Galsai Dániel

Vélemény és vita

Összefogtak

Fricska. A mai Fricska minden apró részlete akár egy-egy apró, hamis drágakő – ezekből áll össze a mai balliberális ellenzék fejdísze, amit nagyjából ötszáz forintért árulnának a síkgöröngyösi ócskapiacon

A történetet a baloldal pártlapja, a Népszava hozta le részletesen. Ennek fényében különösen izgi, hogy a történet főszereplője Gréczy Zsolt, a DK egyik „humán arca”. A leginkább övön aluli dokumentumvideójáról elhíresült gyurcsányfi a parlamentben imigyen kiáltott rá Keresztes Lórántra: „Nekünk köszönhetitek, hogy egyáltalán frakciótok van!” Mindezt azért, mert az LMP frakcióvezetője éppen a DK-s Niedermüller Péter alávaló Trianon-megjegyzését ítélte el felszólalásában.

A mondat önmagában is gyalázat lenne, süt belőle a Gyurcsány-szekta önhitt pökhendisége, de legalább lenne igaz. Ám nem az, erre viszont már a Párbeszéd elnökségi tagja világított rá, mondván a frakciók létrehozásáról a hat párt döntött. Gréczy tehát aljas volt, és hazudott, Niedermüller már a józanabb ellenzékieknek is vállalhatatlan, ütik egymást, ahol érik! Remek gárda, éljen az összefogás!

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

Társadalom, csőre töltve

ĀA májusi, tébolyodott texasi iskolai mészárlásból, amelyben tizenkilenc ártatlan gyermek és két tanár vesztette életét, az amerikai demokrata párti liberális elit újra csak egyetlen következtetést vont le: hogy megint igazuk volt

C. (Kees) le Pair

C. (Kees) le Pair

Következmények

ĀA tervezett vagyonátruházás nem vagyonelkobzás útján valósul meg, ez ugyanis felhívná a figyelmet arra, hogy mi történik valójában, ami ellenállást szítana. A népesség töredéke fog mindent birtokolni