Hadseregfejlesztés német módra

Németország igyekezett is a segítségükre sietni, ötezer rohamsisakot ajánlott fel az orosz támadás lehetőségétől tartó ukránoknak. Jelzésértékű támogatásról van szó, jelentette ki a német hadügyminiszter asszony, ezzel üzenjük, hogy veletek vagyunk!

„Az évszázad vicce, ezzel az erővel akár kispárnákat vagy plüssmacikat is küldhetnének”, reagált a németek ukrán ikonja, a valaha német színekben bokszoló profi nehézsúlyú világbajnok, Vitalij Klicsko. Klicsko nem a pálya (a ring) széléről szólt be a németeknek, hanem a kijevi főpolgármesteri székből, ahová a 2014-es majdani forradalmi események után ejtőernyőzött be. Akkor többen úgy érezték, ott a helye a politikában, hiszen ő Ukrajna hőse, a város díszpolgára. Megfelelő nyugati hátszéllel megválasztották, azóta is ott képviseli a széliránynak megfelelő ukrán-kijevi érdekeket.

Amolyan Okos Kata-féle megoldás volt a rohamsisak-ajándék a németek részéről, adtak is meg nem is. Mert mit kezd Ukrajna ötezer rohamsisakkal a több százezres orosz haderővel szemben? Az ukránok nehézfegyverzetet vártak, fejfedő, védőmellény a civil lakosságnak kell, a katonának ellenben fegyver. De tudjuk, Németország elvi okokból nem szállít fegyvert háborús övezetbe. Nem szállított Szíriába sem, csak Szaúd-Arábiába, hogy a fegyver aztán onnan továbbjutott, az már nem az ő háborús saruk volt. Talán ez az egyetlen kontinuitás a német politikában, ez a farizeus viselkedés.

A rohamsisakokat teherautóra rakták, és útnak indították. Nem egyenesen Ukrajnába, mert ott közben kitört a háború, így közvetlenül Németországból már nem küldhettek oda védőfelszerelést sem. Valahol útközben le kellett pakolni, aztán más ország katonai teherautóján továbbszállítani. Talán ezért volt olyan hangos Magyarország szerepvállalásával kapcsolatban a német sajtó? Mert mi jól felfogott és egyenesen kinyilvánított önérdekből ki akarunk maradni ebből a háborúból, és ezért megtagadtuk bármilyen harci eszköz transzportját? Ki tudja.

A sisakok további sorsa nem érdekel már senkit. Ahogy kitört a háború, és élesben látták a nyomuló orosz tankokat, a rommá lőtt településeket, a fenyegető veszélyt, lecsengett az évtizedes német pacifizmus. A valóság rádöbbentette a politikusokat, hogy a hadsereg fejlesztésére bizony régóta nem fordítottak gondot.

A háború, a hadviselés, valljuk be őszintén, még a gendervilágban is férfidolog. Így van sok ezer év óta kódolva a világ, a genetikailag erősebb férfi a külső biztonságot teremti meg, ha kell, harcol érte, a fizikailag gyengébb nő dolga a belső biztonság, a gyereknevelés, a szerető gondoskodás.

A progresszió, a nemi kvóta jegyé-ben viszont Németországban kilenc éve alkalmatlanabbnál alkalmatlanabb női honvédelmi miniszterek lobbiztak a hadseregért, a maguk módján. Még csak szemrehányás sem tehető Ursula von der Leyen-nek, aki 2013-as kinevezésekor meghirdette a „családbarát” hadsereg-fejlesztési programot. Bölcsődéket, óvodákat, játszótereket vizionált a hadseregbe, a gyerekneveléshez külön szabadságot biztosított a katonáknak, a nőknek új divatú egyenruhát szabatott. Lehetővé tette a részmunkaidős katonaságot, hogy az egyenruhások minél többet lehessenek odahaza, családi körben. Mindeközben a valódi honvédelmi feladatokra egyre kevesebb időt szenteltek, elvégre békében élünk.

Von der Leyen a hadseregben mindenféle kvótarendszert vezetett be. A hiányos személyi állományt külföldiekkel pótolta, így született meg a migránskvóta. A Bundeswehr állományának 14 százaléka migrációs hátterű. Nem számított, hogy ez a honvédelmi törvény hűségkötelezettségi előírásaival ellenkezik. A muszlim katonák számára még a kötelező imaidők betarthatóságáról is gondoskodtak, erre az időre felfüggeszthető a kiképzés vagy akár a hadgyakorlat is. A nemi kvóta kialakításakor tekintetbe vették a mintegy húszezer női katonai alkalmazott speciális női igényeit. A nemi sokszínűség védelmét a Bundeswehr homoszexuális tagjainak munkaközösségére, az AHSAB-ra bízták.

