„Minket a lengyel nemzeti érdekek politikája vezérel. Annyira támogatjuk Ukrajnát, amennyire megfelel Lengyelország nemzeti érdekeinek” – ezt a kijelentést nem más tette, mint Pawel Jablonski. A lengyel külügyminiszter-helyettes nevén nevezte a gyereket. Varsóból az ukrajnai háború kitörése óta csak mostanában jelennek meg hasonló tartalmú és hangvételű nyilatkozatok. Ezek közül a külügyér szóhasználata e tekintetben eddig talán a legkeményebb véleménynyilvánítás volt.
A lengyel fővárosból sokáig csak azt hallottuk, hogy addig támogatják Ukrajnát, ameddig szükséges. De, hogy meddig van az addig, azt nemigen konkretizálták. Most viszont megvan a „céldátum”, legalábbis elméletileg. A lengyel külügyi vezetőnél azért szakad el a cérna, mert Kijev és személy szerint Zelenszkij a maga erőszakos, agresszív módján többször követelte, hogy a lengyelek engedjék át területükön az ukrán gabonát és egyéb mezőgazdasági termékeiket – Moszkva ugyanis megakadályozza az ukrán mezőgazdasági cikkeket szállító hajók átkelését a Fekete-tengeren –, hogy aztán azokat az Európai Unió területén értékesíthessék vagy továbbszállíthassák a kontinensen kívülre.
A közelmúltban erre már volt példa, csakhogy az ukrán mezőgazdasági termények Lengyelországban „ragadtak”, drasztikusan leverve az ottani gazdák felvásárlási árait. Ez érthetően hatalmas felháborodást váltott ki a lengyel gazdák körébe, ezért a varsói kormány, hasonlóan a magyar vezetéshez, kitiltotta az országból az ukrán terményeket.
Az újabb és újabb követelések miatt az egész lengyel közélet, beleértve a politikai pártokat is felbolydult. Nem is csoda. A mezőgazdaság Lengyelországban mindig is kulcskérdés volt. Még a kommunizmus idején is, mert a gazdálkodók nemigen akartak az erőszakos téeszesítésnek engedni.
Első lengyelországi utamon arra biztattam a tolmácsolási feladatokat ellátó kísérőmet, hogy a fővárost magunk mögött hagyva menjünk vidékre, és keressünk fel egy magángazdaságot. A fiatalember egy ideig egy szót sem szólt, majd azt mondta: „Oda egyedül mész kedves barátom, mert én nem tarthatok veled.” Megrökönyödtem, mert valószínűleg nehéz lett volna egyedül találnom olyan lengyel gazdát, aki beszél angolul. Végül kísérőm kibökte: ő eltekint attól, hogy kapával, kaszával fogadják. Mint mondta, a vidékiek nem nagyon szívlelik a hivatalos forma embereket.
Lengyelországban parlamenti választások lesznek októberben. A Jarosław Kaczynski vezette kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt fő szavazóbázisa vidéken van. Márpedig ha őszre nem lesz az eladott termények bevételéből vastag a gazdák bukszája, mert az ukrán cikkek alacsony ára miatt csak veszteséggel tudnák azt értékesíteni, akkor a PiS nehéz helyzetbe kerülhet.
Mert, hogy ott is az egymással is marakodó ellenzéki pártok természetszerűleg kihasználnák a helyzetet, és az eddig liberális húrokat pengető alakzatok rögtön „nemzetiekké” válnának és a gazdák oldalán kezdenének kampányolni, és persze minden bajért a kormányt hibáztatnák.
Így érthető, hogy a ténylegesen nemzeti kormányzó párt ezt a politikailag magas labdát nem adhatja fel. De ennél a pontnál még nem kell megállnunk. A mezőgazdaság ügye Ukrajnával kapcsolatban az egész lengyel hivatalos politikai életet áthangolta. A kijevi tisztviselők Varsót bíráló megjegyzéseire a lengyel külügybe kérették Ukrajna nagykövetségének ügyvivőjét.
Pawel Jablonski „nagyon őszintének” minősítette a megbeszélést. Tudjuk már, hogy ez mit jelent a diplomácia szakzsargonban. És ha ez mind nem lenne elég, egy friss hír szerint Lengyelország mindenképpen lezárja a határt az Ukrajnából érkező agrártermékek előtt.
Megszólalt a hadsereg képviselője is Ukrajnával kapcsolatban. Roman Polko tábornok az ukrán ellenoffenzíváról kijelentette: „Ezt nem nevezhetjük ellentámadásnak, a vágyálmot nem lehet valóságnak hívni.”
Lengyelország felébredt, tényleg szembejött a valóság.
A szerző főmunkatárs