Van még tennivaló

Május elején örömmel írtam a Montágh Imre Testület nyelvvédő tevékenységéről, nemrég pedig láttam, hogy kitüntette a közmédia bizonyos munkatársait, akik különösen vigyáznak a szép beszédre. Csak gratulálni lehet nekik!

Szintén jó hír, hogy Kányádi-versmondó versenyt rendeznek különböző szervezetek egymással összefogva, elsősorban a felsőoktatásban tanulók számára a Kárpát-medence minden részéből.

Az is jó hír, hogy az egyik tévécsatornán rendszeresen beszélgetnek a szép beszéd követelményeiről. Viszont úgy gondolom, igen sokan viseljük nehezen a hadarást, ööözést, pöszeséget, rémes mondathangsúlyt („éneklést”), szótag- vagy hangkihagyást (például a meteorológiából az első o-t) vagy éppen plusz hangot („filoxeria”), sőt esetenként a kellemetlen orgánumot (pláne, ha mindig ugyanazokat a megnyilatkozókat halljuk, mert akkor még az unalomfaktor is megjelenik). A hivatásos médiaszereplőktől éppen azt várjuk el, hogy példát mutassanak. Ezért nem lehet megérteni például azt, hogy a kereskedelmi adóknál ez egyáltalán nem szempont!

És ha ezt még azzal is tetézik a szerkesztők, hogy írni nagyon jól tudó, azonban nehézkesen megszólaló elemzőket, időnként furcsa tartalmat közlő („X. Y. halálának évfordulóját ünnepeljük”) szakembert, illetve vitarésztvevőket hívnak meg, akkor a hallgató figyelme hamar elterelődik, mert nem tud rendesen a tárgyra koncentrálni, megpróbálja kivárni, mire is akar kilyukadni dagályos mondataival a meghívott. (Ez persze a közmédia vendégeinél is előfordul, de a közmédia szidása úgy általában mégsem igazságos, mert a többség felkészült). Itt inkább a viselkedésformákkal van időnként baj: a bájolgás, a disztingválás képességének hiánya (például a jókívánságok nem nyilvánosságra való kifejezési módja), némely műsorvezető narcizmusa, a túlbuzgóság (én például sportbarátként állandóan találkozom azzal a jelenséggel, hogy szinte még vége sincs a meccsnek, a kommentátorok máris mikrofon elé hívják a játékosokat, akiknek a lihegését hallhatjuk. Nem kéne nekik pár perc szünetet hagyni, hogy kifújják magukat?). A kereskedelmi adóknál is látunk olyanokat, akik fontosabbnak tartják saját magukat, mint a meghívottat, például a betelefonálós műsorokban. Náluk a kioktató hangnem, valamint az intimpistáskodás is nagyon gyakori.

No és itt van az anglománia: gyakorlatilag minden külföldi politikus nevét (legyen az bármilyen nemzetiségű) angolosan ejtik. Különösen zavaró, ha a mondatban maguk a műsorvezetők is elmondják, hogy „a német X. Y.”, aztán például a Daniel ejtése „deniel” lesz. Paul Lendvai például miért „pól”? Hogy a volt nyugatnémet kancellár, Willy Brandt nevéből „brent” lesz, hogy Haydn – a vendég többszöri helyes ejtése ellenére – a műsorvezetőnél továbbra is „hajden” marad, mindez bántó. (Igaz, volt már rosszabb is: pár évvel ezelőtt svájci vendégeket vittem egy operaházi sétára, ahol a Ház saját idegenvezetője következetesen „ricsárd” Wagnert mondott – mindenki megdöbbenésére.)

Tájékozatlanság: sok német nyelvű vezető újságot, berlini kerületeket, nagy hírügynökségeket is rosszul ejtenek. Ez csak utánanézés kérdése! Vagyis a felületesség helyett az alaposságra lenne szükség, mert ezekre bizony időt kéne szánni, hiszen az ember nem tudhat mindent, de épp azért értelmiségi, hogy tudja, hol ellenőrizheti magát. Mert ha ez megtörtént volna, akkor például a Palota útból sem lett volna Tóth Árpád sétány a pápalátogatás idején.

És mi lenne, ha végre leszoknának a megszólalók az „imádni” szó állandó használatáról? Ez ügyben azonban a legrémesebb egy reklám volt, amelyben a kutyák (!) „imádni fogják” az új eledelt. Blaszfémia a javából! Ezt már tényleg nehéz elfogadni, éppúgy, mint a merev reklámszabályt, amely mondjuk egy új gépet hirdetve közli, hogy „a műsorszám 12 éven aluli gyermekeknek nem ajánlott”, miközben több tévécsatornán évek óta megy egy sorozat nappal, suli után a szexvariációk verbális és tényleges bemutatásával.

Azt hiszem, a legnagyobb baj a műveletlenséggel van: nagypénteken egész délelőtt például az este megtartandó „via crucis”-ról hallhattunk – az első c-t is cének ejtve, magnóról, a délutáni hírblokkig. Nem kell tudni latinul, de ellenőrizni kell a tudást. És akkor szintén nem hallhattunk volna „Szent Ferenc pápát” Őszentsége Ferenc pápa helyett. De azt sem, hogy „nagypéntek délután misét fognak celebrálni Rómában”. – Azonban a hétköznapi dolgok sem világosak mindenkinél: van, aki szerint a Keleti pályaudvar előtt a Boráros tér van. Nyilvánvalóan sosem hallott Baross Gáborról.

Egy nevetséges történettel fejezem be e gyűjteményt. A többször ismételt tévésorozat fordítója, szinkronrendezője, színészei nem vették észre, mekkora marhaságot hagytak benne a filmben: egy várandós nővel kapcsolatban (elég ízléstelenül) cellatömegről beszéltek, mert senkinek sem jutott eszébe, hogy kinyissa a szótárt s megnézze, a Zelle szónak talán más jelentése is lehet. Például: sejt.

Molnár Judit
egyetemi docens

(Az olvasói leveleket szerkesztve közöljük.)