Jámbor piszka

Billeg a mikrofon előtt Jámbor András, egy rakás szerencsétlenség, lecsúszott farmerje zsebében ott a keze, szakálla mögül makogja: Nekem nincs közöm ehhez az ügyhöz, nem vagyok felelős semmiért, nem csináltam semmit. A szélsőbaloldali országgyűlési képviselő gyáva szabadkozása a közvetlen munkatársához, Dobos Krisztinához köthető pedofilbotrány alkalmából született meg. A hölgy a Szikra Mozgalom aktivistája, és egyben egy olyan férfi partnere, Egyed Andrásé, aki nemrégiben Biatorbágyon öngyilkos lett. Ennek oka vélhetően az, hogy az úr (elvtárs?) számítógépén többek között háromszáz olyan felvételt találtak, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyerekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható. A rendőrség úgy jutott el a Szikra mozgalom aktivistáinak lakásához, hogy a hölgyet februárban gyanúba fogták az Antifa budapesti brutális emberverései kapcsán.

A Szikra pofátlanul, nyíltan kommunista szervezet. Azt írják magukról, hogy rendszerkritikus, baloldali, szociális és zöldügyeket képviselő politikai formáció lennének. Programjuk fontos része „az utcai direkt aktivizmus”, „a meglevő politikai rendszerre való politikai nyomásgyakorlás, a hatalom gyakorlóinak számonkérése”.

Ha kicsit utánakotrunk annak, hogy kicsoda ez az elhanyagolt küllemű Jámbor, eljutunk a Párbeszéd – Zöldek párjához. A tavalyi országgyűlési választásokon a baloldali pártszövetség részeként három képviselői mandátumhoz jutottak. Így szabadult be az Országházba Szabó Tímea, Tordai Bence majd Karácsony Gergely helyét megörökölve Jámborék mellé Kocsis-Cake Olivio. A mai ötfős frakciójuk Mellár Tamás csatlakozásával alakult ki.

Az Országgyűlésben szerencsétlenkedő Jámbor politikai hitvallását elég a Szerezzük vissza a jövőnket! című programjának néhány mondatával minősíteni, vagyis ez inkább önminősítés: „Ki birtokolja a médiát és ezzel a politikai hatalmat? Miért oligarchák, és miért nem az újságírók és a nép? (…) Szabadrablás helyett szabadságot a dolgozóknak! Urizálás helyett gondoskodó Magyarországot!” A médiatulajdonra ácsingózó Jámbor vágyán nincs mit csodálkozni. Hogy a kommunista szókapcsolatot vegyük elő, eredeti foglalkozása újságíró volt.

Ha a Szikra mozgalom előzményeit keressük, az 1968-as nyugat-európai kultúrmarxista zavargásokhoz jutunk. Ekkor a rend ellen lázadó diákok egyik fő célja a szexuális felszabadítás volt, az egyenjogúsítás jegyében nem csak a felnőtteknek, hanem a kiskorúaknak is. Ezzel megalapozták a pedofília politikai filozófiáját, amire mindmáig szívesen hivatkoznak a pedofíliát relativizáló vagy az éppen azt gyakorló jogvédők. Daniel Cohn-Bendit, ’68 bizonyos körökben ikonikus vezetője, a Vörös Danny, az Európai Parlament közelmúltbéli zöld képviselője például óvodai felügyelőként szerzett perverz élményeiről így írt: „Többször is megesett, hogy néhány gyerek lehúzta sliccemet, és elkezdtek simogatni. Ha kitartók voltak, én is visszasimogattam.” Számolatlanul írhatnánk tovább a bizonyos balkörökben csodált posztmodern elméletgyártók névsorát. Ám inkább nem piszkítjuk össze velük a képernyőt.

Visszakanyarodva ehhez a gyáva Jámborhoz, cseppet sem kell csodálkozni azon, hogy közvetlen környezetében mozoghatnak a pedofil élcsapat tagjai. Kiszámítható, hogy akiknek az életét a Cohn-Bendit-féle újmarxista, anarchista eszmék határozzák meg, azok nem juthatnak máshová, mint ebbe a kegyetlen, borzasztó, szégyentelen és mocskos közegbe, amit ez a mai magyar világpolgár társaság képvisel.

A szerző író