozgalom magyarországi aktivistáit Petőfihez és Kossuthhoz (!) hasonlította. Legközelebb majd előáll azzal az őrülettel is, ami egy német nagyvárosban manapság téma: a közlekedési lámpákon azonos nemű párok piktogramjai szerepeljenek. Gondolkozik itt még valaki? – teszi fel a kérdést a néző. Pláne, ha Szabó Rebeka épp akkor beszél a Fidesz folyamatos megszorításairól, amikor Karácsony még a vízdíj emelésének szándékát is bejelenti!

Borzalmas mondatok hangzanak el! A rendkívül okos és szociálisan érzékeny volt szocialista honvédelmi miniszter szerint csak azok lesznek határvadászok, akik már nem feleltek meg például a Tesconál árufeltöltőnek. A magát liberálisnak mondó Sermer Ádám is megszólalt: „A határvadászok szembesültek azzal, hogy nem lepik el a határt menekülthordák”. E műsor gyakori ügyvédvendége szerint „a TEK Orbán Viktor magánhadserege, ezért magasabb a fizetésük a katonák és rendőrök fizetésénél.” A miniszterelnök TikTokos bejelentkezésére Juhász elvtárs, az egykori nagyszerű kormánytag ezt volt képes kimondani: „jól kéne kormányozni, a TikTokon kicsit bohóckodni könnyebb.” Sermer ehhez is hozzászólt: „a TikTok kell Orbán Viktornak, hiszen lerombolta az oktatási rendszert, egy újabb csatornán közli a fiatalokkal a fiktív (?) valóságot”. – Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna – mondhatnánk erre.

Más helyen Tordai Bence a tusványosi beszédről, ezt mondta: „Orbán Viktor egyetlen mondatot mutatott be: hogy nincs érvényes gondolata a jövőnkről.” A pimaszságot is elkerülhetné ez a minden lében kanál, ámde igen jogkövető figura, és nem jelentene ki ilyesmit: „Orbán csak annyira fontos, mint egy tüske a köröm alatt”. És még mondják nekünk, hogy nálunk nincs szólásszabadság!

Na és az örök, mert mesterségesen fenntartott téma: az oktatás. Lemorzsolódásról, szétvert oktatásról beszélnek, ami abszolút ellentmond a közölt adatoknak: a felsőoktatásba jelentkező 126 ezernél több diákból csaknem 95 ezret vettek fel, 28 százalékkal többet, mint tavaly. Még ellenzéki politikus is kénytelen volt elismerni ezt, persze azért hozzátette, „annak ellenére, hogy az oktatáspolitika szégyenteljes.” Külön érdekesség, hogy a tanárképzésbe való jelentkezés növekedést mutat. Még mindig félnek odaát, hogy nem lesz, aki oktassa a gyerekeinket? Nem kéne ezzel riogatni, mert a felvételi rendszer rugalmasabb lett, a diákok igenis tanulni akarnak, tíz éve nem vettek fel annyi fiatalt, mint most. A modellváltás, amelynek középpontjában a teljesítményelv és a gazdasággal való szorosabb kapcsolat áll, abszolút nem járt negatív hatással. És igen, a természettudományok is előkelőbb helyekre kerültek a pályaválasztáskor, most már nem lehet ennek az ellenkezőjével hergelni a népet.

A számok is, a megszólalások is magukért beszélnek. Nem olyan nehéz válaszolni a címben feltett kérdésre.

Molnár Judit
egyetemi docens

(Az olvasói leveleket szerkesztve közöljük.)