Galsai Dániel

Vélemény és vita

Őrült költők

Sokáig gondolkoztam, hogy mit lehet ezzel kezdeni? Lehet-e egyáltalán, van-e értelme? Mindenesetre ideírom, szó szerint, hátha a szárnyaló szellemű olvasóknak vannak válaszaik is: „A sikeres küzdelemhez büszkeség is kell. Büszkévé elsősorban az ügyed tesz. Mi jó ügyért küzdünk. A DK büszkesége önmagából is ered. Abból, hogy állandó támadások közepette születtünk, élünk, es így is haladunk. Erős, egymásra vigyázó, egységes pártot csináltunk. És nem magunkért. Hazánkért. Okosan, erősen megyünk tovább. Készülünk.” Bevallom, nekem továbbra is csak kérdéseim vannak. Van-e ennek a Gyurcsány nevű szürrealista művésznek (merthogy ő az alkotó, gondolom sokan kitalálták) média-tanácsadója, kommunikáció szakértője? Mert azt tudjuk, hogy Kálmán Olga, Gréczy Zsolt és Vágó István ott sertepertélnek körülötte – nem mertek megszólalni az egykori kollégák, hogy ez így nagyon ciki? Vajon mire büszke ez az ember? Arra, hogy miniszterelnökként – amikor amúgy tombolt a világgazdasági fellendülés, 2008-ig – sikerült a kedvező környezetben a csőd szélére vinni az országot? A DK megalakulására büszke? Ami gyakorlatilag az MSZP megpuccsolását és a magyar szociáldemokrácia utolsó esélyének kivégzését jelentette? „Állandó támadások... Erős, egymásra vigyázó, egységes pártot...”? Irtó nehéz egy láthatóan súlyos, mentális problémákkal küszködő ember lelkébe belelátni! 2010 óta egyetlen konstruktív, kiegyezésre hajlandóságot mutató megnyilvánulásuk nem volt... ellenben börtönt, leszámolást, művészek, újságírók, egyéb jobboldali értelmiségiek elleni kollektív büntetést, ellehetetlenítést ígértek... Kinek ír ez a botcsinálta poéta? Nem emlékszik, hogy mi történt április 3-án, nem tudja, hogy azóta is hogy állnak a közvélemény-kutatások? A hírhedett római császár, Néró, Rómát gyújtotta fel, állítólag azért, hogy megfelelő hátteret adjon gyönge költeményeinek. Vélhetőleg ő is készült...