Az álhírgyáros

A hivatalos verzió szerint az admirális önként hagyta el posztját, a nem hivatalos magyarázatok viszont tudni vélik, hogy lemondását kikényszerítették.

Schönbach ugyanis egy Indiában tartott, zárt körű biztonságpolitikai konferencián a német és az uniós állásponttól jócskán eltérő véleményének adott hangot az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban. Nem kevesebbet állított, mit hogy a Krím már végleg Oroszország része marad. Schönbach úgy fogalmazott, hogy Oroszország keresztény ország, és szükség van rá Kína feltartóztatása érdekében, továbbá képtelenségnek nevezte, hogy Moszkva lerohanná Ukrajnát. Végképp kiverte a biztosítékot, amikor azt állította, hogy Oroszország érdekeit is figyelembe kell venni, és Putyin elnök ennyi tiszteletet megérdemel.

Mindezt nagyon is jól tudják azokban a fővárosokban, amelyekben az Oroszország elleni fellépés érdekében a legerősebben verik a harci dobokat, de a nagy csinnadratta közepette nem hallják, vagy nem akarják meghallani a józan hangokat. Miután azonban Schönbach véleménye kiszivárgott – az ilyen vélemények mindig kiszivárognak –, a német haditengerészet első embere gyorsan és persze „önként” beadta lemondását. Pedig a lelkük legmélyén a tapasztalt főtengerész kritikusai is elismerik, hogy Schönbachnak igaza van, hiába tesznek úgy, mintha az igazság bajnokaiként erkölcsi kötelességük lenne az áldozat szerepében ragadt „ártatlan” Ukrajna megvédése az „agresszor” Oroszországgal szemben.

Kijev, ha mást nem is tanult az elmúlt években, azt a képességet elsajátította, hogyan kell a nyugati országokat hatásosan félrevezetni és erkölcsi alapon valamilyen beavatkozást kikényszeríteni. Megvan már ennek a kipróbált forgatókönyve, amikor Szaddám Huszein iraki elnököt tömegpusztító fegyverek birtoklásával, Moammer Kadhafi líbiai vezetőt pedig népirtással vádolták, később viszont mindkettőről kiderült, hogy ez nem volt igaz. De Washington számára mindkét esetben saját értékrendje szerint megvolt az erkölcsi felhatalmazás a beavatkozásra.

Kijev most arra játszik, hogy valótlan állításokkal erkölcsileg zsarolja Amerikát és az uniót, azt várva, hogy azok majd valamilyen módon mégiscsak aktív katonai segítséget nyújtanak neki. Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek nagy szüksége van az Oroszországgal való feszültségre, mert rosszul áll a szénája otthon, népszerűsége a padlón van. Persze ha mint a haza megmentője a csapatai élén menetelhetne, rögtön megváltozna a helyzet. Ezért aztán az orosz invázió előkészületeiről szóló hamis hírek gyártása nagyüzemi módon folyik Ukrajnában.

Ez azonban messze nem lesz elég egy konkrét NATO- vagy amerikai katonai beavatkozás kikényszerítéséhez. Oroszország nem Irak vagy Líbia, ahol egy sivatagi, pontosabban egy tundrai vihart nekifutásból le lehetne vezényelni. Sokkal nagyobb veszélyt jelent Zelenszkij önjárása.

Mert ha az amerikai fegyverek hatására kitör rajta a teljes magabiztosság, a színész-komikus az „életét kockáztató” nemzeti hős szerepét veheti magára, és a most már rendelkezésére álló modern eszközökkel nekimehet a döntő többségében oroszok lakta, elszakadt donbaszi régiónak, azzal a céllal, hogy azt visszafoglalja. Ez már komoly kihívást jelentene, de elsősorban neki. Egyetlen vélt vagy valós szövetségese sem állna ki mellette.

Moszkva pedig úgy érezné, hogy az ukrán támadás után szabad kezet kapott.

(A szerző lapszerkesztő)