Bán Károly

Vélemény és vita

Gyurcsányi titkok és tagozatok

A magyarországi ellenzék tizenkét év alatt a bukott Gyurcsány Ferenctől eljutott a vállalhatatlan Gyurcsány Ferencig

álláspont

Az őszödi böszme aknamunkájának fedőszervezete, a Demokratikus Koalíció ez idő alatt a legyengített LMP képében
létrehozta saját zöldtagozatát, a Momentummal ifjúsági tagozatát, a Jobbikkal a fasiszta tagozatát, az MSZP asszisztálásával a táskás nosztalgiatagozatát, a Párbeszéddel pedig tengerentúli tagozatát.

Ide jutott az ellenzék a gyurcsányi összefogással. Mindahányan Gyurcsány foglyai. Mint azt a Direkt36 most közölt kutatása kimutatta, ismételten kiderült, ki parancsol a politika baloldali térfelén, sőt „Gyurcsány kidobta Márki- Zayt is, mint egy veszett kutyát”. Mértékadó baloldali portálok szerint a fontosabb kérdésekben egyedül a bukott kormányfő akarata érvényesül az ellenzéki térfélen. Lényegében mindenről ő dönt egy személyben. Az ellenzéki egység szétesett, az új reménységnek látszó Márki-Zay Pétert pedig a parlamenti választás másnapján a DK elnöke azonnal törölte a pártvezetők számára létrehozott titkos csoportból is.

Innen nézve nem ez az első eset, hogy Gyurcsány saját bukását másra keni, és nem érti azt sem, hogy miért kéne szégyellnie magát, miért kellene végleg távoznia a közéletből. Ugyanígy tett gyalázatos őszödi beszédének kiszivárogtatása után, amelyben beismerte kormánya bukását, és ugyancsak ezt tette, amikor 2009 márciusában távoznia kellett a kormányfői székből az országot eladósítva, csődbe sodorva, a lakosságot megsarcolva, devizacsapdába hajtva. Mára
pedig odáig jutott, hogy már saját hazugságairól is nyersen
hazudozik.

A gyűlöletpolitika Cézárja hétfőn a parlamentben is ott folytatta, ahol tavaly elkezdte, amikor „a jobboldaliaknak nem lesz kegyelem” jeligére fenyegetőzött börtönnel, most pedig törvénytelennek nevezte az új kormányt. Aztán a választ meg sem várva megélhetési alattvalóival elhagyta az üléstermet. Tette ezt úgy, hogy 2006-ban brüsszeli segédlettel maga csalhatta el a választást, amikor a társadalom elől eltitkolta a tízszázalékos államháztartási hiányt, amikor maga kiszivárogtatta őszödi beszédével szándékosan a polgárháború szélére juttatta Magyarországot, majd terrorba fojtotta az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján a társadalmi elégedetlenséget.

S hát ne felejtsük el, mit mondott Gyurcsány gyalázatos őszödi beszéde kiszivárogtatása után néhány évvel, újra „kurvaországozva” lelkes DK-s közönségének egy rég elfeledett beszédében. „Nem azért szenvedtünk vereséget, mert hogy bár nem hibátlanul, bár nem tévedések nélkül, rosszul kormányoztuk volna ezt az országot. Azért, mert elhittétek, hogy aljadékok vagytok, elhittétek, hogy senkik vagytok, elhittétek, hogy erkölcstelenek vagytok, elhittétek, hogy loptok, hogy nokiás dobozosok vagytok. A magyar baloldal elsősorban azért szenvedett vereséget, mert nem hitt önmagának. Nincs okotok rá, hogy ne higgyetek önmagatoknak, nincs oka az egyetemistáknak, akik azt mondják, hogy nem kell tandíj, nincs oka a betegnek, hogy azt mondja, nem kell vizitdíj. (…) Ha van korszakváltás, a rohadt életbe, akkor az Őszödön kezdődött. Mit szégyelljek? Mit? Én azért születtem, hogy jobb legyen” – mondta övéi tapsviharától kísérve.

Ellenpontozzunk kicsit: a 2006-os eseményeket kivizsgáló Balsai-bizottság büntetőjogi szakértője, Völgyesi Miklós 2011-ben Gyurcsányt a soha el nem évülő terrorcselekmény miatt feljelentette, amit a vádhatóság befogadott,
de máig nem bírált el. Ez nem fenyegetés, csak tény.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Álomgyilkosok

ĀKihasználva a kényszerpihenőt, úgy gondoltam, hogy ideje bepótolnom azokat a filmeket, amelyekre az elmúlt időszakban nem volt időm

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Múlt, jelen, jövendő

ĀFőképp a jelent nehéz értelmezni, ami persze a múltból táplálkozik, és onnan jön elő