Kiss László

Vélemény és vita

Szigorúan korhatárhoz kötött könnyek

Na, itt ülünk a legnagyobb bajban, könnygázgránát nélkül is zuhog a könnyünk, mint a záporeső. Egy honlap „feltalálta” ugyanis, a többi pedig szolgai módon átvette – köztük mi is –, hogy senki nem akar könnygázt, gumibotot, tonfát, elektromos sokkolót és bilincset szállítani a magyar rendfenntartóknak. Hogy nekem aztán személy szerint szállítanának-e, azt nem tudom, de félek, hogy nem. Nyilván azt gondolnák, hogy így akarom kijátszani az embargót. Most bánom már büdösül, hogy annak idején kémiából csak hármasra futotta az erőmből-eszemből, így aztán nem tudom a saját igényemet sem önerőből kielégíteni. Egyszerűen képtelen vagyok a fürdőkádban cipőpasztából meg ételecetből parfümöt vagy könnygázt előállítani. Pedig mekkora bolt lenne. Ráadásul még a kellemetlenkedő szomszédokat is lefújhatnám a varázsszeremmel.

Vevő van, mint olvasható, vagyis lenne, és nyilván pénz is. A lap szerint hatalmas tender hiúsult meg, miután egyetlen elemére sem érkezett érvényes ajánlat. S az is kiderül, hogy a legutóbbi, eredménytelen beszerzésnek tavaly szeptemberben futott neki a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt., amely 2020 óta összefogja a kormány irányítása alatt álló költségvetési szervek, szervezetek védelmi és biztonsági beszerzéseit. Ezúttal egy négyéves keretmegállapodásra írt ki tendert, amelynek keretében a nyertes cégek milliárdokért szállíthattak volna gumibotokat, tonfákat, különböző könnyfakasztó anyagokat, bilincseket vagy éppen elektromos sokkolókat többek között a rendőrségnek, az adóhatóságnak és a büntetés-végrehajtásnak. Most az ügynökség vélhetően újra kiírja majd a pályázatot, ám erre egyelőre nem került sor.

Na, itt kezd spekulálni az egyszerű, mezítlábas magyar olvasó, hogy mi a franc lehet a baj azzal a tenderrel. Netán szoci és DK-s honanyák írták meg a pályázatot, akikbe nemrég még bele akarták „folytani” szót, így aztán bele-belecsúszott néhány apróbb-nagyobb malacság? Vagy éppen a tüntetéseken tündérien rikácsoló pécsi diáklány jeleskedett megint, aki legutóbb, a diák-tanár – és persze Hadházy-tüntetésen felszólította a májusi márciusi ifjakat meg persze a véneket is: „Fel Budára!”, mint Švejk Müllerné tolókocsijában: „Fel Belgrádra!”? Itt pedig egy-két ártalmatlan trágárság is belekeveredhetett a baráti invitálásba, olyannyira, hogy még a Twitter is belepirult, és letiltotta a tendert. Ettől még persze a hős, kerítéselhárító sereg kaszát-kapát, sperhaknit ragadott, s néhány kipróbált, rutinos kerítéselfogó vezérletével visszafoglalta Ősbuda Várát. Ott persze exportból visszamaradt, kicsit talán túl sárga és savanyú, lejárt szavatosságú könnygáz, no meg a csúf orbáni időben aszottra rozsdált, már-már használhatatlan műanyag bilincs várta.

S vélhetnénk, ez volt a baj, itt a titok nyitja. Csakhogy a lelkes cikkekből kiderül, a tendert szeptemberben írták ki, más kérdés persze, hogy most, május 11-én, a legújabb Karmelita-ostrom után is milyen hatásos egy olyan cím, hogy Senki nem akar könnygázt és bilincset szállítani a magyar rendfenntartóknak.

És úgy látszik, a világ nemesebbik, könnygázt árusító fele filantróp lett, megjavult – vagy mindig is az volt –, és nem hajlandó a barbár, antidemokratikus, lélektelen, gyereknyomorító magyarokkal boltolni. Nem kell a koszos pénzünk, nem bizony. Még akkor sem, ha – mint az írásokból kitűnik – milliárdokról van szó. Rohadjunk meg magunknak bilincs és tonfa nélkül. Érdekes persze, hogy ugyanakkor a derék humanisták hajlandók harci gépeket, tankokat, rakétákat szállítani, mintha azok éppenséggel csak szigorúan tizennyolc éven felüliekkel szemben lennének humánusan hatásosak, ráadásul egyből be is kötnék a sebesültek sérüléseit. A gyerek meg csak a felmutatja a születési bizonyítványát – ezt kellett volna tenni Budán is –, és az okos rakéta, sűrű bocsánatkérések közepette, egyszerűen visszafordul. Csak ráütteti magára: „Vissza a feladóhoz!”

Na, megint az lehet a baj, hogy vidéki ország vagyunk. Mucsaiak. Fújunk, vágunk, szúrunk, ha kell, ha nem. Nem nézzük, hová. Nem nézzük öreg, fiatal, nem nézzük KISZ-tag vagy DK-s, csak bele a pofájába. Így aztán jobb helyeken, elegánsabb bombagyárakban egyszerűen nem állnak szóba velünk. Én mindenesetre az interneten már meg is rendeltem a Kémia érthetően című könyvet, ötezer-tizenöt forintért. Még mindig olcsóbb, mint egy könnygáztender, ráadásul itt nem is utasítanak el.

A szerző újságíró