Most, hogy megtörtént az elkerülhetetlen, vagyis az MSZP-nek nevezett politikai formáció döngő léptekkel elindult az MDF és az SZDSZ megsemmisülésének dicső útján (bár lehetséges, hogy a jövőben a szegfűvirágot hátrahagyva, a sokatmondó Esély név alatt visszaszivárog a közéletbe), várnám Lendvai Ildikó véleményét a jelenségről. De hiába, mert a párt régi mozgalmárának a Fidesz abriktolása mellett nem jut ideje kedves pártja zuhanórepülésével foglalkozni.
Nem kutatja tehát, hogy az 1994-ben még 54 százalékos többségű formáció hogyan tudott csak a moslékkoalíció hátán bejutni a parlamenti patkóba, eszébe sem jut a kivéreztetésben élenjáró Gyurcsány szerepét boncolgatni. Nem említi Szanyi és Ujhelyi nevetséges vitáját az egyetlen szocialista EU-s parlamenti helyért sem, és nem ejt szót a szürke százötven árnyalatában játszó Tóth Bertalan és a patkányügyi előadó, Bangóné érdemeiről sem. De hát nem terjedhet ki mindenre a figyelme.
