Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

Mérték

A Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőinek országos tanácskozásán Gyurcsány Ferenc új műsorszámot vezetett elő, a résztvevőkkel közölte, mindegyikükre a harcos szerepe osztatott

álláspont

Némi malíciával mondhatnánk, mintha újra meghirdette volna a hadikommunizmust. „Akik a hatalmon lévők kegyeit keresik felelősnek hitt felszólalásokkal vagy gesztusokkal, nem erősítik, hanem gyengítik az ellenzék erejét, mert nem gesztust kell gyakorolni, hanem küzdeni kell” – jelentette ki a bukott miniszterelnök, s aki figyelemmel szokta kísérni a megszólalásait, az most kezdhet morfondírozni, lehet, valamiféle paradigmaváltás következik a baloldalon, hisz eddig éppen az úgymond permanens háborúskodás volt az egyik vád, amit a kormányöbbségre olvastak.

El lehetne élcelődni azzal, hogy az áprilisi választás fényé­ben vajon mekkora ereje van az ellenzéknek, amikor rátermett és fegyelmezett beszédű miniszterelnök-jelöltje éppen pártot akar szervezni (átütőnek éppen nem mondható sikerrel), tagszervezeteinek egyike éppen szétesni látszik, a másik magát keresi, és a többi, egyáltalán lehet-e az erőt gyengíteni, de felesleges.

Ahogyan az olyan, a Coelho-könyveket kenterbe verő mondatokkal sem, amelyek szerint „természetes állapota a parlamentáris demokráciának, ha minden lényeges kérdésben alternatívák nyílt, tiszteletre méltó és jóhiszemű küzdelmében találja meg a nemzeti demokratikus közösség, hogy miben ért egyet”. Nemcsak azért, mert nem igazak, sőt álszentek, hanem mert eszközök pusztán, amelyek segítségével a DK elnöke halad kitűzött céljának megvalósítása felé, nevezetesen hogy végül mindenkit beolvasztva létrehozza a baloldalon az egyetlen nagy politikai szervezetet.

Ám egyvalamiben Gyurcsánynak igaza van, mégpedig abban, hogy olyan, „mintha két mozit néznénk”. Megvannak ennek az okai, s ezek között nagy súllyal esik a latba az ő dicsőségesnek éppen nem mondható kormányfői működése. De az is azért lehetett olyan, amilyen, mert a rendszerváltoztatás óta nem sikerült mértéket teremtenünk.

Elég elindulni a városban. Az utcák nagyon beszédesek tudnak lenni. Ha egy órát bolyongunk, az épületeknek, utcáknak, szobroknak köszönhetően képet kapunk nemcsak a múltról, a közös sorsról, értékeinkről, de a jelenünkről és önmagunkról is sokat elárul a hely, ahol élünk. A legelső dolog, ami szembeötlik, hogy a régi kor embere kivételes tehetségeit, hőseit magaslatokra emelte, jelezve ezzel nagyságukat, megadva a mértéket, amihez az utókornak fel kellene nőnie. Ma már szinte nem is emelünk piedesztálra senkit.

Szobraink emberléptékűek, és egyre több olyan karakter álldogál, üldögél itt is, ott is, amelyik voltaképpen bármelyikünk lehetne. Nem mondható, hogy nem kedvesek ezek a figurák, de mégiscsak azt jelzik, hogy valahol valamit elveszítettünk. Szeretjük önmagunkra szabni a dolgokat, a valóságot, amivel egyre távolabb és távolabb kerülünk tőle. A jelenség nem új keletű. Sok száz éve annak, hogy az ember, elvetve transzcendentális támpontját, önmagát tette meg minden dolgok mértékének, amivel veszélybe került nemcsak az objektív igazság, de azok a határok is, amelyek gátat szabnak a rossznak, a hamisnak.

A relativizmus kultúrájában különösen fontos, hogy a társadalom rendelkezzék olyan elittel, amelyik meghatározza, megóvja a közös normákat, mértéket állít, határokat szab, hogy ne az egyéni érdekek határozzák meg, mi a jó, mi a rossz.

Ezt idáig nem sikerült megtenni. Annyi történt, hogy időközben a nyugati világban is elkezdődött annak a mértéknek a szétverése, ami a civilizációt létrehozta és megtartotta. Pedig mérték nélkül nincs normális élet. Csak Gyurcsány van meg permanens háború.

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Czopf Áron

Czopf Áron

A probléma neve: totális médium

ĀValójában a nyugati médiával nem az a probléma, hogy „baloldali” kezekben van, hanem az, hogy túl centralizált

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Bolondok hajója

ĀValamikor, hajdanán nagy sikerrel játszottak ilyen címmel egy kitűnő filmet a mozik. A történet alapjául Katherine Anne Porter regénye szolgált, amely egy német óceánjárón játszódott – s világhírű színészek főszereplésével készült el