Deme Dániel

Vélemény és vita

Mert a háború…

Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy az ember megértse, milyen hatással van az európai gazdaságra az ukrán háború, de ahhoz sem, hogy észrevegyük, milyen jól jött ez az európai vezetőknek a több évtizede félrekezelt politikájuk eltussolására

álláspont

Vitathatatlan, hogy komoly hatással van az európai energiaárakra az orosz energiahordozók elzárása, az ukrán és orosz gabona és más termékek eltűnése. De az ember már szinte megcsömörlik attól, hogy az európai diskurzusban mindenhol a „háború van” kifogást hallja. Elmegy autót venni – nincs, mert a háború. Törlik a járatát öt perccel a felszállás előtt – nincs elég munkaerő, mert a háború. Leállnak a gyárak, lekapcsolják a gázt: bocsi, a háború. És persze fokozatosan, Ukrajna iránti „szolidaritásból”, kezdik eltörölni a politikai jogokat, az ellenvéleményeket, természetesen mindezt önzetlenül, a Putyin-ellenes harc nevében. Jól jött anno a covid is, amikor a Franciaországban és Németországban elszaporodott zsidóellenes támadásokat a világjárvánnyal járó bezártsággal magyarázták. Hogy hogyan jutottak erre a következtetésre az idős szomszédjaikat Allahu Akbart kiabálva ablakon kihajigáló dzsihadisták láttán, azt ne  kérdezzék.

Csakhogy a vak is látja, hogy ezek a problémák hosszú évek ostoba, ideológiailag motivált, inkompetens politikai döntései sorozatának közvetlen eredményei. Például Olaf Scholz kancellár szerint a háború miatt elindult drágulást csak összefogással lehet legyűrni. Mintha az összefogás valami pótlója lehetne a hozzáértő, nemzetérdekeket előtérbe helyező politikának.

Hozzuk csak tovább az ostobábbnál ostobább döntéseket, elég aztán összefogni, akkor biztosan minden sikerül. Mint például 2015-ben, amikor Európa összefogott saját maga ellen, és milyen jól járt mindenki! Azt is mondta, hogy a háborúval minden megváltozott. Dehogy változott meg minden, Scholz úr! A Bundestagban már második évtizede váltják egymást az eurofétisben szenvedő, ökohisztériás kancellárok, akiket szélsőbaloldali aktivisták és a propagandasajtó irányít.

Aztán jött Manfred Weber EPP-főnök, aki kötelező érvényű energiaszolidaritásról kezdett papolni, mármint arról, hogy osszuk el a költségeket azok között a „szerencsés országok” között, akik a gázt olcsón veszik és azok között, akik drágán. De tudatosítja-e még egyáltalán valaki, milyen abszurd azt kiejteni a szánkon, hogy kötelező érvényű szolidaritás? Vagy ott tartunk, hogy az ilyen liszenkói svindlizés már senkinek nem tűnik fel?

Persze, volt már itt kötelezően választható európai szolidaritás, amikor a migránskvóták alapján ránk akartak tukmálni pár ezer szabadságoló dzsihadistát. Cserébe pedig most olcsó gázt küldhetünk a németeknek, vagy pedig fizethetjük az amerikaiaktól behozott, szuperdrága cseppfolyósított gázukat. Mindenki jól jár, nem? Lényeg, hogy összefogtunk.

Nyilván talán nem kellett volna bezáratni azt a sok atomerőművet, leállítani a szénbányákat, beütemezni a benzines autók gyártásának leállítását. És van még sok más ilyen apróság. Például az is, hogy kinek a döntése volt beengedni Sorost Ukrajnába, hogy ott lecserélje az oroszbarát demokráciát egy nem oroszbarát demokráciára? A háborúhoz is döntések sorozata vezetett, méghozzá elhibázott döntéseké. Ne hagyjuk magunkat elaltatni ezzel a ködösítéssel, hogy minden még ránk váró, brüsszeli rendezésű hatalmas krízis a háború következménye, amiről persze mindig mások tehetnek. Ez szemenszedett hazugság azok szájából, akik tehetségtelenségükkel és ideológiai nárcizmusukkal ellopták Európa jövőjét.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Az olvasás mint szerelmi esemény

ĀAz olvasás allegóriáját a kortárs irodalomtudomány által gyakran idézett Paul de Man vezette be az irodalomról szóló diskurzusba

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Gyöngyösi, a Jobbik szürke kaméleonja

ĀHa Vona volt a megalkuvás nagy­mestere, Jakab pedig a párt ökle, akkor Gyöngyösi Márton a Jobbik kaméleonja, hisz mindig beleolvadt az éppen aktuális, jobbról balra tartó, folyton változó ideológiai környezetbe