Vigyázó szemek

Ismét tűzbe borult Franciaország. A múlt héten egy tizenhét éves bedrogozott arab fiút, miután a felszólítás ellenére elindult az autójával, egy rendőr agyonlőtt. A kétségkívül sajnálatos eset nyomán úgynevezett zavargások törtek ki. Az események régóta ismert forgatókönyvet követtek. A kezdetben békés tüntetésekre igen rövid idő alatt rárepültek azok a zűrzavart keltő csoportok, amelyek mára már mindenhol felbukkanhatnak. A sajtó, annak legalábbis liberális és baloldali többsége, álszenteskedő tapintattal kezeli a csőcseléket. Nemigen lehet másnak nevezni a megvadult suhancokat és a mögöttük álló, erőszakra szakosodott szélsőbaloldali vagy szélsőjobboldali komisszárokat.

Egy kanadai szerző, bizonyos Mathieu Bock-Côté a franciaországi események első néhány napja után leírta, hogy nem polgárháborús, annál sokkal súlyosabb a helyzet, Franciaország ostrom alatt áll. A külvárosokból induló zavargások valódi célja az ország meghatározott területei fölötti ellenőrzés megszerzése. Ezért támadták meg az egyre nagyobb létszámban kivezényelt rendőröket, rendfenntartókat, gyújtottak fel több ezer autót és fosztottak ki több száz üzletet a fiatalkorú „szabadságharcosok”. A kanadai szerző nem beszél mellé: „Párizs valójában ostrom alatt áll. De ugyanez elmondható az ország többi nagyvárosáról is. A tömeges bevándorlás és a vele járó demográfiai változások okozta identitásbeli megosztottság bárki számára láthatóvá válik, mármint, ha látni akarja.”

Elszomorító, hogy annak a romboló tömegnek a tagjai, akiket a haladó balliberális áltudósok hada és az általuk manipulált finomkodó közvélemény „fiataloknak”, „Franciaország mártírjainak” nevez, azzal a tudattal szállják meg a városokat, hogy jogukban áll kifosztani, elpusztítani azokat.

Ez nem polgárháború, ez a franciákhoz semmilyen módon nem kapcsolható társadalmi csoportok lázadása. A migránsok ostroma az őket befogadó állam intézményei ellen. Felgyújtott közhivatalok, megtámadott rendőrök és a hétköznapi élet lehetőleg minél több elemének szétverése. Furcsa ellentmondás, hogy a véres lázadást nem az erőszakos ideológiák képviselői vitték véghez, bár megkísérelték irányításuk alá vonni az eseményeket. Annak ellenére sem ők voltak, hogy a szélsőbaloldali propaganda elmúlt harminc évi működése kétségtelenül szerepet játszott a helyzet kialakulásában. A radikális baloldal álma, tudniillik az, hogy Franciaország lángba boruljon. Ez valósággá vált.

Kérdés azonban az, hogy a Magyarországon is mozgolódó szélsőséges rohamcsapatok és elvetemült médiumaik mit kezdenek a franciaországi eseményekkel. Először is nem mondják ki, hogy ebben a főszereplők többsége bevándorló. Őrjöngő ostromuk a sokszor elgügyögött beilleszkedési szólamok teljes csődje. Még szerencse, vagyis inkább a törvénytelen bevándorlás ellen fellépő magyar kormány érdeme, hogy nálunk nincsenek itt tömegével ilyen migráns suhancok. Igaz, hogy például a tanár-diák tüntetéseken helyi gyerekekkel igyekeznek pótolni őket, ám a hazai balliberálisoknak nem sikerült még csak egy apró autófelgyújtást sem összehozniuk.

Vonulgatnak nálunk a trágár gimnazisták, kiabálnak, kordonoznak, transzparenseznek, aztán hazamennek. Leülnek a tévé elé, és vigyázó szemüket Párizsra vetik. Az más kérdés, hogy az égvilágon semmit nem értenek az egészből.

A szerző író