Budapestnek körülbelül akkora szüksége van egy újabb elektromosroller-cég szolgálataira, mint egy pestisjárványra. Ami a főváros közútain az autós forgalomban zajlik az elektromos rollerekkel, az őrület, de amit a járdákon művelnek, az a városvezetés totális csődjének és felelőtlenségének a két keréken gördülő metaforája.
Emlékszem, Londonban a kétezres évek elején kezdtek cikázni ezek a járművek keresztül-kasul a városban. Először csak kuriózumként mosolyogták meg ezeket az emberek, de amikor már dühös darázsrajként kezdtek zümmögni a járdákon, parkokban, közutakon, az embereknek nagyon gyorsan elegük lett. Az első komoly balesetek sem várattak magukra sokáig, így hamarosan mindenki azt kérdezte, mikor tiltják ezeket be, hogy az ember biztonságosan tudjon közlekedni? Egy angol újságíró a számból vette ki a szót, amikor a témához kapcsolódó cikkében a fenti kérdést úgy válaszolta meg: amikor bekövetkezik az első halálos baleset. Így is lett. Ha jól emlékszem, valami fiatal a járdáról egyenesen egy teherautó kerekei közé száguldott, és lám, a kormánynak meg is volt az indítóoka, hogy erre hivatkozva betiltsa a száguldó elektromos rollereket.
Várjuk meg mi is, ki tudja, ha szerencsénk van, nem mi vagy valamelyik szerettünk lesz egy ámokfutó, járókelők közt tiszta sebességgel szlalomozó, felelőtlen tahó áldozata. Egy 25 kilométeres sebességgel, a járdán száguldó e-roller, amelynek a kormányát a sörös dobozzal együtt fogja valamelyik buliból hazaigyekvő fiatal, egy hangtalan, életveszélyes fegyver. Nem szólva arról a zseniről, aki a múlt héten a XII. kerületben valami felturbózott e-rollerrel úgy előzgette vagy ötvennel a forgalomban haladó autókat, mintha versenypályán lenne.
Nem lenne semmi gond ezekkel, ha felelősségteljesen használnák őket a rollerezők. Ez a jármű praktikus, csendes, gyors. De ugye ha minden szabályozás nélkül az emberek felelősségérzetére, óvatosságára és előzékenységére hagyatkozunk, akkor pontosan az fog történni, ami történik is: totális anarchia rekordidőn belül. Az ilyen társadalmi kísérleteket, mondjuk, Japánban megkockáztatnám, de próbáljuk csak itt egy hétre eltörölni a sebességkorlátozást vagy a parkolási szabályokat.
Apropó parkolás. Ezeket a rollereket kötelező a metró kijáratába, az aluljárók lépcsőit blokkolva, a járdákat totálisan eltorlaszolva parkolni? Irodaházak, bevásárlóközpontok kijáratait zárják el, és persze minél jobban útban vannak, annál nagyobb az esélye annak, hogy a potenciális felhasználók észreveszik. Meg annak, hogy egy nyugdíjas hatalmasat esik rajta.
Munkába menet láttam, ahogy egy nagymama megy az egyik kerékpársáv mellett a járdán unokája kezét fogva. Minden túlzás nélkül mondom, egy kerékpáros tiszta sebességgel tekerve, ahogy csak belefért száguldott el a nem több, mint hároméves kisgyerek mutogató keze mellett. Tíz centire lehettek egymástól, negyven kilométer per óra volt a különbség a kettőjük között. Ha az a gyerek kicsit jobban kinyújtja a kezét, a kerékpár leszakítja. Utána még vagy négy elektromos roller tépett el mellettük úgy, hogy már nem bírtam, szóltam a néninek, hogy haladjon teljesen a járda szélén, nehogy a sürgősségin kössenek ki a picivel.
Más szóval nem hagyhatjuk ezt a „félre az útból” mentalitású felhasználói csoportot, hogy ők döntsék el, milyen szabályok szerint zajlik a közlekedés a járdákon, és mi az a kockázati fokozat, ami még bevállalható. A járdákról le kell tiltani ezt a sok életveszélyes járgányt vagy pedig jelentősen korlátozni a megengedett sebességüket. Parkolásukat pedig az erre kijelölt helyeken kell elvégezni, az nem megoldás, hogy a babakocsit az úttestre kelljen tolni, mert a rolleres cég eszetlen alkalmazottai megint akadálypályát csináltak a járdából. Ne várjuk meg az első, feleslegesen kioltott életet, tegyünk rendet az utakon, hogy legalább a járdán biztonságban lehessünk.
A szerző újságíró