Mire jó a fenyő? Most vélhetően tíz emberből tizenegynek a karácsonyfa ugrik be – de mi itt és most sokkal inkább arra gondolunk, hogy ez a növény jelenlegi hazánk döntő részén tájidegennek tekinthető. Mármint nem az egyszerű polgár, hanem a természetvédelem felkent bajnokainak a szemében. Ennek jegyében kampányszerűen döntik is nyakra-főre ahol érik. Most például egy hajdani légvédelmi bázist pécéztek ki maguknak a Zsámbéki-medence szélén azért, hogy a betolakodóktól megtisztítsák a szent ligetet.
Aki még nem látott ilyet, annak a kedvéért leírjuk, miként mutat általában egy-egy ilyen akció: megjelenik nyolc–tíz ember ugyanannyi autóval (nesze neked ökológiai lábnyom), majd általában nekiállnak elfogyasztani az előzőleg a települési nagyáruházban beszerzett elemózsiát. A szemetet zacsiba gyűjtik – no hiszen még csak az kéne, hogy a szél hentergesse tovább pont az ő nyomukban a nylont –, majd előkerülnek a láncfűrészek. Gondolható, hogy a kiszemelt fákat senki nem nézte át előzőleg, hogy valamelyik üregében téli álmát alussza-e a védett pele vagy az überritka denevér. A lényeg, hogy hulljon a forgács. No meg a senki által nem ellenőrzött műszaki színvonalú eszközökből folyjon a kenőolaj a földre, a benzinfüst meg szálljon a légbe.
Esetünkben a fenyőket a Magyar Néphadsereg idején ültették azért, hogy folyamatos zöld borítást adjanak a tájnak. Lehet, hogy hibáztak az egykori tiszt urak, de azóta eltelt negyven-ötven év, és a természet az ő valódi bölcsességével jóra fordította a rosszat. A fák megkötöttek több tonna szennyezőanyagot, élőhelyet biztosítottak a helyi madár- és rovarvilágnak – és vélhetően a pozitívumok sorát még hosszan lehetne ecsetelni. De ez immár felesleges, mert megjelentek a láncfűrészes természetvédők, és a saját végtelen emberi nagyságuk tudatában elintézték ezt a kérdést (is).