Petrin László

Vélemény és vita

Gerhard Schröder és a hűtlen barátok

Schröder kancellárként De Gaulle-hoz hasonlóan gyakorlati külpolitikájában újra felfedezte és komolyan vette a kelet-európai, illetve az orosz kapcsolatok fontosságát

A nemzetközi média üldözi, hazájában pedig gyűlölik Gerhard Schröder volt német kancellárt, csak azért, mert a józan ész parancsa alapján ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy Németországnak az ipari erejének fenntartásához szüksége van az oroszországi energiaforrásokra. Nemcsak olajra és gázra, hanem ritkaföldfémekre is. Schröder szerint ezek olyan nyersanyagok, amelyeket nem lehet egyszerűen helyettesíteni. Meglátása szerint egy olyan országot, mint Oroszország, nem lehet hosszú távon sem politikailag, sem gazdaságilag elszigetelni.  

Schröder odahaza folyamatosan éles bírálatokkal szembesül, mivel korábban meghatározó szerepet játszott a német–orosz politikai kapcsolatokban (egyébként utódja, Angela Merkel szintúgy), és ezen belül az orosz földgáz Németország számára történő közvetlen, zavartalan biztosításában (újabban ezt függőségnek hívják). Mint ismert, a volt kancellár felügyelte az első Északi Áramlat gázvezeték megépítését, és később több orosz energetikai vállalatnak is tanácsadója volt. Az Oroszországot és Németországot Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, a Balti-tenger mélyén összekötő földgázvezeték semmivel sem megfizethető energiabiztonságot adott Németországnak, amelyet az most teljes mértékben felszámolni igyekszik.

Érdekes módon bár utódja, Angela Merkel nem volt hajlandó csökkenteni az orosz energiaforrásoktól való függőséget, őt mégsem állították pellengérre. Schröderre azonban rájár a rúd, kedvenc futballcsapata, a Borussia Dortmund megkergült szurkolói és focistái harsányan követelték, hogy ítélje el Putyint. Egykori szociáldemokrata párti kollégái, a hűtlen barátok pedig egyenesen a kizárását szorgalmazzák. Kancellársága idején Gerhard Schröder Németországot a jóléti állam radikális reformjának útjára állította, most jól megköszönik neki.

Az őt eláruló párttársak már elindították azt a folyamatot, amelynek során hamarosan tárgyalja az illetékes hannoveri pártszervezet azt az indítványt, hogy a 78 éves Gerhard Schröder nyugalmazott kancellárt, aki 1963 óta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagja, zárják ki. Bár az eljárás nyilvános, Schröder megüzente, nem kíván részt venni a tárgyaláson, és még jogi képviselőt sem küld maga helyett. Mélyen egyetértek, a sas nem kapkod legyek után.

Előrelátó módon inkább lemondott szülővárosa, Hannover díszpolgárságáról, mielőtt még a város eszelőssé vált testülete megfoszthatta volna e címtől. Csak egészen halkan jegyzem meg, hogy az utolsó volt német kancellár, akit megfosztottak Hannover díszpolgárságától, Adolf Hitler volt. Csaknem egy hónappal ezelőtt az Európai Parlament már arra vetemedett, hogy Schrödert feketelistára akarta helyezni abban az esetben, ha nem lép ki a Rosznyeft igazgatótanácsából. Ezzel a lépéssel sikerült azt is elérniük, hogy eltántorítsák egy vezetői állás elvállalásától a Gazpromban.

Aztán a közelmúltban a németek rátettek még egy lapáttal. A Bundestag költségvetési bizottsága úgy döntött, bezáratja Schröder adófizetők által finanszírozott, egyébként volt kancellárként őt jogszerűen megillető irodáját. A döntéssel hivatalosan csupán felfüggesztették az iroda és a személyzet fenntartásához szükséges kiadásokra szánt költségvetési támogatás folyósítását. Sőt az indítványban meg sem említik Gerhard Schröder orosz vállalatokhoz vagy Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatait.

Ennek kapcsán az a balliberálisokra jellemző aljas gondolkodásmód érhető tetten, amely szerint a juttatások elvonása bírósági úton támadható lenne, ha a döntés indokolásából kiderül, a volt kancellárt véleménye és politikai nézetei miatt büntetik. Íme, így néz ki a liberális demokrácia, és ilyen a módi egy nyugati szabad országban a véleménynyilvánítás szabadsága terén!

Schröder azonban tántoríthatatlan, és mindezek ellenére kitart amellett, hogy Oroszországnak és Németországnak szüksége van egymásra. Szinte egyedüli nyugat-európai államférfiként, hason­lóan miniszterelnökünkhöz, szemben a brüsszeli adminisztrációval, nem ringatja magát illú­-ziókba, ami egyébként jellemzően a gyengék kiváltsága. Nyugat és Ukrajna illúziója Európa, sőt az egész világ orosztalanításáról nem más, mint egy beteges, soha meg nem valósuló délibáb.

A volt kancellár akarva-akaratlanul a De Gaulle által 1959-ben meghirdetett, az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa koncepciójának politikai gondolatiságát képviseli. Egyébként Schröder az egykori NSZK külügyminisztereként többször is találkozott De Gaulle-lal, tehát jól ismerte annak politikai elképzeléseit. Schröder kancellárként De Gaulle-hoz hasonlóan gyakorlati külpolitikájában újra felfedezte és komolyan vette a kelet-európai, illetve az orosz kapcsolatok fontosságát. Az „Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa”-gondolat egymáshoz kapcsolódott, Európa földrajzi, politikai, gazdasági és kulturális egyesítését fejezi ki. Ennek eredményeként Európa ismét erős lehetne.

