Kelemen András

Vélemény és vita

Hosszú távra

Egészében elmondható, hogy a népfőiskolai mozgalom összefogja a közös hagyományt megélő erőket, és elősegíti a közös tudás, az együttélés értékeinek átadását

Trianon, majd újra Párizs után a minél több értékétől megfosztott – és kifosztott – maradék-Magyarországot újjáépíteni lehetetlen feladatnak tűnt. Ám újra és újra belefogtunk. Ahogy új egyetemi városok keletkeztek, úgy kellett a semmibe vivő utakat és vasutakat, a környezetükről leszakadó településeket megmenteni. Ahogy erdeinket elvették, úgy fogtunk neki az erdősítésnek. A torzóból működőképes egységet készíteni azonban sziszifuszi feladat, s lassítja még az első sokk okozta természetes reflex is: visszaszerzéssel helyrehozni a működési zavarokat.

A megismételt Trianon után azonban az adott terepen kellett berendezkednünk úgy, hogy ismét megerősödvén magunkra találjunk. A folyamatot egy több mint nemzedéknyi késlekedés terhelte, hiszen a szovjet hatalom kesztyűbábjaként működő pártállam inkább félt a maradék magyarságtól, mintsem tett volna érte valamit. Persze a helyi közösségekben már a magyartalanság évtizedei-ben is felütötte fejét az eszmélés, csak utalok itt a csángók iránti érdeklődés ébredésére, az elszakított magyarsággal épülő civil kapcsolatokra és az elsöprő mozgalommá váló táncház kultúrájára.

A nagy politikai változások előestéjén pedig Lezsák Sándor választott otthona, Lakitelek elkezdett az ország szíveként dobogni. Itt emelte fel fejét 1985. október 23-án, ’56 szellemében a határon inneni és túli magyarság az Antológia-est kapcsán; itt verték fel a népi erők a Sátort ’87-ben, hogy megtörténjék az első nyilvános vita A magyarság esélyeiről, s 1988-ban itt született meg az MDF mint politikai párt.

A szabad szemmel alig látható Lakitelek hogy kapott ekkora szerepet? Az csak fizikai ok, hogy a nagy országdaraboláskor Budapest is a meghagyott országcsonk szélére került, míg az ország belsejében hallgatott a hiány. Fontosabb, hogy a „fő” város erőközpontként is a külső erők járszalagján rángott.

Lakiteleken pedig kialakult az öneszmélés tábora, a Népfőiskola. Utóbb pedig itt települt meg a Nemzeti Művelődési Intézet. Az önépítkezés során a sok megvalósult elképzelés mára olyan kiemelt hellyé tette, amilyenről az észak-amerikai indiánok elszánt magyar képviselője, Fehér Szarvas álmodott. Ő „a vörös faj(ta) abroncsát” képzelte el, ahol az indián népek minden tudását begyűjtve adják át a képzésre vágyó ifjaknak. Valami ilyesmi született Lakiteleken a világ magyarsága számára.

Az MDF ugyan „átvitte a szerelmet a túlsó partra”, de ebbe bele is pusztult. Szellemiségének utóda a Nemzeti Fórum Egyesület lett. Ez a közösség vállalta a háttérmunkát a nemzeti erőtér fenntartásához, mint ahogy a Lakitelek Alapítványban folyó munka folyamatosan biztosítja a nemzeti értelmiség stafétaláncát.

Fejér megyei csapatunk kivette a részét ebből a munkából. Nagy Sándor hosszú időn át főszervezőként, Paál Huba a felügyelőbizottság elnökeként, én pedig az egyesület választott alelnökeként. S most, február 19-én épp azért került sor rendkívüli országos gyűlésre, mert hosszú betegsége után távozott közülünk Huba, s az egyesület új tagot kellett válasszon a bizottságba.

Ez alkalommal a hely szelleméhez illő beszédet mondott nemzeti fórumos képviselőnk, V. Németh Zsolt, egyben az Agrárminiszté­rium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa A magyar életmód védelmében címmel. Gondolataiból kiemelni kívánom, hogy a Nyugat-Európában tapasztalható folyamatokkal szemben hangsúlyozta, hogy közösségünknek igenis „törekednie kell arra, hogy a tradicionális életmódmintákat közös európai örökségünkből felmutatva elismerje, felkínálja. És erre az EU képtelen; az egyre liberálisabbá váló döntéshozóktól ma már ezt nem várhatjuk el. Azt viszont elvárjuk, hogy a közép-európai tagállamokban még meglévő életformát ne vitassa el tőlünk, ne erőltessék ránk az idők próbáját ki nem állott, sehol nem igazolt újat”.

Felhívta a figyelmünket arra, hogy a hagyományhoz való ragaszkodás erősödik. Így például tizenöt-húsz éve megjelentek a települések főterein az adventi koszorúk. Természetes szokás a téli időszakban disznót vágni, telet űzni, farsangi mulatságokba járni. Hagyomány a vasi rönkhúzás, a szeremlei pünkösdi ladikázás, a bozzai battaliázó pásztorjáték, a szili búcsú. Népszokásaink egy része beivódott a városi foklórba, ilyen a húsvéti locsolkodás.

Ugyanakkor a hungarikumok előállításához kötődő tevékenységekben, a falusi szőlőhegyek, gyümölcsösök művelésében, a saját ital előállításában s a kapcsolódó szokásokban értékes és megőrzendő életformát fedezhetünk fel. A hungarikumpályázat részeként mutatkozhatnak be a ruhakészítők férfi-, női- és gyermekkollekcióikkal, amelyeket a mai élethez illeszkedő népi motívumok, formavilág vagy anyaghasználat jellemez. Láthatjuk, hogy egyre többen viselnek ilyet. Megemlítendő a Csoóri Sándor-program; ez a népzenei és néptánc­csoportok, kézművesek számára kiírt pályázataival szemléletmódot, kultúrát támogat. A néptánc pedig nőiesebb nőt és férfiasabb férfit formál.

Egészében elmondható, hogy a népfőiskolai mozgalom összefogja a közös hagyományt megélő erőket, és elősegíti a közös tudás, az együttélés értékeinek átadását. A kormányzat több intézkedése pedig megerősíti közösségünk mielőbbi magára találását.

Az utódokra vágyó pisztrángok a fősodorral (mainstream) szemben úsznak… 

(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Hazug próféta

ĀFricska. Gyurcsány ismét megszólalt, és abban bízik, hogy aki buta, vele tart!

Bán Károly

Bán Károly

Táskás emberek

ĀNem tudom, élnek-e emberek a Holdon, de ha igen, akkor egészen biztosan a Földet használják elmegyógyintézetnek – legalábbis George Bernard Shaw szállóigévé vált mondása szerint