Dippold Pál

Vélemény és vita

A menekülő házaspár

Nagy az Isten növénykertje. Azért nem állatkertet írtunk, mert tiszteletben tartjuk az alapvető emberi jogokat. Érdekes történet szánt végig az augusztusi magyar sajtón. Egy pécsi, magát bölcsésznek nevező házaspár kalandos útkezdetét mutatják be az orgánumok. Egy Fidesz-párti bértollnok propagandistának igazán nem minősíthető szerző, Hont András képzeletét is megragadta az eset: „Van még valaki a magyar sajtóban, aki a New Yorkból Floridába települő, tehetős nyugdíjasok mintájára hátralévő éveit déli országban tervező, jól szituált pár történetét a fasizmus elöli emigrációként akarja cikkbe, videóriportba szobrozni? Mert ha van, akkor, amikor odajutok, lehet, én is igénybe venném ezt az ingatlanhirdetési szolgáltatást.”

A liberális házaspárnak nevezett illetők tehát pécsi birtokukon igyekeznek látványosan túladni, mert az ára lenne a Spanyolországba menekülésükre szolgáló kezdőtőke. A piac az piac. Van kínálat, és van kereslet. Ha tehát nincs pénz, nem lehet menekülni. A nyolcezer négyzetméteres, arborétumnak nevezett kertben álló mediterrán stílusú épületet enyhe százharmincmillió forintért árulják. Mert el kell menni ebből az országból, amely a diktatúra miatt élhetetlen. Ahol egyébként szépen össze lehetett szedni ezt a pénzt. Ám a házaspár balliberális eszmetársaihoz hasonlóan ne essünk az irigykedés csapdájába. Itt nálunk ez úgy van, hogy a szegény, elnyomott bölcsészek tíz év alatt felépíthetnek egy ilyen birtokot.

Ha valakinek mindezek felkeltik a figyelmét, és utána kotor az interneten, hogy mégis kik ezek a derék, kétségbeesetten menekülő emberek, könnyen rátalál a 2022-es parlamenti választások egyik hivatalos és független szavazatszámlálójára. Az nem más, mint a feleség, Gönczi Andrea, aki az egyébként az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa által pénzelt Szabad Európa Rádió online felületén jelent meg egy életútinterjúval. Ebben nyilatkozik szavatszámlálói élményeiről: „Durva volt azzal szembesülni, hogy milyen ez a kis közösség, amiben élünk. Hogy miként gondolkodnak itt az emberek… Megmondták, hogy melyik pártra szeretnének szavazni, mert maguktól képtelenek lettek volna értelmezni a látottakat. Írástudatlanok jöttek. Még csak nem is funkcionális analfabéták. Sőt, volt olyan értelmi sérült szavazó is, akivel kapcsolatban nem értem, hogy miként szavazhatott… A választáson elsírtam magam… Sok ellenzéki érzelmű ember elutazott kisebb falvakba, hogy ingyen garantálják a választások tisztaságát. Amit egyébként nem kellett félteni. Pont ettől volt annyira borzasztó az egész… Az a legborzasztóbb, hogy azok az emberek támogatják leghangosabban ezt a rendszert, akik a legfőbb kárvallottjai.” Furcsa visszahallani egy évvel a választások után, hogy mennyire nem tud kikeveredni ez a fennhéjázó balliberális csapat a csalódottságából. Mert ugye, ismét csak arról van szó, hogy a magyar választók – különösen a vidékiek – hülyék. Öregek, fogatlanok, alkoholisták, büdösek és ostobák.

Gönczi Andrea egyébként Kárpátaljáról jött Magyarországra tanulni. Magyar-történelem szakra jelentkezett, ebből az utóbbit végezte el. Korábbi becsületére legyen mondva, a diploma megszerzése után visszament szülőföldjére tanítani. Majd házasságkötése és az ottani sanyarú körülmények ismét Pécsre hozták. A férje költő és előadóművész. Azt nyilatkozza a feltehetően a magyar állampolgárságot is bezsebelő hölgy a Szabad Európának, hogy azért kezdte felsőfokú tanulmányait nálunk, mert nem akarta a szüleit adósságba keverni Verbőcön. Annyit kellett volna fizetni ugyanis csúszópénzként az ottani egyetemen, amennyiért a papája akkoriban egy új Moszkvicsot vásárolt. Különös családja van. Odanyilatkozza Gönczi Andrea, a történész asszony, Magyarországon hallott először Trianonról, és arról, hogy is kerülhettek a kárpátaljai magyarok a Szovjetunióba. Ezt amúgy ma is rosszul mondja, mert a Szovjetunió került oda.

Az öntudatos menekülők itt állnak, vagyis inkább ülnek hatalmas arborétumuk közepén, fényesen sopánkodnak, panaszkodnak arról, hogy addig nem igazán tudnak lelépni, amíg nem adják el birtokukat. Amelynek működését egyébként a kirekesztő magyar állam a Bethlen Gábor Alapkezelőn és a Duna-Dráva Nemzeti Parkon keresztül – honlapjuk tanúsága szerint – mindmáig támogatja.

A szerző író