Igaza van az ellenzéknek, világszerte nagy-nagy válságban van az iskolai nevelés, a közoktatás. Elavult tantárgyakkal, szeretettől, szerelemtől túlcsorduló tanárokkal, néhol elkanászosodott tanulókkal, korrupt igazgatókkal, szereptévesztésben levő pedagógiai segéderővel. Minek buta évszámokkal, csepegő, negédes versekkel, négyzetgyök kettőkkel, meg ki tudja még milyen szamársággal tömni a gyerekfejeket, amikor mindez már a múlt iskolája. A múlt pedig abszolút bizonytalan. Jóval kevesebbet tudunk róla, mint az ingatagnak hitt jövőről. Úgyhogy örülnünk kell, hogy különböző csoportok és haladó önálló koponyák – mint például egy budapesti pedellus – kézen fogják a srácokat-lányokat, s bevezetik őket az élet buja sűrűjébe.
De hát nehéz, nehéz. Nehéz az éretlenekkel, az értetlenekkel megvívni. Az RTL honlapján például azt lehetett olvasni, hogy egy texasi anya hónapok óta harcot vív a lánya egykori középiskolájával, mert az egyik tanár olyan, medve-vadász-prosti nevű játékot játszatott a hetedikes lányokkal, amelyben „csábító prostituáltnak” kellett kiadniuk magukat.
Természetesen nálunk is folyik a harc, és nem csupán azért, mert semmilyen Nyugatról jövő jónak nem vagyunk elrontói. Nem. Mi nem akarjuk az óvodákba, iskolákba beengedni ezeket a jópofa bácsi-néniket, mondván, a szexuális nevelés elsősorban a család feladata. Pedig az lenne az igazi utánpótlás-nevelés. Így aztán persze, hogy felháborodunk, amikor a világhálón egy kellőképpen antipatikus pedagógiai segéderő azzal jön elő, hogy ő bizony egy tizenöt éves fiúkával szokott malackodni. A segéderő, aki hajdanán, ha kellett végigpofozott egy teljes évfolyamot, és akit kevésbé finoman egyszerűen pedellusnak neveztek – számára jószerivel svédasztal az iskola. Na, ebbe az idillbe rondít bele a gyerekvédelmi törvény, s hiába tiltakozik ellene népünk bölcsebb, jobbik fele, a derék B. Zsolt nem tudja a cimboráit meginvitálni a svédasztalhoz. Nem, nem, mi bután ragaszkodunk hagyományainkhoz, tantárgyainkhoz, az avítt nemi szerepekhez, még az iskolákban is, pedig éppen itt lenne az ideje az asztalborításnak. Történelem helyett nyugodtan lehetnének sztrájk- és tüntetésszakok, a testnevelést felválthatná az erőszak, lenne tanerő, még igazgató is, hiszen direktorokból is van némi utánpótlás. Milyen szép is lenne, Istenem, ha a frissen végzett tüntetésszakosok végigvonulnának a Stefánián, követelve, hogy visszamenőleg is emeljék fel az igazgató bácsi fizetését. Több diák pedig – talpig kockás ingben –, egymást váltva, egészen addig ülősztrájkot folytatna néhány központi fekvésű, de mégis zöldövezetben levő árnyékszéken, amíg az árnyékkormány, ló vagy inkább malac felirat kíséretében át nem kereszteli a Magyar Tudományos Akadémiát, mégpedig Akadékos Vitéz Hadházy Ákos névre. Az erőszakon végzettek pedig ragaszkodnának B. Zsolt államtitkári kinevezéséhez, s pár pofon és kemény balegyenes kíséretében a DK-ból átverekednék, áterőszakolnák magukat a Jobbikba.
Hát így, valahogy így jöhetne össze a boldogabb jövő, a magyarság nagy-nagy megkönnyebbülésére, s már csak arra lenne szükség, hogy a hanyag felsőoktatás előteremtené végre A Balatonfelvidék szőlészete és borászata című szakdolgozatot, mert alapmű, anélkül félkarú óriás a nemzet. Anélkül csak a morzsákat szedegethetjük a svédasztal körül.
A szerző újságíró