A gazdaság (azaz az áruk és szolgáltatások termelése és kereskedelme) állítólag a pénz mint egyetemes kereskedelmi eszköz bevezetésével kezdett igazán virágozni. A pénz kezdetben nem uralta a gazdaságokat, de szolgálta az uralkodókat, akik megtanulták a pénzt saját javukra fordítani. Ahogy Nagy Sándor is, aki megvédte az aranykereskedelmet a hamisítványoktól. A gazdag polgároknak a távoli múltban még mindig ügyelniük kellett arra, hogy uraik kedvében járjanak. Ha nem, akkor a fejvesztést kockáztatták.
A pénz funkciója
A fizikai erő és az erőszak a régi időkben valószínűleg inkább volt a hatalom eszköze az emberek tudatában, mint manapság. Jelenleg csupán fegyelmezett hadseregre és rendőrségre korlátozódó szervezett ágazatok irányítják az embereket. Az ellenőrzés elsődleges eszközei a fizikai erő és az erőszak helyett kifinomultabb eszközök lettek.
A pénz funkciója és alkalmazása az idők során megváltozott, ezzel hatalmi eltolódások következtek be. Ezek az eltolódások különböző helyeken és korszakokban egymástól függetlenül kezdődhettek, de több esemény különösen figyelemre méltó.
A második ipari forradalom a tömegfogyasztás kezdetét jelezte. A gyárak és gépek bevezetése (háztartási cikkek, élelmiszerek, gyógyszerek és egyebek tömeggyártása) azt jelentette, hogy az elitnek nagyszámú vásárlóra volt szüksége a befektetések megtérüléséhez és a nyereséghez. Ez tulajdonképpen oda vezetett, hogy az ipari forradalom elindította a harmadik forradalmat – nem a digitálisat, amit általában a harmadiknak tartanak, hanem azt, ami még nevet sem kapott: a tömeges fogyasztás forradalmát.
A tömeges fogyasztás fenntartásához a dolgozóknak nemcsak egészséget kellett biztosítani, hanem képzettséget, sőt a manipulációt (például olyan tárgyak megvásárlására rávenni őket, amelyekre nincs szükségük), valamint a pénzhez jutást is. Ennek eredményeként az egészségügy, az oktatás, a marketing és kommunikáció, valamint a pénzügy jelentős változásokon ment keresztül, és önmagukban is nyereséges iparágakká váltak.
A munkások eközben kettős szerephez jutottak, és mindkettő a gazdagok javát szolgálta. A hétköznapi polgárok egyrészt még mindig munkaerő-szolgáltatók és beosztottak voltak, de fogyasztókká váltak, akikről azt mondták, hogy vásárlói szerepükben ők a királyok. Az iparágak mágnásai visszaszerezték a fizetésként kifizetett pénzt, majd újabb és újabb módszerekbe fektették be, hogy a tömegeket fogyasztásra bírják.
A pénzügy és a bankszektor átalakulása kapcsán több esemény is említésre méltó. Az első a Bank of England megalapítása a 17. század végén, William Paterson skót bankár és mások által. A bankot azért hozták létre, hogy pénzt kölcsönözzenek III. Vilmos királynak, aki elkötelezte magát, hogy újjáépíti haditengerészeti flottáját a XIV. Lajos elleni kilencéves háborúban elszenvedett katasztrofális haditengerészeti vereség után, de anyagilag ezt nem engedhette meg magának. (Az 1609-ben alapított Amsterdam Bank, bár az uralkodó régenseket, például XIII. Lajos királyt szolgálta Hollandiában, továbbra is főként a nemzetközi kereskedelmet megkönnyítő eszköz maradt.) Egy döntéshozó tehát akkor is függővé válik a pénzemberektől, ha ez az új, feljövő pénzügyi elit összeolvadt a régiekkel és vazallusaikkal. A régi és az „új pénz” még egy ideig támogatta egymást a hagyományos irányítási struktúra fenntartásában, a javak és szolgáltatások elosztásának irányításában.