Amikor Von der Leyen asszonyt a kötelesség Brüsszelbe szólította, utódja, Annegret Kramp-Karrenbauer folytatta tovább a német harci készültség züllesztését. A demokrácia stabilitása érdekében részben feloszlatta, részben átszervezte a hadsereg négy elitalakulatát, amit még valódi, harcra kész német katonák alkottak. A mostani balos lámpakoalíció hadügyminiszter asszonya, Christine Lambrecht is a katonai hozzá nem értés mintapéldánya, megjelenésében, nyilatkozataiban és tetteiben egyaránt. A békepárti Angela Merkel és barátnői nemcsak országuk katonai erejét, hanem az Európai Unió katonai kiszolgáltatottságát is elősegítették.

A Bundestag honvédelmi megbízottjának 2019-es jelentése a német haderőt 1990-hez viszonyítva az addigi legrosszabb állapotban találta. Huszonegyezer tiszt és tiszthelyettes hiányzott a hadseregből, és az eszközállomány katasztrofális volt. A páncélosok, a harci repülők egyharmada volt bevethető csupán, a szállítóhelikopterek egyötöde, összesen tizenhat (!) működött, a tengeralattjárókból egy sem. Pedig nem voltak szűkében a pénznek, a honvédelmi kiadások az elmúlt nyolc évben 32 milliárd euróról 47-re emelkedtek, de ebből semmi nem látszott a hadseregen. A katonák csupasz feneke szó szerint kilógott a gatyából, mert elfelejtettek meleg alsóneműt beszerezni.

A számvevőszék korrupciós botrányokat állapított meg a Honvédelmi Minisztérium körül. Például a katonai objektumok védelmét privát biztonsági cégekhez szervezték ki nem kevés pénzért. Ez ráadásul biztonsági kockázattal jár, hiszen a privát cégekre nem vonatkozik a parlamenti átvilágítás, azt alkalmaznak, akit akarnak. A minisztérium gyanús ügyleteket bonyolított le, milliós megbízásokat adott tanácsadó cégeknek. A felelősség kérdését viszont sikerült ügyesen elkenni, hiszen Németországban nincs, nem is lehet korrupció!

Az ukrajnai orosz előrenyomulás felébresztette a németeket Csipkerózsika-álmukból, és hirtelen, a háború negyedik napján rádöbbentek, mennyire védtelenek és kiszolgáltatottak. (Tegyem hozzá, nemcsak ők, hanem általuk az Európai Unió is. Ezt hívják kollektív felelősségnek.) Scholz kancellár február legvégén bejelentette, hogy országuk biztonsága, valamint a „szabadság és a demokrácia védelmében” a honvédelmi kiadásokat az idei költségvetésben megduplázzák, 100 milliárd euróra emelik, mert egy ütőképes, szupermodern hadsereget kívánnak létrehozni.

Még az eddig elhanyagolt NATO kötelezettségüket is teljesíteni fogják, azaz a GDP két százalékát is haderőfejlesztésre fordítják a jövőben. Ízlelgettem ezt a százmilliárdot, hány nulla lehet forintértékben: ha jól számoltam, tizenhárom, ami 30-40 ezer milliárd forint. Ez arányos Németország nagyhatalmi státuszával, és telik is rá, ha másként nem, uniós támogatásból, hitelekből és/vagy más költségvetési területektől való elvonásból. A sajtó a szociális kiadások lefaragását emlegette, hiszen ez uralja a költségvetés jelentős részét.

A bejelentés után rögtön megváltozott a németek háborúhoz való viszonya is. Eddig azt hangoztatták, hogy aki fegyvert szállít, az nem lehet semleges, most viszont azonnal 2700 Strela márkájú légvédelmi rakétát adtak Ukrajnának. Az orosz gyártmányú rakéták az NDK nemzeti néphadseregének állományából kerültek a német egyesítéskor a baden—württenbergi katonai raktárba.

A Strela a hatvanas évek technikai színvonalát képviseli, pókhálós, rozsdás, rég leselejtezésre vár. Nem ennyi orosz rakétájuk volt a németeknek eredetileg, hanem jóval több, csak a kelet-euró-pai NATO-bővítés során az új NATO-tagoknak ajándékoztak belőlük. Így kell nyugati módra megszabadulni a feleslegessé vált, értéktelen kacatoktól. Ráadásul még a megsemmisítéssel járó költségeket is megtakarítják, és nem szennyezik vele a német környezetet sem.

Valószínűleg kell a hely az új, modern fegyvereknek, mert a Strela mellett ezer páncélököllel és ötszáz föld-levegő rakétával bővítették az ukránok hozományát a Bundeswehr elfekvő készletéből. Állítólag ezzel vége is a támogatásnak, ennyit tehetnek Ukrajnáért, nem többet. Nem védhetnek katonai erővel egy olyan országot, amelyik nem tartozik egyik szövetséghez sem.

Most éppen ez a politikai verdikt.

(A szerző történész)