De Gaulle nem hitte és Schröder most sem hiszi, hogy az egyesülő Európa csak és tisztán az unió kereteiben valósulhatna meg. A volt német kancellár hitt az ideológiai tényezők meghaladásának lehetőségében, Európa keleti és nyugati felének kölcsönös tiszteleten és közös érdekeken alapuló együttműködésében. Ennek lehetőségét hiúsította meg hosszú időre az unió, amikor hagyta, hogy Ukrajna nyolc éven keresztül minden következmény nélkül fittyet hányjon a minszki egyezményben foglalt követelményekre, amikor teljesen figyelmen kívül hagyta az oroszok elemi biztonsági érdekeit, amikor hagyta, hogy az európai ügyek irányítását az amerikaiak kivegyék Brüsszel kezéből.

Érdemes felidézni De Gaulle Európa-koncepciójának másik két elemét is, amelyek szorosan összefüggnek a fönti „Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa”-gondolattal, és ez a három kulcsfogalom soha nem látott jelentőséggel bír napjainkban is. A ma felnövekvő generáció tagjai előtt szinte ismeretlen minden idők egyik legnagyobb francia személyisége, a francia tábornok, az Ötödik Francia Köztársaság első elnöke, akinek korszakos gondolatai ma sem vesztették el aktualitásukat. Az „euró-pai Európa” gondolat Európa és az Egyesült Államok viszonyára vonatkozik.

Azt jelenti, hogy az uniónak saját politikával kellene rendelkeznie a világban. Európának végre vissza kell szereznie saját felelősségét saját sorsának irányításában. Európa az európaiaké, és ezért az európai ügyek irányításából az amerikaiaknak végre ki kellene vonulniuk, meg kellene szabadulni az Egyesült Államok gyámkodásától. Ez a politikai koncepció ma időszerűbb, mint valaha, csakhogy Brüsszel önsorsrontó módon éppen napjainkban szegődött el az 51. tagállamnak.

De Gaulle harmadik Európa-kulcsfogalma a nemzeti tényezőről szólt, a „nemzetek Európájáról”. De Gaulle úgy tekintett a nemzetállamokra, hogy azok a történelmi fejlődés eredményeképpen alakultak ki, és egyedül csak azok alkalmasak, illetve képesek önmaguk megvédésére. Az állam létének elsődleges oka a nemzeti védelem, mondta De Gaulle. Az egyesülő Európa De Gaulle számára nem jelentett egy abszolút szupranacionális egységet, mert az életképtelen, és ellene mond az európai nemzetek természetes érdekeinek.

Az új Európának az együttműködés révén kell kibontakoznia a nemzeti érdekek alapján, aminek köszönhe-tően egy közös Európa alakulhatna ki. De Gaulle szerint ez az Európa a politikai és ideológiai megosztás következtében nem jöhetett létre. Ez a megosztás az euró-pai emberek természetes érdekei ellen volt és van, azon változtatni kell. A lényege ennek a gondolatnak az, hogy nemcsak Európa nyugati felének, hanem az Urálig terjedő Európának a nemzeti tényező elsődlegességére kell építenie, mely magasabb rendű, mint az ideológiai tényező.

A Szovjetunió és a keleti blokk megszűnésével történelmi esély kínálkozott arra, hogy a fönti politikai irányvonalak vér és könnyek nélkül megvalósulhassanak. Az unió azonban az Egyesült Államok gyámsága miatt ezt a sorsfordító lehetőséget elmulasztotta. Az orosz–ukrán háború betegesen egyoldalú megítélése miatt pedig ki tudja, mikor kínálkozik vagy egyáltalán kínálkozik-e újra még egy ilyen lehetőség?

Ennek a torz brüsszeli gondolkodásnak áldozata személy szerint Schröder. Az orosz–ukrán háború kitörése óta a volt kancellárnak csak a bűnbak szerepe jutott a német politikában. Pedig ő maga is többször elítélte az Ukrajna elleni agressziót. Április végén a New York Times című amerikai lapnak azt mondta, hogy hiba volt elindítani a háborút, és a Vlagyimir Putyinnál tett márciusi látogatása alapján úgy látja, hogy az orosz államfő be is akarja fejezni, de ez nem olyan egyszerű, mert van számos kérdés, amely tisztázásra vár.

Gerhard Schröder arról is szólt, hogy továbbra sem hajlandó teljesíteni az elhatárolódásra vonatkozó követeléseket. A volt kancellár politikai vesszőfutása szemléletesen mutatja, hogy a Lajtától nyugatra milyen sors vár az olyan politikusra, akinek eszmevilágában a nemzet érdekei messze megelőznek minden más ideológiai, politikai, vallási vagy pártérdeket, akinek a nemzeti érdekek olyan abszolút értéket jelentenek, amelyek a nemzetközi kapcsolatok változásai közepette is a múlt és a jövő közötti organikus összekötő kapcsot képviselik. Tegyük fel hipotetikusan, ha Schröder Magyarországot választaná új hazájának, mi magyarok biztosan nem üldöznénk, hanem a keblünkre ölelnénk.

(A szerző jogász)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Véleményvezér

ĀFricska. Ha a szöveg mélyére nézünk, könnyen felfedezhetjük benne a magyar ellenzék derékhadának véleményét

László Tamás

László Tamás

A konzervatív siker 12 pontja

ĀA májusi 19–20-án tartott CPAC Hungary az amerikai, az európai és a magyar konzervatívok seregszemléje volt, nagy magyar siker egy hónappal a negyedik kétharmados választási győzelem után