Tegyünk az összetartozásért – ez Trianon üzenete

Ha eltemetjük a múltat, ha nem tudunk emlékezni s emlékeztetni, akkor nem fogjuk tudni a jövőt sem alakítani. Mi magyarok vagyunk, mi magyarnak születtünk – ez a sorsunk.

Bűn csak egy van. A történelmi bűnök pedig a maguk sorsszerűségében jelennek meg létünkben; mert készen, a múlt átkozott megismételhetetlenségében kapjuk. Beleszületünk – ha akartuk, ha nem! Éppen ezért a régi gonoszság jóvá már nem tehető, legfeljebb kevésbé fájdalmassá alakítható. De önmagától nem gyógyul a seb… Emlékezni kell és emlékeztetni arra, hogy minden magyar felelős minden magyarért!

A nácizmus, a marxizmus és a trianoni békediktátum bűneit, illetve ezek máig ható következményeit azonos mércével kell mérnünk. Mert maró fájdalma velünk él. Mert ha eláruljuk az áldozatokat, akkor eláruljuk a saját jelenünket és nincs jövőnk sem.

Ki vitatja, hogy van különbség áldozat és áldozat közt? Nincs, és nem is lehet.

A felelős magyar embernek kötelessége, hogy a trianoni békediktátum magyar áldozataira méltón emlékezzen, máig élő sebeit ápolja, és gyógyírt keressen rá. A békediktátum máig élő fájdalom, egy mély, nehezen gyógyuló seb. Egy olyan heg, amely ma is kínzó erővel mar bele a magyarság testébe.

Trianonról nem népszavazás döntött, nem volt beleszólásunk, ahogy nem volt lehetősége egyetlen közösségnek sem arra, hogy megakadályozza azt. A közönytől a gyűlölködésig, az irigységtől a harcias csatakiáltásig, a hamisan csengő pátosztól a valódi hazaszeretetig sokféle érzelem fogta kézen Trianon emlékét. Búslakodás, harag, gyámolító szeretet, s lett mindez egyben viszonyulás is az elszakított országrészekhez, az ott élő magyarokhoz.

Ha létezik az Orbán-korszaknak valós lenyomata, akkor a Trianonhoz és ezen keresztül a határon túli magyarokhoz való viszonyban az megragadható. Ma már kapiskáljuk, hogy mi dolgunk van mindezzel. Az emléket ápolni, a bűnre emlékeztetni, az összetartozásért mindent megtenni.

Június 4. a nemzeti összetartozás napja. Emlékezés és emlékeztetés is egyben. Múltunk gyötrelmeinek feloldása és nemzetünk közös jövőjének megálmodása. Az emléknaphoz való közös hozzáállásunkat, a jövőbe mutató szándékainknak és cselekedeteinknek fundamentumát fekteti le, és meghatározza morális kötelességeinket, tesz a kicsinyeskedésen felülemelkedő nemzeti nagyságunkért.

De összeragasztja a magyarságot abban az értelemben is, mintha ezek a szilánkok maguk a határon túl élő magyar közösségek lennének. Mert ez a közösség összetartozásának és jövőjének üzenete.

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője