Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

Tizennégy

álláspont

Úgy tűnik, végül mégis csak van olyan feszítő probléma, amelyik megoldódott ebben a háborús, inflációs, energiaválságos évben. Azt valószínűleg kevesen tudnák megjósolni momentán, milyen irányt vesznek, hova futnak ki az általunk eddig ismert világot felforgató folyamatok, de abban legalább most már biztosak lehetünk, a magyar nyilvánosságot nem túl régen hónapokra leuraló egykori szépségkirálynő és rapper párosának talpig Gucci öltözéke eredeti, nem replika. Ez onnan tudható, hogy miután az egyik kereskedelmi rádió show-ként futó locsogóműsorának a saját viccein nagyon jókat nevető stábját vezető médiaszemélyiség beszólt a párnak, mondván, miközben büszkén pózolnak a közösségi médiában, albérletben laknak, és a ruhájuk is hamisítvány, a luxusrappernek titulált férfi megmutatta a vásárlást igazoló blokkokat. Sőt elmondta, nehogy már bárki olcsó Jánosnak gondolja, van háza és S-osztályos Mercedese is, aminek az értéke 60 millió forint. Helyreállt a rend a világban, lehet tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló.

De félre az iróniával, lehet, nem is a szórakoztatóipar nárcisztikus szereplőitől kellene elvárni a normalitáshoz közelítő viszonyulást az élethez. Különösen nem egy olyan minden mértéket elvesztő országban, mint a mai Magyarország, ahol a mértéket, mintát adni hivatott elit régen levetkőzte magáról ezt a nyűgöt. Helyette a valóság alternatíváinak előállításával van elfoglalva.

Gondoljuk végig, mi történt velünk az idén. Január elején úgy tűnt, egy éles országgyűlési választás elé nézünk, hiszen az ellenzék tizenkét év után (!) rájött, összefogással lehet esélye a kormánypártokkal szemben. Arra persze ennyi idő után se sikerült rájönniük, hogy ez csak technikai feltétel, mellette kellene még hihető és végre is hajtható alternatív program, hovatovább olyan személyiségek, akik nem járatták már le magukat végletesen, és elképzelhető róluk, hogy képesek is vezetni az országot és elérni a kitűzött célokat. Ezeket nem lehet az ellenfelet démonizáló jelzőkkel pótolni. A választók döntöttek, újabb négy év tanulási időt szavaztak meg az ellenzéknek. S mi következett? A bukott miniszterelnök és pártja úgy döntött, bár az egész ellenzéki konstrukció összedőlt, mint a kártyavár, az ő pártja ettől még kormányt alakít, árnyékot, amelyikből persze kihagyja az összes többi pártot. Üléseznek, határozatokat hoznak, felszólítanak, követelnek etc. Előállítják a valóságnak azt az alternatíváját, ahol az intézkedés látszatát lehet kelteni úgy, hogy közben semmilyen néven nevezhető felelősség nem nyomja a vállukat, nem kell számot adni senkinek. S hogy a műsor igazán teljessé váljon, létrehozták a párt tévéjét is, ahol kiegyensúlyozottan áldják az árnyék-miniszterelnököt és szapulják az ellenfelet az újságírókból lett politikusok.

Ők semmivel sincsenek közelebb az élethez, mint a hajdani szépségkirálynő és a luxusrapper párosa vagy az életét viccesen végiglocsogó médiaszemélyiség.

De nem csak nálunk ilyen a helyzet. Olvasom, hogy a korrupció gyanújával Brüsszelben letartóztatott EP-alelnök, Eva Kaili tizennégy éves korában lépett be a Pánhellén Szocialista Mozgalomba. Túl azon, hogy mit lehet gondolni egy olyan pártról, amelyik tizennégy éves gyerekeket felvesz a soraiba, kérdés, vajon milyen életismerettel rendelkezhet egy kamaszkorától politikai karrierrel foglalkozó ember? És az ilyen formában lassan kasztosodó politikának nem a logikus útja-e az, hogy a megszerezhető pénz fölé nő a messzi régiókban lévő emberi sorsoknak, és a bőkezű Katar munka- és emberi jogi paradicsomként tűnik fel?

Sokszor gondoljuk, nincs már lejjebb. 2022 adventjén csak remélni lehet, idén tényleg elértük a legalját.

A szerző vezető szerkesztő