Csak az épület erős tartóoszlopa mentett meg a hanyatt eséstől. A holland öregúr pedig értetlenül állt megrökönyödésem előtt. Az eset még a rendszerváltozás idején történt Prágában, amikor már eldőlt, hogy Magyarország az egypártrendszerről áttér a többpárti parlamenti demokráciára. Amolyan hogyan tovább Közép-Európa-konferencián vettünk részt, ahol minden külföldi elmondhatta véleményét a jövőről, aztán persze a résztvevők, mit sem törődve mások álláspontjával, hazamentek, és az események sodrásának engedve megfeledkeztek az ott elhangzottakról.
Amiért számomra mégis emlékezetes maradt ez a találkozó, éppen a flamand férfi mondandójának köszönhető. Egy baloldali formációt képviselt, elődpártjának tagjait 1956 novemberében a holland rendőrségnek a pártszékház tetejéről helikopterrel kellett kimentenie, nehogy a tömeg agyonverje őket, mert úgy találták, hogy helyes dolog volt a Szovjetunió részéről Magyarország megtámadása és a forradalom leverése.
Hiába változott a világ, a holland férfi még mindig a régi nótát fújta, és a magyar delegációt roppant szerencsésnek tartotta azért, mert negyven éven keresztül kommunizmusban élhetett, egyben sajnálatát fejezte ki, amiért a rendszer megbukott. Na, ez verte ki a mi kis küldöttségünk tagjainál a biztosítékot, nem bírva tovább hallgatni az együgyű beszédet, megkérdeztem az öregurat, hogy járt-e már valaha kommunista országban. A válasz: nem. De azért ő tudja, hogy az jobb volt annál, mint ami ránk vár, mert olvasta Marxot és Lenint. Kész, megadtuk magunkat, ezzel nem volt mit kezdeni. Csak abban reménykedtünk, hogy végül is egyedi, orvosi esetről van szó, amikor valaki könyvekből szerzett „tudás” alapján képzeli el a világot, az ideológiával helyettesíti a valóságot.
Tévedtünk. Ma ugyanez történik Nyugat-Európában. A mostani válságot egy ideológia mentén akarják megoldani, ahogy ezt tette Rákosi és Kádár is, csakhogy a valóság sehogy nem akar alkalmazkodni az íróasztal mellett kitalált elmélethez. Zöld Európát akarnak, minden faluba szélerőművek tucatjait és napelemek regimentjét. Egy ember nem volt Nyugaton, aki kiszámolta volna, hogy ez mennyiben képes pótolni a hagyományos és a nukleáris energiát. Csak elképzelték, mint Lenin a nem létező öntudatos orosz munkásosztályt, amiről cikkek, tanulmányok és könyvek seregét írta. A semmiről.
A világ felforgatásában jeleskedő műforradalmár legjobb német tanítványa Robert Habeck, a Zöld-párti alkancellár, gazdasági és klímaügyi miniszter, aki még a lakosság megfagyása előtti végórákban is azt bizonygatja, hogy nem lesz senkinek baja – aki megfagy, annak valóban nem –, minden rendben lesz, majd ő szerez olajat, hogy az kiváltsa az orosz fekete aranyat. Katarba repült, az ottani sejkek egy sámlira ültették, úgy tárgyaltak vele, Habeck hazatérve arról beszélt, hogy a katari emírrel való találkozásán hosszú távú energiapartnerségi megállapodás született. Egy nappal később az arab ország energiaügyi minisztere cáfolta a hírt, és röviden közölte: az azonnali szállítások lehetősége hülyeség, mert Katarnak csak hosszú távra kötött szerződései vannak. Habeck képzelődött. Mint Lenin.
A legnagyobb probléma az, hogy az EU vezetői egy virtuális globális világot álmodtak meg a brüsszeli buborékban. Ez viszont már túl veszélyes. Elhitték magukkal, hogy Zelenszkij megnyerheti a háborút, Putyin megbukik, a nép föllázad, a hadsereg szembe fordul a Kremllel, az orosz gazdaság összeroppan. És most, hogy az Oroszország elleni szankciók bizonyíthatóan többet ártanak az EU-nak, mint Moszkvának, még mindig nem jött el az ébredés pillanata. Mert mindezt csak elképzelték, és el is hitték.
A holland férfi esete úgy látszik, mégsem egyedi orvosi eset volt.
(A szerző vezető szerkesztő)