Nagy Ervin

Vélemény és vita

Nem a mi háborúnk

A tét óriási, és mivel a helyzet nem világos, így a kormánynak azzá kell tennie. Ki akarja a békét, és ki sodorná inkább bele a háborúba az országot? Ez itt a kérdés!

Nem volt szükségszerű, hisz dönthetett volna másképp is a baloldal, támogathatták volna a békét, mégis úgy határoztak, hogy egyezkedni fognak az ukrán elnökkel, és ha rajtuk múlik, akkor beszállunk a háborúba. Lehetnének konstruktívak, és felajánlhatnák minden erejüket egy közös cél érdekében, de nem így tesznek.

Inkább ígérnek katonát és fegyvert az orosz–ukrán frontra, inkább kockáztatják azt, hogy belesodródunk egy olyan háborúba, ami nem a mi háborúnk. Inkább a bizonytalanság és egy ebből eredő válság, minthogy valamiben együttműködjenek a kormánnyal. Úgy tűnik, hogy nekik mindennél fontosabb a rövid távú politikai haszon megszerzésének kétes lehetősége vagy a válságteremtés, de az is igaz, hogy jól láthatóan ismét úrrá lett rajtuk a szokványosnak mondható megfelelési kényszer. Egy olyan szellemi zárvány, amiből a rendszerváltoztatás óta (de előtte sem, csak akkoriban más felé kifejezve) nem tudnak és nem is akarnak kitörni a baloldalon.

Elkerülhető lett volna, ám az ellenzék most is beleállt, dekonstruktív módon lépett fel, így lett kampánytéma a háború.
Múltunk, történelmünk arra tanít minket, hogy az orosz–ukrán háborúból ki kell maradnunk.

Az elmúlt ötszáz év szuverenitásküzdelemmel telt, a Kárpát-medencei magyarság függetlenségéért és biztonságáért kellett harcolnunk. Ha a szükség úgy hozta, akkor fegyvert ragadtunk, és hősiesen küzdöttünk a szabadságunkért. De ez a konfliktus most nem rólunk szól. Nem a mi háborúnk. Jelen helyzetben három dolgot tehetünk. Őrizzük függetlenségünket, mindent megteszünk a békéért és segítjük a kárpátaljai magyarokat, illetve az ukrán menekülteket. Ennyi és nem több! De ez kötelességünk is egyben.

Ezzel ellentétes törekvés, legyen az szándék, tett vagy következmény nem egyszerűen csak politikai hiba, hanem történelmi bűn.

Az ellenzék részéről is, hisz hiába nincsenek hatalmon, mégiscsak oda készülnek. Minden komolyan vehető politikai közösségnek felelőssége van most. Ezért is érthetetlen, hogy ellenzéki politikusok újra és újra arról nyilatkoznak, hogy katonákat vagy fegyvereket kell küldenünk. Mi a mozgatórugó?

Ostobaság vagy történelmi tévedés van e mögött? Nem tisztem eldönteni, ezt nekik kell tudniuk, vagy nekik kell majd egyszer belátniuk.

Ám a tét óriási, és mivel a helyzet nem világos, így a kormánynak azzá kell tennie. Ki akarja a békét,
és ki sodorná inkább bele a háborúba az országot? Ez itt a kérdés!

Mégis ott motoszkál az a kérdés is mindnyájunk fejében, hogy mégis, mi oka van annak, hogy most már nem egy baloldali politikus, nem egyetlen kósza elszólalásában és nem egyszer beszélt arról, hogy katonailag is vegyünk részt a háborúba? Miért jó nekik a háborús részvétel? Nyilvánvalóan ott szunnyad bennük az újra és újra előtörő évszázados megfelelési kényszer. Most éppen Nyugatnak vagy vélhetően inkább a tengerentúli baloldalnak, az amerikai Demokrata Pártnak.

Emellett jól látszik az is, hogy – akár a koronavírus esetében – ők bizony úgy gondolkodnak, hogy ha válság van, és rossz az országnak, akkor rossz lesz a kormánynak, ami nekik hasznot hozhat. Végül pedig látni kell azt a szánalomra méltó helyzetet is, hogy mivel nem volt sosem kidolgozott mondanivalójuk, mindig csak a kormánnyal szemben fogalmazták meg politikájukat, most sem tudtak saját árnyékukon túllépni. Persze ez nem menti fel őket a felelősség súlya alól. Ebben az egy kérdésben igazán dönthettek volna másképp. De nem így tettek. Ne felejtsük el: a bűnt mindig valamilyen természetű bűnhődés követi.

Április 3-án meglátjuk.

(A szerző  a XXI. Század Intézet kutatója)

Kapcsolódó írásaink

Czopf Áron

Czopf Áron

Honnan jön a demokrácia?

ĀHa nem vigyázunk, egy külügyminiszter azt mondhatja majd, nekünk egy alapelvünk van: „Biden, Biden és harmadszor is Biden.” Nem Amerika ellen polemizálok, Kelet vagy Nyugat – itt egyre megy

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

A történet uralja a mesélőt

ĀMivel a posztmodern korszak – a „történelem végével” vagy a 2001-es terrortámadással, mások szerint a 2008-as pénzügyi válsággal – lezárult, logikus kérdés, hogy milyen korszakban élünk, hogyan lehetne kifejezni a poszt-posztmodern fogalmát