A minap árverést tartott az elmúlt hónapokban hamvába holt Freeszfe Egyesület. A közleményük szerint szinte páratlan relikviák kerültek kalapács alá, egyebek mellett Cate Blanchett és Csákányi Eszter közös dedikált fotója, Nagy Ervin legendás bőrdzsekije, valamint az első Freeszfe-maszk. De volt ennél becsesebb kultúrtörténeti érték is a kínálatban.
Nevezetesen Tarr Béla Sátántangó című filmjének munkakópiája, amelyet az aggodalmas kikiáltók zárt liciten bocsátottak árendába, a nyertesnek biztosítania kell a mű gondos tárolását, megőrizendő a jövendőnek. Én belenéztem ifjabb koromban a nemzetközi filmszakma által ajnározott alkotásba, az első snitt húsz percig tart, az egész mozi szerény hét (7) órás, igazi sznob pacalpörkölt, kenyér nélkül. A jelentések szerint összesen 18 millió gyűlt össze, ebből tízmillió erre a műre. A vevő: Soros György fia. Nyilván sokszor megnézi majd ezt a képömlenyt.



