G. Fehér Péter

Vélemény és vita

Csak a látszat

Nehezen lehetne azt állítani, hogy az Európai Unió nem önveszélyes. Brüsszelben már a hetedik Oroszország-ellenes szankciós csomag összeállításán dolgoznak, miközben már az előző büntetőintézkedések meghozatala is nyögvenyelősen ment

álláspont

Magyarország kiverekedte, hogy a vezetéken érkező orosz olajra ne vonatkozzon a közösségi embargó, így nem vétózott, az EU kifelé megőrizhette egységes arculatát.

Örömünnep és diadalmenet közepette jelentették be az uniós központban – még ha a magyar kuruckodás miatt kicsit fanyalogva is –, hogy Európa egységes, senki nem lóg ki a sorból. Ennek még örülni is lehetne, ha az eddigi tapasztalatok alapján nem arra gyanakodna az ember, hogy az unió egységes szankciós politikájának tűzön-vízen való keresztülerőltetése nem volt más, mint a brüsszeli bürokratikus gépezet egyik eszköze a lázálmos birodalom tervének megvalósítására.

„Egységben az erő” – tartja a mondás. És ez igaz is, ha ez az egység valóságos és nem csak vízió. Az unió egysége soha nem létezett, mindig voltak belső viták. Még az ukrán háború sem tudta egy politikai és ideológiai akolba terelni a nyájat. Sőt ma már azt is mondhatnánk, hogy kettészakadt a társaság, mert Lengyelország, a baltiak és a csehek megalkuvást nem tűrően egyre szigorúbb fellépést követelnek Moszkva ellen.

A konokság azokra az államokra jellemző elsősorban – tisztelet a kivételeknek –, amelyek a történelmi tapasztalat okán máig dédelgetik saját oroszellenes érzelmeiket, és több mint három évtizeddel a kelet-európai rendszerváltozás és Európa úgynevezett újraegyesítése után sem akarják elengedi a Moszkva elleni bosszú gondolatát.

A másik oldalon ott vannak a nagyok, a németek, fran­ciák, olaszok, akik mára talán felismerték – maradjunk ennél az optimista megközelítésnél –, hogy a szankciók nem fogják Oroszországot megtörni, viszont az uniónak igen jelentős károkat okozhatnak. Sőt az üzemanyaghiány, az infláció, az élelmiszerválság Európát akár a civilizáción kívüli világba vezetheti vissza.

Csakhogy éppen a nagyok voltak azok, amelyek leginkább a napjainkban dívó különböző bornírt ideológiák hatása alá kerültek, aláásva ezzel saját cselekvőképességüket. Németország vált a legjelentősebb befogadóállammá. A hadseregét az évek alatt leépítette a genderideológia jegyében. A Bundeswehrnek alig van bevethető egysége, állítólag a raktárakban több a terhesegyenruha, mint a golyóálló mellény, nem katonákat toboroznak, hanem óvónőket. A háború nem a pesztrálás ideje, ilyenkor a katonáké a szó. Így aztán ne csodálkozzanak Berlinben, hogy a német kancellárnak se szava, se tekintélye nincsen a nemzetközi politikai játéktérben. Ilyen se volt még.  

De olyan sem, hogy a francia elnök javaslatát a szövetségesei úgy söpörjék le az asztalról, mintha az ott sem lett volna. Emmanuel Macron azt találta mondani, hogy nem szabad megalázni Oroszországot. A francia elnök most a béke angyalának szerepében tetszeleg, miközben úgy tesz, mintha a 2014-es Majdan téri puccshoz Párizsnak semmi köze nem lett volna. Békét úgy nem lehet teremteni, hogy már akkor terítékre kerülnek a javaslatok, mielőtt magát a megoldandó problémát felismernék.

Mindez azonban nem térítheti el az uniós döntéshozókat a fő céltól: az egységes birodalom létrehozásától. Az EU döntött: két év múlva a kis és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbjét csak az USB Type-C töltővel lehet majd árusítani a közösség területén.

Érthető. Komoly gond, hogy az uniós polgárok különböző csatlakozókat használnak. Fő az EU egységesítése, a többi nem számít. Ki beszél itt háborúról?

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Trianon: jobbról a centrumba

ĀMa Trianon megítélése – ha mondható ilyen – a helyére billent. A seb fáj, a heget a nemzet testén begyógyítani nem lehet, de az összetartozás erősítése gyógyírként szolgál