Vélemény és vita
A nagy baloldali pozícióhalmazok kora
Ez a kaotikus romhalmaz nem néz ki túl jól, nem véletlen, hogy habár a globális válság itthon is érezteti hatását, mégsem tépázza meg az a kormány népszerűségét
Nem elég, hogy a szivárványkoalíció romjain nyolc szervezet tizenegy elnöke jeleníti meg ma az ellenzéki kínálatot, az árnyékkormánnyal még tizennyolcan léptek ki a fényre, és nemsokára érkezik Márki-Zay „tiszták koalíciója” is. Itt tényleg mindenki elnök, miniszter vagy igazgató akar lenni? Egyre kisebb az ellenzéki merítés, de egyre több a baloldali kinevezett, kitalált vagy vágyvezérelt tisztség. Ha nincs valódi hatalmuk, akkor álmodnak maguknak egyet!
Előbb a munka, azután a tisztség, először a feladat s csak ezután a pozíció, hisz szolgálat és teljesítmény nélkül nincs vezetői kinevezés sem – ígérik évtizedek óta a hatalomért versenyző politikai közösségek. A rendszerváltoztatás óta fontos szabály az, amit többé-kevésbé igyekeznek is betartani, hogy a politikában versenyezni és bizonyítani kell.
A baloldal jó ideje azonban fittyet hány erre a közéletet mozgásban tartó kategorikus imperatívuszra. Tartottak ugyan egy előválasztást, de asztalhoz ültek alkudozni a vesztesek is. A háttérmegállapodásoknak köszönhetően pedig listán parlamenti mandátumhoz juthattak olyanok is, akik már az előválasztáson elvéreztek. Ez pedig egyrészről felgyorsította az egyébként is súlyos kontraszelekciót, másrészről kételyeket ébresztett az ellenzéki szavazók szívében. Joggal…
A fordított politikai evolúció talán legismertebb példája Gelencsér Ferenc felemelkedése, aki annak ellenére lett a második legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport frakcióvezetője és pártjának elnöke (bár utóbbi inkább egy közösség belügye), hogy már az előválasztásnak nevezett kampányakció során cudar módon leszerepelt. (Az LMP-s Csárdi Antal csaknem kétharmados többséggel verte meg.)
A hazai baloldal valójában évek óta képtelen a megújulásra: továbbra sincs innováció és releváns mondanivaló, az április 3-án megbukott pártelit pedig – minden személyi változás ellenére – vezető pozícióban maradt, csak éppen átültek az egyik székből a másikba. A választási kudarc után nőtt a töredezettség is, Márki-Zay Péter visszatérésével, illetve a Jobbik szakadásával immár tizenegy (társ)elnök vezetésével működő nyolc szervezet van versenyben a választópolgárok bizalmáért. Felsorolni is nehéz, az elemzőnek is nagy kihívás, hát még annak a választópolgárnak, aki – saját mentális egészségét óvandó – nem figyeli a politika napi történéseit.
Most pedig megérkezett Gyurcsány árnyékkormánya is, tizennyolc olyan taggal, akiknek a neve ugyan részben máshonnan ismerős lehet, de mostantól úgy kell rájuk hivatkozni, hogy árnyékminiszterek. És még Karácsony Gergelyről, aki jelenleg a legmagasabb választott pozícióban van az ellenzéki oldalon, még nem is beszéltünk. Tehát nagyjából immár harminc ember jeleníti meg az egyébként minden tekintetben padlóra került ellenzéket.
Gyurcsány bejelentése és Dobrev sajtótájékoztatója után pedig megszólalt Márki-Zay Péter is, aki azt ígérte, hogy pártkáderek helyett „szakértőkkel” és „civilekkel” nemsokára megalakítja a „tiszták koalícióját”. Mintha egy paródiát látnánk, nem csoda, ha a választópolgár elveszti a fonalat!
Ez a kaotikus romhalmaz nem néz ki túl jól, nem véletlen, hogy habár a globális válság itthon is érezteti hatását, mégsem tépázza meg az a kormány népszerűségét. Ha veszített is valamennyit a támogatottságából, az ellenzék akkor sem nyert vele semmit, sőt úgy tűnik, hogy a baloldal tovább gyengült. Ezt látjuk viszont az elmúlt hónapok során megtartott időközi helyhatósági választások eredményeiben. A permanens politikai válságba került baloldali pártoktól a saját választóik is elfordultak. Múlt héten az I. kerületben, most hétvégén Újbudán és Zuglóban is nyerni tudott a Fidesz–KDNP-pártszövetség, így az elmúlt három hónapban a tizenkét elnyerhető fővárosi mandátumból tízet a kormánypártok vittek el, de olyan egykori ellenzéki fellegvárakban, mint Szeged vagy Dunaújváros is győzni tudtak.
A Demokratikus Koalíció erőlködése tehát, hogy az árnyékkormány segítségével leuralja a baloldalt és letoljon mindenkit az ellenzéki térfélről, még átláthatatlanabbá tette a politikai térképet. Az egyre nagyobb káoszban annyi azonban jól látszik, hogy aki minden kudarc ellenére továbbra is kitart, aki megmaradt az elaprózódó ellenzék térfélen, a politikai rendszer peremvidékén, az mindjárt elnök, igazgató vagy árnyékminiszter akar lenni. És többnyire sikerült is neki.
A szerző a XXI. Század Intézet elemzője