Az előadásnak vége

Az eredetileg komikusként, tévésorozatokban szereplő ukrán elnök a stúdiók akkurátusan rendezett világát cserélte fel az ingoványos világpolitika színpadára. Megnyilvánulásai alapján majdhogynem azt mondhatnánk, hogy a durva pályamódosítás nem is igen tudatosodott benne.

Se szeri, se száma a külföldre történő online bejelentkezéseinek, felszólalásainak, beszédeinek, színpadias, elsősorban a nagy nyilvánosságnak szánt pózolásainak, amelyeket zöld, katonai pólóban, saját rendezésében adott elő. Külsejét is megváltoztatta, szakállt növesztett, a zord időkhöz méltóan. Az új külső viszont nem járt együtt mentális átalakulással. Vagyis változatlanul hangoztatja követeléseit, hogy a Nyugat, elsősorban pedig Amerika szállítson még több fegyvert hazájának, olyanokat, amelyeket még akkor ígért meg, amikor a háború ki sem tört.

Hát igen, valahogy ilyen volt az eredeti forgatókönyv, de a világpolitika, a nagyhatalmi érdekek egészen más világ. Mára már Washingtonban is felismerték: szörnyű globális katasztrófát jelentene, ha a háború jelentősen átterjedne orosz földre, mert attól kezdve a Kreml úgy érezné, már nincs mit veszítenie, jöjjön, aminek jönnie kell. Ezt a tengerentúlon sem akarják. Ezért átírták a szcenáriót, az Ukrajna iránti elkötelezettség hőfokát lejjebb csavarták. Zelenszkij közvetett módon figyelmeztetést kapott Amerikából, mert miközben szokásos harcias beszédeit és követeléseit világgá kürtölte, Joe Biden legfőbb programja az volt, hogy fogadja a világhírű dél-koreai fiú szuperzenekart, a BTS-t. Neki akkor ez volt a legfontosabb.

Zelenszkij viszont még mindig a régi kottából énekel, nem értette meg az idők szavát. Pedig nem ártott volna, ha csak egy kicsit is megerőlteti az emlékezetét. Mikor fordult elő olyan eset, hogy Amerika nem hagyta faképnél valamelyik szövetségesét, ha éppen érdekei úgy kívánták. Nem kell messzire menni, elég, ha csak a tavaly nyár végi, Afganisztánban történt eseményeket említjük. Kivonulásnak nem nevezhetjük azt a pánikszerű menekülést, amelyet az amerikai hadsereg produkált, sorsára hagyva éppen azt a kormányt, amelyet Washington hozott létre. Ha az ukrán elnök csak egy kicsit is mélyebbre ásna, akkor eszébe kellene jutnia, hogyan jártak az iraki kurdok és síiták, akiknek támogatásuk fejében az idősebb Bush elnök mindent megígért, aztán kiszolgáltatta őket Szaddám Huszein kénye-kedvének.

Zelenszkijnek fel kellene ébrednie Csipkerózsika-álmából, maga mögött tudva a színpad mesterséges világát, és alaposan megfontolnia Henry Kissingernek nemcsak a szavait, hanem azoknak a jelentőségét és következményeit is. A volt amerikai külügyminiszter figyelmeztette a nyugati vezetőket arra, hogy az orosz–ukrán háborúban ne törekedjenek Oroszország legyőzésére, tárgyaljanak Moszkvával, és fogadják el területi igényei egy részét.

A veterán politikus úgy érvelt: Oroszország négyszáz éve Európa nélkülözhetetlen része, és a kontinens számára kritikus időkben kiegyensúlyozó hatalomként lépett fel. Moszkva ellenségként kezelése katasztrofális következményekkel járhat Európa stabilitására nézve. Nem szabad hagyni, hogy a pillanat hangulata elfelejtesse a nyugati vezetőkkel a hosszú távú következményeket.

Kissingert még ma sem lehet leírni, mondatai lehet, hogy megágyaznak egy, a mostaninál sokkal racionálisabb nyugati álláspontnak, ami viszont nagy valószínűséggel Zelenszkij politikai karrierjének a végét is jelentheti.

A függöny legördül, az előadásnak vége.

(A szerző lapszerkesztő)