A pénz hullámsírjában

Egy tibeti mondás szerint aki a bortól szédül meg, az kijózanodhat, de aki a pénztől, az menthetetlen. A keleti bölcselet igazságát erősíti meg a víz nyomásától a mélyben összeroppanó Titan kapszula dúsgazdag utasainak halála is.

A milliomos katasztrófaturisták teste közös hullámsírban enyészik a tengerbe veszett – beleszédült – ez idáig 30 ezerre becsült, Európába igyekvő koldusszegény migránséval. Többségük szeme előtt a gyors meggazdagodás ígéretének meséje lebegett. Olyasféle anyagi jólétre vágytak, mint amilyen a sors jóvoltából a mini merülőhajóban a Titanic roncsainak megcsodálására alászálló tehetős kortársaiké volt.

Végeredményben a gazdagok a tengernyi pénzükbe, az éhenkórász migránsok a pénz utáni sóvárgásba fulladtak bele. A méregdrága viteldíjért alámerülő milliomosok úgy gondolták, hogy dollárért a fizika törvényei is megvásárolhatók, a roppant víztömeg majd nyomakodás helyett hajbókol előttük. Tévedtek, akár a veszéllyel mit sem törődő, rajtavesztett gazdasági menekültek. Akiket elzsongítottak az embercsempészek szirénhangjai. A beetető szöveg hitelességét az utazásért összekuporgatott, leperkált dollár garantálta. Rozoga, túlterhelt lélekvesztőkön, bizakodva vágtak neki a háborgó tengernek. A túlpartról hívogatóan integet az ajándék szociális segély, vár a paradicsom.

A katasztrófa áldozatává váló milliomosok dúskálhattak a földi javakban, ölükbe hullott, ami csak megvehető. Mindenük megvolt. Kivéve Márai Sándor Füveskönyve. Ha abba belelapoztak volna, máig élhetnének. Az író szerint: „Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.” E kaland izgalmai vélhetően felülmúlhatnák az óceánba alámerülés szorongó izgalmát és megrendítőbb élmény lehet a Titanic roncsainak szemrevételezésénél is. Az író által javasolt felfedezés gazdagnak, szegénynek egyaránt elérhető cél lehet, amely hozzásegíthet a dolgok értékrendjében az eligazodáshoz, a belső harmónia megteremtéséhez.

Eligazodáshoz valami fix pontra saját utunk kereséséhez ma nagyobb szükség van, mint valaha. A begolyózott világban, ahol a családok egyre kisebbek, miközben az energiafaló új házak mind nagyobbak, ahol kiátkozzák azt, aki kétségbe vonja, hogy szülhetnek a férfiak, ahol több az okostelefon, de még több a funkcionális analfabéta. És ahol a szegények szószólójaként olyan baloldal osztja a lapot, ahol a milliárdos Gyurcsány házaspár mondhatja meg a tutit.

Az óceánba fulladó gazdag és szegény áldozatokat egyaránt cserbenhagyta a józan eszük, rossz döntésük okozta a végzetüket. A modern európai tudomány atyjaként számon tartott Arisztotelész már 2600 évvel ezelőtt megállapította, hogy a józan észre leginkább a közepes anyagi helyzetben élő emberek hallgatnak. A lenézett nagyon szegények dühösek, az indulat hamar vált ki belőlük rossz elhatározásokat, amíg a túl gazdagok hajlamosak a fennhéjázásra, kevésbé fogékonyak a jó szóra. Ebből a régi élettapasztalatból kiindulva örvendetes fejlemény, hogy az elmúlt években nálunk erősödött a középosztály, csökkent a mélyszegénységben élők aránya.

Az ókori görög filozófus igazságát erősíti meg a Titan utasainak maguk kiprovokálta értelmetlen halála. És a mai, sokmilliós jövedelmű, morális mélységi mámorban pancsoló brüsszeli politikusok fizetésemelésre tett legutóbbi javaslata. Mi pedig a közepes anyagi helyzetben lévők mértéktartó józanságával, magunkra türelmet erőltetve várhatjuk a jövő évi uniós választásokat.

Abban a tudatban, hogy minden válság ugyanakkor egy új korszak kezdete.

A szerző újságíró