Mármint a fagyi. Konkrétan Novak Djokovicsnak. A szerb teniszezőnek, aki az Australian Openen egyre menetel a végső győzelem felé, miközben minden egyes fordulóban megpróbálja elhitetni az ellenfeleivel, a nézőkkel és a szaksajtóval: olyan szörnyű combizomhúzódása van, hogy járni is alig tud. Aztán valahogy mégis utolér minden fontos labdát, és remekül teniszezik. Aki meg bedőlt neki, és finomkodott ellene a pályán, az később bosszankodhatott. Lám, az öreg ravaszdinak már megint sikerült. Előadta a nagy halált, és kutya baja. Szaladgál a 200 kilométer per órás sebességgel érkező labdák után…
Mondjuk a médiának azért kezd leesni a dolog. Nem először írogatnak arról, hogy csak szimulál. „Ha más sérül meg, akkor az áldozat, ha én járok így, akkor viszont én szimuláns vagyok” – méltatlankodott a huszonegyszeres Grand Slam-győztes az ausztrál Alex De Minaur ellen sikeresen abszolvált nyolcaddöntő után. Aztán bekötött bal combbal megverte az orosz Rubljovot (ez a 26. melbourne-i győztes meccse) három szettben, s már elődöntős.
És elvárná, hogy még sajnáljuk is, amiért fáj neki. Hát nem! Az évek során olyan sokszor láttuk már rossz meccsállásnál a sportszerűség határait súrolva kikérni az orvosi ápolást, a pihenőidőt, olyan sokszor igyekezett előadni, hogy alig él, hogy nem kap levegőt, hogy mindjárt elviszik a mentők, hogy legalább hadd gondolhassuk róla: megjátssza magát.