Pápai áldás – nem csak hívőknek

A Kossuth tér, akár egy modern forgószínpad, gyorsan képes átváltani más-más történések helyszínének. Most vasárnap még a pápa tart itt szentmisét, hétfőn pedig már május 1-ét ünnepelhetik ezen a nem mindennapi helyszínen a hívő és ateista kortársak.

Az Országház előtti különleges tér történelemformáló események színtere. 1919 május 1-ére például a Tanácsköztársaság legitimitásának bizonygatásaként hivalkodó vörös drapériás díszekbe burkolták, 1956 októberében pedig Szamuely Tibor népbiztos szellemi örökösei géppuskáztak bele az itt összegyűlt tömegbe (több mint 800 halott). Alighanem azt is főbe lőtték volna, aki a Szentatya majdani budapesti látogatásával riogat. 2006-ban Gyurcsány balatonőszödi beszéde után kirobbant tiltakozási hullámban részt vevő Kossuth tériek állították itt fel sátraikat és járultak hozzá az igazi balfék kormány csúfos bukásához.

Az ország főtere a pápai szentmise nyomán egy időre várhatóan szakrális hellyé magasztosul. Szimbolikusan kifejezi, hogy Magyarország továbbra is az európai keresztény kultúra őrzője. E törekvést mutatja a többi között a kormány templomfelújítási programja. Mialatt Európa nyugati országaiban templomokat gyújtanak fel, rombolnak le, alakítanak át késdobáló lebújoknak, addig nálunk 1400 hazai és 400 határon túli templomot hoznak rendbe, munkaalkalmat teremtve és erősítve ezzel is a helyi közösségeket.

Ferenc pápa már korábban köszönetet mondott a sok embernek, akik szorgalommal készítik elő érkezését. Közöttük a szervezőknek, a vendéglátóknak, a Kossuth téri hatalmas színpad és oltár építőinek, a tölgyfából, kőrisből készített pápai trónust megfaragó asztalosoknak. Az ő esetükben május 1. kétszeresen is a munka ünnepe, mert 1955-ben XII. Piusz pápa ezt a napot Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította, és így e nap keresztény ünnep is. (Szent József az ácsok, asztalosok, famunkások védőszentje.)

A pápai látogatás és május 1. ünnepe jó alkalom az elmélkedésre. Eszünkbe juthat, hogy a szocializmus alatt, a teljes körű foglalkoztatás idején isteni csodaként Budapesten délelőttönként is telt házzal mentek a mozik, tömegek flangáltak az utcákon, ezernyi „anyagbeszerző” őgyelgett a strandokon. Ma pedig, a munkaalapú gazdaság, a home office, a tudományos munkatárs és hasonló új foglalkozások éveiben már tényleg megdől a hajdani nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás irányelve.

Ez egy más világ. Aki szereti a munkáját, annak soha nem kell dolgoznia, annak a nyolc óra munka is szórakozás. Akinek viszont a munka kényszer, az nem találja a helyét, az örökké elégedetlen marad, állandóan dohog, szidja a világot, benne a mindenkori rendszert. Rajta alighanem a pápai áldás és az imádság sem segít.

A szerző újságíró