Őry Mariann

Vélemény és vita

Irány Amerika

álláspont

Egyetlen, hivatalban lévő kormányfőként szólal fel csütörtökön az amerikai CPAC-en Orbán Viktor miniszterelnök. A texasi esemény nemcsak egy konferencia, hanem az amerikai konzervatív oldal, a republikánusok legfontosabb találkozója, lényegében egy óriási dzsembori. Azt sem mondhatnánk, hogy túl sok európai előadójuk lenne, ha végleges a lista, a kormányfőn kívül Szánthó Miklós, a CPAC magyar partnere, az Alapjogokért Központ igazgatója szólal fel.

Az Orbán Viktort és a magyar modellt támadók képtelenek napirendre térni a hír felett. Már azt sem viselték jól, hogy májusban az Alapjogokért Központ Budapestre hozta a CPAC Hungaryt.

A miniszterelnök ekkor foglalta pontokba a magyar sikerreceptet a világ konzervatívjainak feszült figyelmétől övezve, és az előre kajánkodó liberális média is hoppon maradt, hiszen nem volt semmilyen, általuk előre belengetett összezördülés az ukrajnai háború kapcsán.

Közvetlenül az amerikai közönséghez szólhat most Orbán Viktor, ezt pedig a balliberálisok a tengerentúlon és innen is komoly fenyegetésnek tekintik. Már akkor is megpukkadtak, amikor a legbefolyásosabb amerikai konzervatív médiaszemélyiség, Tucker Carlson eljött tavaly nyáron Magyarországra, el volt ájulva attól, amit látott, a stábja forgatott egy dokumentumfilmet, ő maga pedig tartott egy előadást az MCC Feszten, valamint Orbán Viktor miniszterelnökkel is csinált egy nagyinterjút, amelyet aztán milliók láthattak a FOX csatornán.

A texasi utat is nagy erők próbálták megtorpedózni. A tusványosi beszéd kifogásolt, a miniszterelnök által azóta egyértelműen tisztázott részei miatt kezdtek nyomást gyakorolni a CPAC szervezőire és általában az amerikai republikánusokra.

Sajnos utóbbiak soraiban is sokan vannak, akik hajlamosak meghajolni a nyomás alatt, de a főszervező Amerikai Konzervatív Unió, az ACU vezetője, Matt Schlapp nem ilyen. A napokban azt üzente az Orbán Viktor meghívásának visszavonását követelő Washington Postnak és tulajdonosának, Jeff Bezosnak, hogy „szerencsére nincs befolyásotok a CPAC felett”.

Emlékeztetett, a jobboldali dzsemborira még annak ellenére is beengedik a lap tudósítóit, hogy Bezos médiabirodalma megjelentette Schlappék otthoni címét, amikor támadások kereszttüzében álltak, tudva, hogy gyerekeik is vannak. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az eltörlés kultúrájának célkeresztjébe kerülő konzervatívok számára halálos veszély egy olyan országban, ahol a politikai erőszak egyre kezelhetetlenebbé válik.

A lényeg számunkra az, hogy az Egyesült Államokban a magyar modellre, a magyar sikerreceptre kíváncsiak. Egyenesen Orbán Viktortól szeretnék hallani, mit kéne nekik maguknak is jobban csinálniuk.

A szerző szerkesztő