A hatalomváltás a döntéshozókról a pénzügyesekre még lassan haladt előre, amikor Karl Marx és Friedrich Engels az ipari társadalmak vagyonának felhalmozódásáról értekezett. A szerző szerint Marx és Engels elképzelése nem számolt kellőképpen azzal az indítékkal, hogy a vagyonon keresztül felhalmozzák a hatalmat. Vezérgondolatuk az volt, hogy a termelés és az elosztás feletti ellenőrzést az emberek kezében kell tartani. A hierarchia felépítésének természetes folyamata csak röviddel Lenin forradalma után indult újra.
A javak elosztásának a kommunisták általi totális ellenőrzése (persze az egyenlőség és a nép egysége nevében) a gyakorlatban azt jelentette, hogy a hatalom és a vagyon rendkívüli mértékben koncentrálódott a nemzeti elosztók egy kis csoportjában, ami ugyanolyan elnyomott társadalmat eredményezett, mint amilyen elnyomott volt a társadalom korábban is.
Titkos találkozó
A harmadik jelentős esemény egy titkos, kilencnapos találkozó volt a Jekyll Island Clubban (Egyesült Államok), amely 1910. november 22-én este kezdődött. A banki és pénzügyi ágazat nyolc nehézsúlyú vezetője volt jelen – köztük Henry P. Davison (J. P. Morgan), John D. Rockefeller Jr. és Paul Warburg – és ebből sarjadt ki a Federal Reserve Act. A Federal Reserve System megalapításával bevezetett bankrendszerben az ország bankjai magánkartellt alkottak, és teljes mértékben kezükbe vették a nemzet pénzkínálatának irányítását. Ezeket a változásokat eleinte a nagyközönség nem vette észre, de legalábbis nem okozott igazi felfordulást.
E 20. század eleji hatalmi eltolódás nem jelentkezett az alsóbb osztályoknál. De egyértelmű és tudatos célkitűzése volt ez annak az irányító pénzügyi elitnek, amely már nemcsak a piacok rétegződésével és a vevők befolyásolásával halmozhatott fel elképzelhetetlen gazdagságot a PR (Public Relations, azaz tudatos kommunikáció), a marketing és a média révén. A pénzkínálat szabályozása a korábbi hatalomelosztást döntő mértékben megváltoztatta. Ahogy Mayer Amschel Rothschild, a Rothschild Banking dinasztia alapítója állítólag egy évszázaddal korábban mondta: „Engedélyezzék, hogy kibocsáthassam és ellenőrizhessem egy nemzet pénzét, és nem érdekel, ki hozza meg a törvényeket.”
A vagyon magántulajdonosok kezébe, a döntéshozóktól távol került, akik egyre inkább csak bábjai lettek a pénzt kölcsönzőknek. Maga a politika „termékké” vált. És ahogy a hibás termékeket ledobják a futószalagról, egy hibás politikust is hasonló módon el lehetne dobni, mint talán John F. Kennedy és Reagan esetében is történt. (Utóbbival csak majdnem: egészen addig, amíg a sikertelen merénylet után – 1981-ben – be nem lépett a „sorba”.)
Ahhoz, hogy a pénz termék legyen (egy olyan tárgy, amely átalakítható, és amelyhez „értéktöbblet” társul), a pénznemeknek el kell veszíteniük kalibrációs mechanizmusukat. Ez lépésenként történt; az egyik ilyen például a Bretton Woods-i rendszer 1958-as bevezetése, amely megszüntette a valutaváltási ellenőrzést. Később, 1971-ben Nixon vezetésével a világ vezető valutájának, a dollárnak az értékét elválasztották az aranytól. Mint ahogy az orvosi definíciókat is megváltoztatják manapság, megnyitva az utat a nagy gyógyszercégek (Big Pharma) számára, hogy mesés haszonra tegyen szert.
Ugyanígy az „érték” is szerzett bizonyos – mondjuk úgy: rugalmasságot a pénzügyi világban, lehetővé téve a pénzügyi termékek kreatív „újracsomagolását”. A nyomtatott pénz bevezetése már akkor is nagy segítséget jelentett, ugyanúgy, mint a bankárhitelek (amelyekre nem volt fedezet). Az iparilag fejlett országokban feloldották a pénzteremtés tilalmát. A hitelek megoldhatóságába vetett bizalommal pénzként lehetett kereskedni és működni. Aztán feltalálták a lehívási jogokat, ígéreteket, határidős ügyleteket és mindenféle származékokat. Ezek korlátlan fedezetként használhatók fel korlátlan hitelekhez.
