Bán Károly

Vélemény és vita

Szellemi bulimia

álláspont

Donáth Anna, a Momentum arca és stratégiai programalkotója kevesellte az Európai Bizottság által megalkotott huszonhét szupermérföldkövet, a napokban egy huszonnyolcadikkal is előrukkolt. Személyes egyeztetést kért Vera Jourovától, a brüsszeli kormány alelnökétől, hogy felhívja a figyelmét a magyar oktatás súlyos válságára. Azt kérte, hogy az Európai Bizottság mindaddig ne folyósítsa a Magyarországnak járó uniós forrásokat, ameddig az Orbán-kormány nem vonja vissza az általuk bosszútörvénynek nevezett jogszabályt, a pedagógusok státusztörvényének tervezetét, valamint nem kezd hozzá az oktatás „valódi” reformjához.

Most hagyjuk is azt, hogy jó-e az, ami az oktatás területén történt az elmúlt tíz esztendőben, vagy sem, hogy építő jellegűek-e azok az intézkedések, amelyekkel az Orbán-kormány kezelni kívánja az oktatásban kialakult helyzetet. Hisz ez a történet, Donáth ügybuzgalma igazából nem a pedagógusokról, nem az oktatás helyzetéről, jövőjéről szól, hanem csupán a jelenlegi kormány ellehetetlenítésére tett kísérlet. Nem is az első és nem is az utolsó. Hiszen az előző esztendő brüsszeli tárgyalásai alapján a kormány az idei költségvetésbe be is tervezte azokat a forrásokat, amelyek Magyarországnak járnak, mind a helyreállítási alap, mind pedig az unió soros költségvetése tekintetében. Sok más cél mellett tehát a pedagógusok béremelésére szánt összeget is magában foglalja ez a költségvetés.

Donáth akciója azonban ezt (is) megpróbálja felülírni. Önmagában is abszurd, hogy egy, a választáson elbukott politikus szeretné megmondani, milyen legyen a magyar közoktatás, milyen reformlépések szükségesek. Tetszettek volna megnyerni a választásokat! Tetszettek volna ehhez a feladathoz felhatalmazást kapni! De nem tetszettek. Sem a Momentum, sem a DK-s árnyékkormány. Sőt, még azok sem, akik egykoron már kaptak felhatalmazást az oktatás reformjára, csak könnyűnek találtattak. Például az MSZP, amely a Momentum elődpártjával, az SZDSZ-szel egyszer már tönkretette a magyar közoktatást.

Lehetett volna persze akkor is Brüsszelbe szaladgálni az akkori ellenzéknek, amikor például az Állami Számvevőszék nagyítóval kereste az óvodáknak szánt, darabonként egymillió forintért beszerzett, kakaóbiztos számítógépeket. Ám a számvevőszék szerint a közbeszerzésen az 57 százalékkal drágább ajánlat nyert, így szerintük „fennállt annak a kockázata, hogy a beszerzést nem az optimális áron bonyolították le”.

Micsoda finom megfogalmazás. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején pedig több mint száz iskolát zártak be, hétszáznegyvennyolcat pedig más intézményekbe olvasztottak. A Medgyessy-, valamint az első Gyurcsány-kormány alatt, 2002 és 2006 között az állami és önkormányzati óvodák és iskolák száma hatszáztizenhattal csökkent, amely a teljes intézményhálózat tíz százalékát jelentette. Ismert, 2006-ban alig alakult meg a második Gyurcsány-kormány, máris olyan közoktatási törvényt dolgozott ki, hogy miként szüntethetők meg a falvak és a kistelepülések önálló iskolái. A kormány azt javasolta, minden olyan iskola, amelyben nincs nyolc évfolyam, a jövőben csak tagiskolaként működhessen. Ez az intézkedés 1151 (!) iskolát és több mint kilencvenezer gyermeket, azaz az iskolák harmadát, a gyermekek több mint tíz százalékát érintette.

Hol volt akkor Brüsszel? Akkor miért nem fenyegetőztek az uniós források visszatartásával? Ki emelte fel akkor a mutatóujját, mit tetszenek tenni a jövő nemzedékével?

Az őszödi ember második ciklusában lapátra tettek több mint 14 ezer tanárt, a pedagógusoktól elvettek egyhavi bért, és több mint száz iskolát bezártak. Lakat került továbbá 283 óvodára, utcára tettek 1191 óvónőt. Micsoda reform, bravó! Ezzel párhuzamosan csökkentették a diákok utazási kedvezményét csaknem húsz százalékkal, és huszonnyolc vasúti mellékvonalat is bezártak, nyilván azzal a megfontolással, hogy a gyerekek könnyebben juthassanak el a bezárt falusi iskolából a járási tagintézménybe.

S akkor még nem beszéltünk a fővárosban megszüntetett, tizenkilenc híres szakközépiskoláról, amelynek kapcsán Pécsi Ágnes, a Pedagógus Szakszervezet akkori alelnöke a katedrához láncolta magát tiltakozásul. Jogállami jutalma az lett, hogy a PSZ-ben puccsszerűen leváltották, majd miután a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette az ominózus kongresszus négy határozatát, a bíróság ítéletét figyelmen kívül hagyva Pécsit íróasztalával együtt kidobták az utcára.

Nesze neked, jogállamiság!

Magyar Bálint szabaddemokrata oktatási miniszter mindenesetre 2006-ban a posztjáról történő leváltása után azt mondta egy interjúban: „Ma az oktatás az egyre alacsonyabb életkorban kierőltetett teljesítménykényszer miatt szellemi bulimiához hasonlít: betömik a gyerekbe a tudást, aki két nap múlva kiöklendezi. Majd újat nyomnak bele, és a végén csodálkoznak, hogy csontsovány, még a szöveget sem érti. Mindezt azért, hogy az elitgimnáziumok le tudják válogatni a maguk egy-két százalékát. Ezt a rendszert fel kell számolni, mert gyakorlatilag nem veszi figyelembe a többség érdekeit.”

Ugye, ismerős szöveg ez, Donáth Anna? Ez volt a balliberális oktatási reform nagy vívmánya a liberális miniszter szerint. Emlékeztetőül a bulimia olyan pszichiátriai megbetegedés, amelyet kóros falási rohamok és az elfogyasztott tápláléktól való szabadulási szándék jellemez. Nevezzük nevén: hányinger.

A szerző újságíró