„Irigyeim, de sokan vagytok, mint a kutyák úgy ugattok”

A gyorshajtókkal szemben májustól életbe lépett zéró tolerancia figyelmeztet, hogy immár a száguldozás is megdrágult. A traffipax nem cicózik. A hatóság a legapróbb kihágást is keményen megtorolja, a zsebre menő büntetés padlóra küldhet. (Jobb esetben csak a hétvégi wellnessre félretett dugipénz bánja.)

Kísérletező kedvű tapolcai fiatalok még tavaly ősszel egyszerre indultak Budapestre. Az egyik autós minden szabályt szigorúan betartva tette meg a 170 kilométeres távolságot, a másik fiú pedig a KRESZ-re fittyet hányva, mindvégig eszelősen nyomva a gázt 7, azaz hét perccel előbb ért célba. Az esetből levonva a tanulságot a két ifjú azóta csatlakozott a slow life mozgalomhoz, amely az ésszerű közlekedésen messze túlmutatva egy komplex alternatív életszemléletet foglal magába

A mozgalom követői a felgyorsult világ ritmusából normál üzemmódra kapcsolnak. Lelassulva időt hagynak maguknak a nyugodt szemlélődésre, ezáltal a mindennapjaik új tartalommal gazdagodnak, teljesebbé válhat az életük. (Például megszokott környezetükben rendhagyó módon, külföldi turista szemével körülnézve meglepő érdekességek egész sorát fedezhetik fel.)

A ma emberének tudatában a gyorsaság fogalma valamiféle vonzó értéket képvisel. Állandóan sietünk, hogy időt nyerjünk. Csakhogy az idő – ahogy Salvador Dali egyik legismertebb, zsebórás képe is kifejezi – gyakran mégis oktalanul elfolyik. Holott egy szociológiai felmérés szerint főként a modern háztartási gépek jóvoltából a 21. század fordulójától mostanáig heti átlag négy órával növekedett a szabadidőnk. Akár időmilliomosok is lehetnénk, de többnyire még magunkat sem érjük utol. Túlhajszoltan ezerrel nyomjuk a gázt, semmire sincs időnk, főként arra nincs, ami igazán fontos. (Egymásra figyelés, olvasás, a csend hangjainak élvezése.) Csodák csodája, de a nagycsaládosok otthonában például jut kellő idő a csemetékkel beszélgetésre, meseolvasásra, közös játékokra, amíg az egygyermekes szülők közül sokaknak a rengeteg más elfoglaltság miatt legfeljebb napi néhány futó perc jut csak magukra és a gyerekükre.

Az állandó rohanás, a zaklatott, túlfeszített tempó az idegeket is kikezdi, a labilis mentális állapot pedig rontja a teljesítőképességet. Az öldöklő napi versenyben a tempó tartásáért a japán üzletemberek feltöltődni például időről időre zenbuddhista kolostorba vonulnak. A szerzetesek között nyerik vissza a test, az elme és a lélek közötti egyensúlyukat. Hasonló terápia nagyon ráférne a korrupciós ügyletekből ki sem látszó, agyongyötört brüsszeli bürokratára is. Nekik azonban nincs érkezésük az efféle önreflexióra, energiáikat egyelőre a magyarországi jogállamiság feletti őrködés emészti fel.

A balesetveszélyes gyorshajtás kísértését leginkább defenzív vezetéssel lehet elhárítani. Ez a közlekedési taktika nagy odafigyelést, a váratlan helyzetek azonnali felismerését, gyors reagálókészséget, előrelátást feltételez. Mindez egy ország kormányzásában még inkább elengedhetetlen erény. Orbán Viktor ezen képességek gyakorlása során sok hívet és ellenséget szerzett már. Lassabb reagálóképességekkel megáldott, nagyképűségben azonban verhetetlen politikai ellenfeleinél például öt év késéssel esett le a tantusz, hogy az illegális migránsokat a határon felépített kerítéssel (szárnyas kapuval) lehet távol tartani.

Mostanság az ország vezetését az orosz–ukrán háborút befejező békéért kiállás miatt éri támadás, fölényeskedő gúnyolódás azok részéről akik nála kevésbé előrelátóak. Csak remélni lehet, hogy nem újabb öt év kell Európa vezetői lomha észjárásának felgyorsítására.

Addig is idehaza gyakran hangozhat fel az ismert magyar népdal refrénje: „Irigyeim, de sokan vagytok, mint a kutyák úgy ugattok...”

A szerző újságíró