A választások után nem a centrális erőtér állt helyre, hanem egy domináns pártrendszer jött létre, amelyben az erős jobboldal mellett sok megújulni képtelen kis párt verseng az ellenzéki pozíciókért.
Sosem látott széles körű felhatalmazást kapott az Orbán Viktor vezette kormány és a Fidesz–KDNP-pártszövetség politikája az országgyűlési választásokon, ami grandiózus lehetőség, ugyanakkor óriási felelősség is egyben. A töredezett baloldal viszont nehezebb helyzetbe került, mint amilyen állapotban az összefogás előtt volt. Kulturális zárványból eredő szellemi sivárság, megújulni képtelen, kontraszelektált politikai „elit” áll szemben egy önbizalommal teli, korszaképítésben és évtizedes távlatokban gondolkodó, mintaadó politikai közösséggel és annak társadalmi háttérerejével. Történelmi győzelem és lehetőség itt, történelmi kudarc és beláthatatlan jövő amott – új politikai rend született.
A 2019-es helyhatósági választások óta lépésről lépésre visszaépült egy új tartalmú duális rendszer, amelyben a jobboldalon a polgári, konzervatív és kereszténydemokrata értékek erősödtek fel, jelentek meg a kormányzati döntésekben, illetve következetes szuverenista alapállás volt megfigyelhető. A baloldalon ezzel szemben progresszív politikai célok, neoliberális gazdaságfilozófia és globalista attitűd vált jellemzővé, nyakon öntve egy magamutogató, ám cseppet sem hiteles baloldalisággal. A Fidesz–KDNP-pártszövetséggel szemben kialakult egyre szorosabb összefogás megszülte a színes, egymással is vitatkozó, ideológiai szempontból értelmezhetetlen újdonsült baloldalt, ami végül a történelmi vereség miatt most apró darabokra hullott.
Sosem volt ennyire fragmentált a baloldal, ennyire súlyosan töredezett az egy cél felé igyekvő ellenzék. A Mi Hazánk Mozgalmat kivéve hat olyan frakció lesz a következő parlamentben, ami az elmúlt három év alatt nem tudta szélesíteni támogatottságát, sőt az összefogás, ha a 2018-as eredményeket külön-külön összeadjuk, akkor most több mint hétszázezer szavazatot veszített.
Négy olyan tényező van jelenleg, ami mindennél borúsabbá teszi a darabokra hullott baloldal jövőjét: Gyurcsány Ferenc szerepe, a Jobbik okozta morális válság, a mondanivaló hiánya és a kontraszelekció.
Gyurcsány Ferenc vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen, ahogy az is egyértelmű, hogy Dobrev Klárát maga elé tolva szeretné újragründolni a baloldalt. Jó eséllyel, ha csak az erőforrásokat és a stabilitást nézzük, annak ellenére, hogy a 2010 előtti politikájának tehertétele máig nyomja az egész baloldal vállát. De a képlet oka világos: nem tudott a baloldal „kinevelni” egy olyan tehetséges vezetőt, aki kiebrudalta volna az egykori miniszterelnököt, és összefogta volna a baloldalt.
A Jobbik okozta morális válság minden pártot érint. A baloldal magára húzott egy szélsőséges múltú, vállalhatatlan pártot, a Jobbik pedig végleg belesimult a baloldalba, ami nagy valószínűség szerint az egykori nemzeti radikális párt végét jelenti. A mondanivaló hiánya pedig összefügg a kontraszelekcióval. Az elmúlt tizenkét év során olyan politikusok kerültek a pártok vezetőségébe, akiknek nem kellett komoly politikai teljesítményt felmutatniuk. Elég volt botrányt okozni.
Sem a gőgös balliberális értelmiség, sem pedig a sajtójuk nem támasztott igényt a komolyabb szellemi munkára. Sőt mindig hamis visszaigazolást adott. Történt, hogy elég volt egy diáknak nyilvánosan káromkodnia, a baloldali sajtó és értelmiség egyből hősként hordozta körbe. Ilyen körülmények között szükségszerű volt az, hogy egy kontraszelektált politikai „elit” kerüljön az ellenzéki pártok élére, amelynek igénye sem volt arra, hogy valódi, építő jellegű politikai munkát végezzen. De nem is várta el tőlük senki, ami a balliberális kulturális elit silányságát is bizonyítja.
(A szerző a XXI. Század Intézet elemzője)
