Nincs visszaút

A kérdés láthatóan mellbe vágta az öregemet, akinek el kellett töprengenie azon, hogy mit is mondjon a tinédzserkor kezdetén járó fiának. Hiszen az akkori időkben a jólét fogalma csak a kádári propagandában létezett, a valóság azonban egészen más volt. Kisvártatva megjött a válasz: majd ha nem innen akarnak az emberek Nyugatra menni, hanem onnan jönnek ide. Ez a lehetőség akkor több volt, mint illuzórikus, mert ’56 után nem volt olyan magyar család, amelynek ne lett volna olyan rokona, barátja ismerőse, aki Nyugaton telepedett le.

Évtizedeket kellett várni, de napjainkban, ha nem is a jobb élet reményében, de lassan oda jutunk, hogy Magyarország vonzó célországgá válik mindazon nyugat-európai emberek számára, akiknek elegük lett a hazájukban a migránsok okozta félelemből. Franciaországban, Németországban, főleg a középosztály soraiban egyre inkább megfogan a gondolat: elég volt, nincs visszaút, a hazánk elveszett.

E tömör, ám lényegre törő meghatározás mögött az a kései felismerés áll, hogy Nyugat-Európában az iszlám betelepülők aránya egyre nő, az őshonos lakosságé pedig folyamatosan csökken, annyira, hogy a folyamatot már akkor sem lehetne megállítani, ha holnaptól egyetlen migráns sem tehetné be a lábát az öreg kontinensre. Az egy nőre jutó szülések számában a migránsok ugyanis toronymagasan vezetnek.

Egy új, nyugat–keleti irányú kivándorlási hullámnak a kezdeti szakaszában vagyunk, még ha ez ma még nem is nevezhető össztársadalmi viselkedésformának, amelyet a szakemberek „nagy metamorfózisnak” minősítenek. A tudományos meghatározás pedig olyan átalakulást takar, amely alapjaiban változtatja meg, pontosabban rombolja le a nyugat-európaiak életminőségét. Európa eddig boldogabbik felének tartott részén élők kivándorlási motivációi különbözőek, de mindig visszatérő elem: a félelemtől való szabadulás.

Már több százszor elmondtuk, leírtuk, hogy a mindennapi élet megkeserítése az egyik meghatározó tényező, amely miatt sokan már valóban vándorbotot vettek a kezükbe. Az utcákon jelentkező brutalitás, amelynek gyakran halálos áldozatai is vannak, a szemét, a bűnözés minden formájának jelenléte, a párhuzamos társadalom kialakulása, összességében a német, francia, holland stb. életmód elutasítása és helyére egy majdhogynem nomád létezési forma meghonosítása teszi sokak számára elviselhetetlenné a hazájukban való maradást.

A mostani nyugat–keleti vándorlás, a történelemben ismert hasonló esetektől eltérően, nem a mindennapi megélhetési problémáktól való szabadulás, hiszen az elköltözők majdnem mindegyikének biztos egzisztenciája van, amelyet havi több ezer eurós veszteség tudatában is képes maga mögött hagyni. A zsigeri félelem legyűrése felülírja az anyagi jólétet és az ezzel járó magasabb életszínvonalat.

Van azonban egy másik eleme is a nyugat-európai kivándorlási hullámnak. A menekülök, illetve az ezzel a gondolattal foglalkozók sértve, elárulva érzik magukat, amikor azt látják, hogy országaik vezetői mindent megtesznek azért, hogy a migránsok okozta elviselhetetlen élethelyzetet bagatellizálják, a problémákat pedig nem oldják meg, hanem a szőnyeg alá söprik. Az ezzel kapcsolatos közhangulatot talán legjobban Brigitte Bardot-nak, Franciaország egyik szimbólumának a vulgáris kifejezésektől sem mentes, két évvel ezelőtti nyilatkozata jellemzi a legjobban: Franciaországot kasztrált beszariak bandája kormányozza.

(A szerző lapszerkesztő)