A férfi peckesen, magabiztosan lépett ki 1994-ben munkahelyéről, az Argentínában lévő, az Andok lábainál fekvő, festői szépségű Bariloche-ban. Biztos munkahelye volt a helyi iskolában, kellett is az okítás a nebulóknak, rájuk fért egy kis németnyelv-ismeret. Hirtelen azonban egy amerikai tévéstábba botlott, amelyik éppen rá vadászott. Harry Philips riporter a nevén szólította: „Ön Erich Priebke?” A háborús bűnökkel vádolt – Rómában 1944-ben 335 civil brutális megölésében működött közre – férfinak a szeme sem rebbent, simán felvállalta eredeti nevét, és egy percig sem tagadta, hogy ő irányította a tarkón lövéseket, sőt bemutatásképpen két embert saját maga gyilkolt meg. „Ön háborús bűnöket követett el” – vágta az arcába a riporter. „Én? Ugyan már, semmi ilyet nem tettem” – válaszolta a német mosolyogva, az akkori törvényekre hivatkozott, mondván, azok akkor ezt írták elő, a háború utáni jogszabályok még messze nem léteztek, érvelt, minden megbánás nélkül.
Az ember ereiben megfagyott a vér, amikor az amerikai tévések riportját látta, és kezdte megérteni, hogy a jelenlegi háborús körülmények között a tisztaságról híres németek miért fogadják sztoikus nyugalommal, legalábbis egyelőre, a várható megszorításokról szóló híreket, amelyek mindennapi kényelmes életüket majdnem biztosan múlt időbe fogják tenni. Az Oroszországot sújtó szankciók szemmel láthatóan visszafelé sültek el, és Németországban is elkezdték beetetni a lakosságot, hogy a jövőben egy héten csak egyszer fürödhetnek, ne mossanak, hanem szellőztessék a ruháikat, áram sem lesz mindig, az autóik pedig dísztárggyá válnak, miután nem lesz elegendő üzemanyag a furikázáshoz. Ma még van ellátás, és ezt kihasználva több német városban már zuhanyzós gyakorlatokat tartanak, vagyis a most még üzemelő melegvíz-szolgáltatást elzárják, szokja csak a lakosság a hideg vizet, ne érje meglepetésként, ha majd szembejön a valóság.
Az ember azt várná, hogy komoly elégedetlenség söpör végig a nyolcvanmilliós országban, de nem ez történik. Vannak ugyan vészjósló publicisztikák, összeomlásra számító kommentárok, a fegyelemről megfeledkező politikusok kifakadásai, de jelentős társadalmi elégedetlenségről nem érkezett mindeddig hír.
Mindenki teszi a dolgát. A politikusok még a válság elején nyugtatgatni akarták a lakosságot, hogy vannak ugyan problémák, de már megtalálták a megoldást. Majd jön a cseppfolyósított gáz és olaj Amerikából és a Közel-Keletről, de aztán kiderült, hogy mindez csak szemfényvesztés, ami jön, az a katasztrófa, a szó szoros értelmében a hidegzuhany. A német politikusok mégsem idegesek, ma már nem nyugtatgatják az embereket. Nyíltan beszélnek a rájuk váró nehézségekről és készítik elő az új törvényeket, amelyek legitimálják majd a megszorító intézkedéseket.
A törvény az törvény, azt be kell tartani, még ha fáj is. Valószínűleg nem kell tartaniuk a lakosság tömeges erőszakos tiltakozásától. A tömegpszichológiával foglalkozó szakemberek a legkülönbözőbb módon magyarázzák a jelenséget, a németek tűrőképességének magas szintjét.
Végül is mi a társadalmi nyugalom magyarázata, a válasz: Erich Priebke
(A szerző szerkesztő)