A feljövőben lévő tömegkommunikáció, amelyet nagyban segített Friedrich Koenig által a nyomda, az újságok, majd a magazinok, a rádió és a tévé iparosítása, az ipari tevékenység külön ágazataként indult el. Egyre több ember számára vált lehetővé, hogy részt vegyen a számára fontos döntésekről szóló vitákban (ugyanúgy, mint az oktatás intézményesülése során), ami zavaró tényezőt jelentett a hierarchikus hatalom egyébként önjáró koncentrációjában. A tömegkommunikáció a meglévő szerkezetet nem rombolta le, csak helyenként elviselhetőbbé tette, és minden bizonnyal lelassította a hatalom kevesek kezébe adását.
Az okos manipulátorok felismerték, hogy a tömegkommunikáció feletti ellenőrzés elengedhetetlen a stabil hatalom és az emberek feletti ellenőrzés fenntartásához. Ez volt a kezdete a tudás áruként való kereskedelmi forgalomba hozatalának, valamint a marketing, a manipuláció és az elmekontroll területére irányuló tudományos kutatásoknak. Bernard Bernays 1928-ban megjelent Propaganda című könyvében így ír erről: „Nem szükséges, hogy a politikus a közvélemény csoportos előítéleteinek rabszolgája legyen, ha meg tudja tanulni, hogyan formálja a választók elméjét a sajátjával összhangban a közjóléti és közszolgálati elképzelések terén. Korunk államférfija számára nem annyira az a fontos, hogy tudjon a nyilvánosság kedvében járni, hanem az, hogy tudja, hogyan tudja befolyásolni a nyilvánosságot.
Azok, akik manipulálják a társadalom eme láthatatlan mechanizmusát, ők alkotják azt a láthatatlan kormányt, ami országunkban ténylegesen uralkodik.” Egyszóval a pénzügyi elit mostanra rájött arra, hogy milyen eszközöket kell használnia az uralkodók kiválasztásához és ápolásához, valamint a tömegek politikai döntéseinek befolyásolásához, és elkezdtek eszerint cselekedni. Mondanom sem kell, Bernays befolyása messzire elért. Joseph Goebbels sokat tanult könyveiből. Elődei finomabban csinálták, olyan kivételektől eltekintve, mint feltehetően Sztálin volt.
Új probléma
Akadt azonban egy másik probléma is a tömeges fogyasztással. Az átlagpolgárok fogyasztói szerepétől függő profitmodell megkövetelte, hogy az áruk, az energia és a szolgáltatások elosztása kevésbé legyen torz, mint korábban volt. Ráadásul a feltörekvő egészségügyi ágazat kellemetlen mellékhatásaként az emberek tovább éltek, és egészségesebbek lettek. A nyugati világ népessége fellendülésnek indult, veszélyeztetve a világ erőforráskészletét. Ami pedig végső soron az elitet is érintheti. Miközben tehát nagy profit termelődött, az új fogyasztói koncepció és a középosztály felemelkedése minden bizonnyal lelassította mind a vagyon, mind a hatalom átadását a boldog kevesek számára. De legalábbis javított a torzított eloszláson.
A pénzügyi elit nehézségekkel találta szemben magát. Gazdagságuk nem volt elegendő ahhoz, hogy elég gyorsan átvegyék a tömegkommunikáció irányítását. Persze nem a világ már végképp hierarchikus, totalitárius részein. A miénkben ez túl sok ember kezében volt, mindenkinek megvolt a saját érdeke. Megvesztegethetnek néhányat, vagy reklámokkal és sok más módon együttműködésre ösztönözhetnek. Ez segített, de a versenyt még nem sikerült megnyerni. Aztán eszükbe jutott Rothschild bölcsessége.
(Folytatjuk)
Fordítás a Magyar Hírlap számára: Szarka László Csaba, a CLINTEL magyarországi követe
(A szerző a CLINTEL (Klímaintelligencia) hollandiai követe, a Holland Nemzeti Fizikai és Technológiai Kutatószervezetek korábbi vezérigazgatója)
